Hírek
2021. Június 14. 17:10, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Perutz FC
Kinevezték a Perutz új vezetőedzőjét
Fiatal, ambiciózus szakember érkezik a kispadra.
A frissen kinevezett Weitner Ádám 1982. szeptember 9-én született Pécsen. Játékos pályafutása során az NB I-ben, NB II-ben és az NB III-ban is pályára lépett, többek között a Győri ETO, a Gyirmót, a Paks, a Felcsút, a Tatabánya, a Csorna és a Ménfőcsanak mezében. 2018 decemberétől Ménfőcsanakon a vezetőedzői posztot töltötte be, 2020 szeptemberétől az NB III-as SC Sopron vezetőedzőjeként dolgozott. Irányításával a piros-fehér alakulat a 2020/2021-es idényben a csoport kieső helyéről a hatodik pozícióig jött fel. A vezetőedzőt Bocskay László elnök mutatta be a sajtó képviselőinek.
- Először is szeretném megköszönni Takács Gábor munkáját, akinek irányításával sikerült megőrizni NB III-as tagságunkat, szeretném hangsúlyozni, hogy megbízatása erre a fél évre szólt - mondta a klub elnöke. – A bajnokság lezárulta után úgy döntöttünk, új edzőt keresünk a csapat élére, választásunk pedig Weitner Ádámra esett. Öt hetes felkészülés vár a csapatra, bízunk benne, hogy egy nyugodtabb szezonunk lesz, ahol nem a kiesés elől kell menekülni, hanem minimum egy stabil középcsapat leszünk. Az egyik legfontosabb kérésünk az volt Ádám felé, hogy lehetőség szerint az arra alkalmas utánpótlás játékosokból minél többet szerepeltessen a felnőtt csapatban. Nagy örömünkre ő ezzel egyetértett. Munkájához sok sikert kívánok.

A Perutz új vezetőedzője elmondta, elképzelései egyeztek a vezetőséggel, így örömmel kezdi meg a munkát Pápán.
- Több ajánlatom is volt, úgy gondolom, a karrierem szempontjából jó döntést hoztam, amikor elfogadtam a Perutz ajánlatát. Sokat gondolkodtam, de sok mindenkit ismerik itt, tetszik a város, kiválóak a körülmények. A bajnokságban azt szeretném majd látni, hogy minden mérkőzés után úgy álljanak fel a nézők, hogy a pápai játékosok mindent megtettek, hogy győztesen hagyják el a pályát és a labdarúgók úgy tudjanak a tükörbe nézni, hogy tiszta a lelkiismeretük. A játékoskeret kialakulóban van, egyelőre korai lenne bármiről is beszélni.
A játékosmozgással kapcsolatban a Perutz FC facebook oldala az írja, hogy Baldauf Konrád, Koronczai Benjamin, Dóczi Krisztián és Kiss Ádám is távozik, Császár Attila pedig befejezte aktív pályafutását, ám nem hagyja el a klubot, minden valószínűség szerint a vezetőségben vállal szerepet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

