"Több mint 30 éve már annak, hogy nagyapám kivitt az első textiles meccsre. A megyei első osztályban játszott a csapat, biztosan nem volt magas a színvonal, és telt ház se fogadott minket az ütött-kopott stadionban, de a futball iránti szeretetem, szenvedélyem onnantól kezdve megkérdőjelezhetetlen. Rajongtam a Ferencvárosért, a magyar válogatottért, és a pápai csapatért, amelynek neve az évek során sokszor változott, megéltünk mennyet és poklot. Voltak egészen szép időszakok, amikor megnyertük a megyei első osztályt, vagy amikor második helyen végeztünk a harmadosztályban és feljutottunk az NB I/B-be, de talán a legszebb az volt, amikor a tavaszi szezont megnyertük a másodosztályban. Nagy öröm volt az is, amikor a Lombard Pápára tette át a székhelyét, bár éreztük, hogy a pályán lett volna az igazi kiharcolni a feljutást, de éreztük azt is, hogy a pillanat történelmi, hiszen az NB I-ben szerepelhet szeretett klubunk, feledtette ezt az érzést.

Az első osztályban is egészen kiváló pillanatokat élhettünk át, saját szurkolói csoportot alapítottunk, próbáltuk kialakítani a szurkolói kultúrát városunkban, több-kevesebb sikerrel. Jártunk idegenbe, szurkoltunk hazai pályán, drapériákat festettünk és dalokat költöttünk. Láttuk, ahogy 6:0-ra verjük a Vasast, ahogy kiváló labdarúgók és patinás klubok vendégeskednek a Perutz stadionban, vagy szerepelnek klubunkban. Láttunk nemzetközi mérkőzéseket is, egytől-egyik csodás emlékek. Aztán megéltük a kiesést, de a három évvel későbbi feljutás pillanatai máig elevenen élnek bennünk. Teljes telt ház, tömött lelátók, futball hangulat, szurkolás, élőkép, kifestett arcok, csodás győzelmek. Akkor igazán jó volt szurkolónak lenni Pápán.

Aztán az első osztályban is voltak gyönyörű pillanataink ismét, éveken át. Közben érkeztek a hírek az anyagi problémákról, és végül jött a döbbenet: Bíró Péter klubtulajdonos ellen eljárás indult, megszűnt a klub. Álltunk, és azt láttuk, hogy egyetlen embertől függött mindaz, amit mi pápai futballnak gondoltunk. Sok-sok ember öröme, bánata, megélhetése, szombat délutáni programja, élete része.

Aztán elkezdődött valami. Sokan egyfajta megtisztulást vártunk, kezdjük elölről, tulajdonképpen ebbe a városba nem is igazán való az NB I – gondoltuk sokan. Játszanak inkább a fiatalok, akiket ismerünk, lelkesek, küzdenek a városért. Úgy tűnt, valami valóban elkezdődik, visszatérünk a régi hagyományokhoz, a klub felvette a Perutz nevet, jöttek is a jobbnál jobb eredmények, végül egy emlékezetes balatonfüredi találkozó, rengeteg pápai szurkolóval, feljutást érő győzelemmel. Jöhetett az NB III, ahol sok-sok pápai focistával, Marton Miklós vezetésével parádésan teljesített a csapat, már-már a feljutásról ábrándoztunk. És akkor történt valami. Kirúgták Marton Mikit és szép lassan a pápai játékosok többsége is elhagyta a klubot.

Voltak edzőváltások, a kiesés szele is meglegyintette a Perutzot, mi pedig ismét álltunk értetlenül. Hol az építkezés? Mi a cél? Van egyáltalán olyan?

Aztán érkezett Weitner Ádám, aki ragyogó munkát végzett, a fiatalokból álló társaság a szívét kitette a pályára, újra volt miért kijárni a meccsekre. Hiába lehetett újra anyagi gondokról, fizetések elmaradásáról hallani, a srácok tették a dolgukat becsülettel, helyenként szép játékkal gyűjtögették a pontokat és a 7. helyen végeztek.

És most újra a döbbenet következett. Hiába támogatja jelentős összeggel és egyéb segítséggel az önkormányzat a klubot, a klubvezetés képtelen volt az elmúlt 8 évben, a Perutz megalakulása óta szponzort találni. Néhány 10 millió forintról van szó éves szinten! Elegendő anyagi forrás híján a klub nem tudja vállalni az NB III-as indulást, újra a megyei első osztályban lép pályára a csapat a következő idénytől.

Láttunk már sok mindent a magyar labdarúgásban, bár mostanában nem jellemző a klubok csődje, ezért is meglepő, hogy Pápán ebben a helyzetben is anyagi gondok vannak. A szurkoló pedig ismét csak áll, és néz. Ha még van olyan, hogy szurkoló. A tömött lelátókat mára felváltotta az üres széksorok látványa, legtöbben már csak megszokásból, a társaság miatt jártunk ki a Perutz meccseire, amelyek egyébként ingyenesek voltak.

Itt tartunk most. Kik a felelősek mindazért, hogy a pápai labdarúgás tönkrement? Tönkrement úgy, hogy az utánpótlásban bőven van forrás, többszáz gyerek focizik a PELC-ben. Hol vannak ők? Kis híján leírtam, hogy visszajutottunk arra szintre, ahol volt akkor a pápai labdarúgás, amikor nagyapám először kivitt a textiles meccsére. De ez sem lenne helytálló, hiszen akkor még több pápai csapat is szerepelt különböző osztályokban, lépdeltek előre, elég csak az Elmax Vasas menetelésére gondolni. Aztán lett egy, ami minden támogatást megkapott. A következő idénytől pedig ez az egyetlen pápai futball klub a megyei első osztályban fog szerepelni, a falusi csapatok között.

Mi pedig, akik maradtunk, csak állunk, nézzük, de nem hisszük el. Felelős persze most sincs. Ahogy már közönség sincs."