Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2025. Július 25. 08:00, péntek | Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt

Perutz: Cél a biztos bennmaradás

Perutz: Cél a biztos bennmaradás

Szurkolói ankéton mutatták be a csapat új játékosait. A megbeszélésen a klubvezetés ismertette a harmadosztályba feljutott csapat terveit is.

Kovács Ferenc klubelnökünk köszöntötte elsőként a szurkolókat, és elmondta: az NB III-as keret kialakításánál továbbra is fontos szempont volt, hogy pápai és pápai kötődésű játékosok alkossák a csapatot - írja tudósításában a klub közösségi oldala.

– Úgy gondolom, jó úton járunk. Nagyon fiatal keretünk van, hiszen a csapatkapitány, Szalai Csaba a maga 25 évével a legidősebb játékosunk. Egy rendkívül nehéz csoportban kell helytállnunk, így a célunk a biztos bennmaradás – fogalmazott Kovács Ferenc, aki megköszönte a támogatást a szponzoroknak és a városvezetésnek, külön kiemelve Grőber Attila polgármestert.

Kun-Szabó Attila vezetőedző szerint a négyhetes felkészülés ellenére sikerült megerősíteniük a csapatot, és minden posztra érkezett megfelelő játékos. - Nagy öröm számunkra, hogy a Nagy-testvérek is maradtak! Az első fordulóban a Zsámbék ellen lépünk pályára – egy újoncpárharc, amit szeretnénk győzelemmel indítani.

- Kérek mindenkit, legyen türelmes, ezek a fiatal játékosok megérdemlik a biztatást, és biztos vagyok benne, hogy meg fogják hálálni a beléjük vetett bizalmat - mondta a vezetőedző.

A beszédek után bemutatkoztak új játékosaink is, majd szurkolók kérdezhettek a klub vezetőitől, edzőitől, játékosaitól. Nagyon jó hangulatban telt a délután, az összejövetelt követően többen meg is vásárolták fél éves vagy éves bérletüket.

Fotó: Perutz FC

Címkék: labdarúgás, perutz, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost