Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2016. November 20. 08:25, vasárnap | Helyi sport
Forrás: Infopapa.hu, Pápa-ma.hu

Másodikként mehet pihenni a Perutz

Másodikként mehet pihenni a Perutz

Győzelemmel búcsúzott az őszi szezontól a Pápa és a Balatonfüred csapata is, így megmaradt a két együttes közötti egy pontos különbség.

A tabella hatodik helyén álló Balatonfűzfő ellen búcsúzott a 2016/2017-es megyei első osztályú labdarúgó bajnokság őszi szezonjától a Perutz FC. Marton Miklós csapatának teljesítményére továbbra sem lehet panasz, hiszen az elmúlt héten ismét magabiztos győzelmet arattak, míg a fűzfőiek is egyre jobb formába lendülnek, hiszen három vereség után két hete kezdték meg a kilábalást a hullámvölgyből, Gyulafirátótot és Ugodot is két vállra tudták fektetni. Amellett, hogy igyekezték megőrizni idegenbeli makulátlan mérlegüket a mieink, fél szemmel talán a Balatonfüred Úrkút elleni meccsére is figyeltek, mely az őszi elsőségről döntött. A mieink az év utolsó tétmeccsének a Simon – Horváth T., Kovács, Szalai, Bolla – Somogyi – Szép, Iványi, Baldauf, Györkös Z., - Venczel kezdővel vágtak neki, méghozzá jól, hiszen 25 perc játék után Kovács és Szalai találatának köszönhetően már két góllal vezettek. Esélyeshez méltóan mezőnyfölényben játszott a Pápa, mely megőrizte kétgólos előnyét a második felvonásra is. Sőt a 77. percben Venczel találatával már 0-3-at mutatott az eredményjelző. A becsületgólt a 80. percben Pallaga szabadrúgásból szerezte. A Perutz megérdemelten távozott három ponttal, 13 győzelem, nulla döntetlen, egy vereségre alakítva őszi mérlegét. A Balatonfüred – Úrkút rangadón a fürediek otthon tartották a három pontot, így a Perutz egy ponttal lemaradva a második helyről várja a február végi folytatást.

Marton Miklós: A két gyors gól után kissé belealudtunk a meccsbe, de ezt az ellenfél nem tudta kihasználni, mivel helyzetet nem tudott kialakítani. A második játékrészben nem túlzok, három perc alatt öt ziccert hagytunk ki, de úgy érzem, a látottak alapján rászolgáltunk a három pontra. Ami az őszt illeti, elégedett vagyok, érthető módon egyedül a Balatonfüred elleni mérkőzés a fájó pont, de azon fogunk dolgozni a télen, hogy tavasszal ezt a hibát kiküszöböljük és megnyerjük a bajnokságot.

Balatonfűzfő – Perutz FC 1-3 (0-2) Gsz.: Pallaga ill. Kovács, Szalai, Venczel

Balatonfűzfő: Radnai – Vati ('81 Szalai), Szabó, Balatoni, Nyári – Varga ('67 Kelemen), Pallaga ('85 Heidinger), Wellesz, Humli – Hardy ('81 Keil), Auerbach

Perutz FC: Simon – Horváth T., Kovács, Szalai G., Bolla ('81 Hornyacsek)– Somogyi – Szép ('71 Barcsa), Iványi, Baldauf ('86 Barth), Györkös Z., - Venczel

További eredmények:
Ajka Kristály – Balatonalmádi 0-5
Pét – Tihany 0-4
Várpalota – Devecser 3-3

Vasárnap rendezik:
Magyarpolány – Ugod
Gyulafirátót – Csetény
Zirc-Dudar – Öskü

A bajnokság állása:
1. Balatonfüred 37 pont
2. Perutz 36
3. Úrkút 25

Címkék: labdarúgás, perutz, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:48, hétfő | Életmód

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 09:32, hétfő | Helyi

Garázs égett Nagytevelen, rendőrök lőtték ki a gázpalackokat

Nagytevelen egy ingatlan melléképülete teljesen lángba borult május 5-én éjszaka.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.