Hírek
2025. Március 18. 20:16, kedd |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Újra Pápára látogatott Gyurcsány Ferenc
A DK elnöke lakókocsival járja be az országot, hogy találkozzon az emberekkel.
Naponta 7-8 helyszínen áll meg, de lesz olyan alkalom is, amikor egy-egy történetet vagy élethelyzetet mutat be. Azokat az embereket és történeteket keresi, amelyek túlmutatnak önmagukon, és elmondanak valamit az ország állapotáról. A politikustól megtudtuk, azt a módját választotta az országjárásnak, amelyben nem elsősorban rendezvényeket tart, hanem odamegy, ahol az emberek vannak. - Reggeltől estig járjuk az országot és a nap utolsó helyszínén ott is alszunk. Helye van az őszinte párbeszédeknek, kerülöm a pártpolitizálást, úgyis mindenki tudja, hogy melyik pártot képviselem. Elsősorban hallgatom az embereket és megjegyzem a hallottakat - mondta el Gyurcsány Ferenc hozzátéve, a leggyakoribb felvetett problémák a bérek és a nyugdíjak színvonalát érintik, de gyakran illeti kritika az infláció, az egészségügy vagy a közlekedés helyzetét is.

Kiemelte: nem Magyar Péter miatt indult országjárásra, hiszen ő ezt korábban is többször megtette már. Megkérdeztük tőle, hogy mi az oka annak, hogy mostanában többet jár Pápán, mint korábban. Gyurcsány Ferenc válaszában elmondta, hogy eddig nem látta őt itt szívesen a korábbi városvezetés, nem volt jó érzés számára, hogy a szülővárosában így viszonyult hozzá az aktuális vezetés. Szerinte a hozzájuk tartozó polgármesterek "jobb ízlésűek". Fontosnak tartotta elmondani, hogy nem szól bele a város irányításába, sem Pápán, sem máshol. Ő egy országos politikus, de megtiszteltetésnek veszi, hogy a pápai polgármester nem titkolja el párthovatartozását.
A volt miniszterelnök Grőber Attila pápai polgármesterrel is találkozott, aki megmutatta neki a nemrég újranyitott Huszár Közösségi Házat. A városvezetőtől megtudtuk, Gyurcsány Ferenc országjárásának részeként érkezett Pápára, s ha már itt van, örömmel mutatta meg neki a Huszár Közösségi Házat. - Engem megtisztel, ha Gyurcsány Ferenc meglátogat és megmutathatom neki, hogy mit tettünk az elmúlt hat hónapban ebben a városban. Örülök, ha mosolygós embereket lát ebben a házban - fogalmazott Grőber Attila.

A polgármester fontos célnak nevezte a Pedagógus Művelődési Otthon újranyitását, némileg más funkcióval, folytatni szeretné a Kossuth utcát a Március 15. térig és a TOP+ pályázatokban nagy mértékben előrelépni a megvalósítás irányában, hiszen 12 milliárd forintnyi fejlesztési pénzre vár a város. De a legfontosabbnak azt nevezte, hogy minél több mosolygós embert lehessen látni városszerte.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

