Városlista
2022. május 20, péntek - Bernát, Felícia

Hírek

2022. Május 08. 22:22, vasárnap | Helyi
Forrás: PVE - Kerecsényi Zoltán

»A legnagyobb magyar görög költő«

»A legnagyobb magyar görög költő«

Egyházas-nagyberzsenyi Berzsenyi Dániel – „a legnagyobb magyar görög költő” – szülőfaluja anyai dédapáméval azonos. Rendkívüli hatással volt reám középiskolásként – akkortájt nem hiába lettem tagja a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaságnak is –, s mind a mai napig táplál. Emlékházát kis egyleti küldöttségünkkel tavaly ősszel, 2021. október 20-án koszorúztuk meg Egyházashetyén, a jelenlegi hazai prózairodalom kiemelkedő képviselőjével, „Dani uraság hetyei helytartójával”, a költőgéniusz emlékének, aktuális szellemi üzeneteinek ápolójával-közvetítőjével, Ambrus Lajos József Attila-díjas íróval közösen.

„Csak úgy állhat meg a mi kis testünk, / Ha az lélekkel s erővel teljes.” („Kazinczy Ferenchez”, 1809. december 31.) – írta Berzsenyi Dániel.

Üzenete jelenkorunk felé is intéssel bíró, amit nemcsak kerek évfordulókon lehet tőle szem előtt tartani, de eleven részévé téve a megpróbáló mindennapokban is, különösen manapság, amikor oly sok negatív hatás éri kultúránkat.

„Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” – írta legközismertebb, legnagyobb hatású ódájában, „A magyarokhoz” címűben (1807), melynek sorai között még más, ugyancsak elévülhetetlen intelmeket is megfogalmazott. De a lélek és a szabadság nem véletlenül kapott oly sokszor, oly erőteljes hangsúlyt a költőnél.

A soproni evangélikus líceum nyughatatlan lelkű diákjaként, Ovidius nyomán jegyezte be iskolai évkönyvébe mottóul:

„Video meliora proboque, deteriora sequor.” Azaz: „Látom és helyeslem a jobbat, de a rosszabbat követem.” Micsoda ellentét!

Viszont ne csodálkozzunk; a betűket, az írást és az olvasást csak tízéves kora körül, egyetlen télen, alig néhány hét alatt – édesapja segítségével – elsajátító gyermek hirtelen került el falujából, a színmagyar Egyházashetyéről, szülőotthona védettségéből városra, a javarészt német lakosú Sopronba. Az addigi szabad, kiegyensúlyozott vidéki légkörből igencsak hamar kellett volna alkalmazkodnia a németes, polgárias világhoz, illetve a tanintézeti közösség szabályokat, fegyelmet követelő közegéhez.

Egy alkalommal Berzsenyi József nevű rokonával a soproni utcákon sétált, amikor nagy hangosan szembe jött velük egy csapat német munkás, s ő nem értvén jól a nyelvet, rokonától tudakolta, hogy mit beszélhettek. Erre az tréfából rávágta, hogy a magyarokat szidták. Dániel óriási haragra gerjedt; az egyik munkás kezében lévő faeszközt kikapva azzal valamennyit szétverte.

Noha a német munkásokat ki nem állhatta, s már legfiatalabban is tüzesen izzott magyarságtudata, azonban a soproni művelt, német lányok társaságát annál jobban kereste. Költeményeket, dalokat tanult tőlük. Még ha a kötelező iskolai dolgokban jelentősen el is maradt, önszorgalmának köszönhetően kiválóan megismerkedett a latin, illetve a német nyelvvel, licistaként pedig egyik alapítója lett az első magyar nyelvű diák-önképzőkörnek, a Nemes Magyar Társaságnak. De a soproni diákélet hirtelen megszakadt. Megszökött; elhatározta, hogy katonának áll, azonban ez a kötöttségek miatt szintén nem bizonyult oly hosszú időtartamúnak.

Nem lehetett csodálkozni, hogy az öreg Berzsenyi teljesen megorrolt tanulmányait félbehagyó, csapongó gyermekére. Heves viták támadtak odahaza, a dacos ifjú – aki ekkorra már római meg görög mitológiákat falt, Horatiusért lelkesedett – összecsomagolt, s Nikla felé, nagybátyja oltalmazó otthona felé vette az irányt. Valójában a szabadság felé menekült, a „lélekrázó fellegek” elől, s rövidesen menekülésének megkoronázásaként feleségül vett egy tizennégy éves nemes lányt, Dukai Takách Zsuzsannát. Hamarosan megteremtődtek a feltételei az önállóságra; a kemenessömjéni birtokon példás gazdálkodásba kezdett, közben titokban, íróasztalfiókjában gyűjtötte saját verseit. De még milyen verseket!

