Hírek
2017. Augusztus 12. 19:38, szombat |
Helyi sport
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), pápa-ma.hu
Vereséggel kezdett a Perutz
A pápai csapat tavaly októberben kapott ki utoljára bajnoki mérkőzésen, igaz, akkor még a megyei első osztályban játszott.
A feljutást követően jókora átalakuláson átesett Perutz FC első NBIII-as mérkőzését idegenben, a Pénzügyőr otthonában játszotta. Pontosabban játszotta volna, ha az MLSZ nem írta volna elő, hogy 500 fős fedett lelátóval kell rendelkeznie az NBIII-as stadionoknak. Azt döntsék el Önök, hogy mi a fontosabb, a fedett lelátó, vagy a nézők száma, mely egyes esetekben az NBI-ben sem éri el az 500 főt, de inkább nézzük a Perutz meccsét.
Marton Miklós vezetőedző Sánta András, Nagy Bálint, Császár Attila, Skriba Máté, Hanzl Máté, Szabó Zsolt, Németh László, Kozma Máté, Kovács Szabolcs, Domján Roland, Baldauf Konrád tizenegyet küldte pályára az ESMTK stadionjában. A kezdő 11 összeállításakor sérülések is nehezítették a vezetőedző dolgát – Böröczky Bálint bokasérülés miatt még a kispadra sem ülhetett le - a pápaiak kezdőjében 8 új igazolás kapott helyet
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, az első találatra az 53. percig kellett várni, de sajnos nem a mienk szereztek gólt. A tavalyi versenykiírásban az NBIII Közép csoportjában kilencedik helyezést elérő pénzügyőriek gólját Feil Máté szerezte.
A folytatásban - ahogy az első játékrészben is - akadtak Perutz lehetőségek, de nem sikerült a hálóba lőni, így maradt az 1:0, ezzel pedig 2016. októbere óta először kapott ki bajnoki mérkőzésen a Perutz.
Marton Miklós: Egy hajtós masszív ellenféllel találkoztunk, sajnálom ezt a meccset mert nem játszottunk rosszul. Sajnos folytatódik az a tendencia, amit az edzőmeccseken is láttam, miszerint nem tudunk élni a kínálkozó lehetőségekkel. Ha mi rúgjuk az első gólt, biztos vagyok benne, hogy nem távozunk pont nélkül. Jövő hétre az előrefele játékban kell javulnunk, és ha megtaláljuk a góllövő cipőnket nem lehet baj.
A következő mérkőzésen hazai pályán javíthat a pápai csapat. A szomszédvári rangadón a tavalyi negyedik helyezett FC Ajka csapata látogat a Perutz Stadionba. A mérkőzés szombaton, fél 6-kor kezdődik.
Fotó: Szécsi József, Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:27, hétfő | Életmód
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a jövő héten is
2026. Február 02. 07:26, hétfő | Belföld
Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