Csupán huszonhét esztendős volt ekkortájt, s ha egy szép napon nem tette volna nála tiszteletét, és nem kapta volna rajta az íráson egyik gyermekének keresztatyja, a nemesdömölkiek bölcs lelkipásztora, Kis János, akkor ezek a fiókba dugott kincsek nem nemzetünk legnagyobb irodalomszervezőjének kezei között, hanem egy búskomor pillanatban talán egy szemeteskosár emésztőjében végezték volna. Hála Istennek, s az ugyancsak írogató Kis tisztelendő – későbbi evangélikus püspök – szerencsés józanságának, Kazinczy Ferenchez jutott többek mellett „A magyarokhoz”, a „Nagy Lajos”, a „Hunyadi Mátyás”, és „A reggel” címet viselő költemény. Aztán a „Ritka ragyogású barátom!” megszólítású, igencsak lelkesítő Kazinczy-válaszra még csaknem egy kötetnyi alkotás.

Termékeny idők ígérkeztek, már nem titokban kellett papírt és tintát vennie. Vágyott a közösségre, vágyott az irodalmi életben való ismertségre, a biztató támogatásra. Igaz, feljutott a hőn óhajtott Pestet látni, s annak irodalmi miliőjébe beleszagolni, de ott a Kazinczy körébe tartozók – kiváltképp Szemere, Kölcsey, Vitkovics, Horváth – egykedvűen fogadták.

Csalódottság, mélabú környékezte, de szerencsére akadtak azért szelíd pártfogók is. Úgymint ódaköltészetünk első mestere, a fáradhatatlan pálos, Virág Benedek; nyelvkincseink lelkes őre, a kellő befolyással bíró Helmeczy Mihály; a prédikátor-ősök neves ivadéka, a hajdani jeles pápai diák, történelem szavunk megalkotója, Hőgyészi Döbrentei Gábor, aki az 1810-re végső formáját kapott Berzsenyi-költeményt, „A magyarokhoz” címűt „a magyar királyi birodalom minden vallású iskolája költélyi osztályában minden ifjonccal betéve” ajánlotta megtanultatni. S nem szabad elfeledkezni Széchenyi István grófról sem, aki „Hiteljében” idézetekkel segítette a legjobban „A magyarokhoz” elhíresedését. Kedvenc verse volt ez; olyannyira, hogy neje számára németre is lefordította.

A sikert megízlelt „vidéki” poéta (verseskötete két kiadásban is napvilágot látott) – kinek fogadásához az 1817-es Helikon kezdetén maga Festetich gróf gyalogszerrel sietett kocsija elé köszöntéssel – azonban nem lehetett felhőtlenül boldog. A Pesten jártakor vele szemben barátságtalanságot mutatottak csoportjából Kölcsey Ferenc lett az, aki nagy nyilvánosság előtt elmarasztaló, lekicsinylő, igazságtalan kritikát fogalmazott meg róla. Ezt a támadást a nemzet színe előtt való megaláztatásnak vette Berzsenyi.

A világ elől magányba menekült, mind gyakrabban kezdett foglalkozni a mulandósággal. Betegség támadta. Szinte remetelakká minősülő niklai szobájában, búskomorságában írja:

„Már-már félreteszem lesbosi lantomat, / Érzésim felesét s néhai biztosát. / Nem pendíti meg azt már soha semmi tárgy, / Sem nagyság ragyogó nimbusza...”

Lírája csaknem teljesen elnémult. Igaz, gazdálkodási gondok is nyomták, de végül mégiscsak erőt vett magán, s autodidakta módon esztétikai-kritikai tanulmányokba fogott; lelkiismeretét és költészetét védve-magyarázva hitet tett a romantika új stílusa mellett. 1825-re – mintegy nyolcévnyi előkészítéssel – megjelentette „Észrevételek Kölcsey recensiójára” címet viselő dolgozatát, 1833-ra pedig legigényesebb tanulmányát, a „Poetai harmonisticát”, amely székfoglalóul is szolgált a Magyar Tudományos Akadémián. Személyében az első vidéki rendes akadémiai tagot választották meg. De említésre méltó „A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul” című műve is, továbbá nem szabad elhallgatni azt sem, hogy barátja, Döbrentei kérésére népdalgyűjtéseket is végzett.

Kedvét némileg visszanyerve, teli tervekkel, munkái új kiadását rendezve, hirtelen, 1836. február 24-én, nem egészen hatvanéves korában érte a halál.

A hazával, a küszködő magyarsággal mélyen együttérző, a szabad lélekért minduntalan aggódó, igen érzékeny rímfaragó – akinek szülőfaluja tehát anyai dédapáméval azonos –, rendkívüli hatással volt reám diákként, s szellemileg mind a mai napig is élelmez. Örömteli, hogy dédnagyapám révén az én szívemnek is oly kedves Egyházashetye, valamint Nikla hűen őrzik a Berzsenyi-emlékeket, hogy mindig látni piros-fehér-zöld masnis koszorúkat az emléktábláknál, hogy Ambrus Lajos József Attila-díjas írónk csupaszív irányításával évtizedek óta méltón él a hetyei hagyomány, hogy működik a kaposvári székhelyű, nagy múltú Berzsenyi Társaság, aztán a hetyei-niklai kultuszt összekötő BölcsődSírod Egyesület, hogy évről évre megrendezésre kerül a niklai Berzsenyi Mézes Nap, illetve a rangos, keszthelyi Berzsenyi Helikon Napok.

Berzsenyi Dániel létét, sorsát legjellemzőbben talán a múlt századi, tragikus fátumú Radnóti Miklós biblikus, „dánieli” gondolatai foglalják össze egy közel kilenc évtizeddel ezelőtti, 1936-os Nyugatban:

„»Szivemnek ember és rokon kebel kell…« – kiáltotta, és egész életében egyedül maradt, sértődötten és ideges magányban. Az érzékeny embert, a hatalmas indulatú költőt legyőzi a világ. Egyedül volt és pályája nagyobbik fele költészete igazolásával telt el… Dániel ő… a név minden nagy erejével s kissé rettenetével is. Messzi és közeli, zordon és szelíd, sértetlen próféta az oroszlánok között, és testvér az elesettségben. Az oroszlánok között…? Fölütöm a Bibliát. »Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz is« – olvasom. Továbblapozok és a gyűlölet tizenkilenc évére gondolok. És újra olvasom: »S egyedül én, Dániel láttam e látomást, a férfiak pedig, akik velem valának, nem látták a látomást.«”

Kerecsényi Zoltán
(a pápai Petőfi Egylet /PVE/
ügyvivője)

Pápa, 2022. május 7.
(Berzsenyi Dániel születésnapján)

(Fotók forrása:
id. Kerecsényi Zoltán)

Felhasznált és ajánlott források:

– Budai Dávid: Berzsenyi Dánielre emlékeztek Egyházashetyén. = https://www.vaol.hu/helyi-kozelet/2022/05/berzsenyi-danielre-emlekeztek-egyhazashetyen-fotok
– Németh László: Berzsenyi Dániel. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986.
– Orosz László: Berzsenyi Dániel. Gondolat Kiadó, Budapest, 1976.
– Tarján Tamás (szerk.): Berzsenyi Dániel válogatott versei. Holnap Kiadó, Budapest, 2006.

Kerecsényi Zoltán:

Búcsúzás Kemenesaljától

Lessük a sárga határt,
mögöttünk a Ság integet;
Berzsenyi, Dukai Takách
lelke illeget.

Lent hevül a kúralé,
átzümmög millió szárnyas;
vinkólármás zsivajt cipel
a gyenge légáramlat.

Az idill honolni tér,
csaknem lomhán, kínosan;
a szú zavartalan rág
szálfákba kábultan.

Vakkantgat néhány eb,
kondul még némi korrodált;
cicegét majszol két matróna,
kendejük cafrangált.

Flaccus lantja távol pendül,
ifjonccsillag gyéren füstököl;
falakat támaszt a remény,
álomembrió tündököl.


(2022. április 30.)

Berzsenyi Dániel
Kerecsényi Zoltán golyóstollal készült rajza (Pápa, 2021)
J. Schorn festménye nyomán
(Ambrus Lajos tulajdona)

Ezek érdekelhetnek még

2022. Május 20. 12:41, péntek | Helyi

Hamarosan elkészül az új várkerti parkoló

Összesen 339 parkolóhely jön létre a Fő tér közelében a mostani parkolóépítésnek köszönhetően, amely 125 autó számára teszi lehetővé a várakozást.

2022. Május 20. 09:40, péntek | Helyi

Meghalt Vangelis

Meghalt kedden késő este Vangelis Oscar-díjas görög zeneszerző, többek között a Tűzszekerek és a Szárnyas fejvadász című filmek zenéjének komponistája.

2022. Május 19. 19:06, csütörtök | Helyi

Hárman meghaltak egy balesetben Kecskemétnél

Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek abban a balesetben, amelyben két autó frontálisan összeütközött csütörtök délelőtt Kecskemétnél