Hírek
2025. Május 18. 08:30, vasárnap |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Bajnoki címet ünnepelt a Perutz
A fiatal pápai csapat megnyerte a VEHIR.hu Vármegyei férfi első osztályú bajnokságot, a Devecser csapata felett aratott magabiztos győzelem után a Perutz játékosai és vezetői megkapták a bajnoki érmeiket.
Frutti Drink-Perutz FC - Devecser 5-1
(Gsz.: Nagy D., Hauser B. 2, Ruzsás, Nagy K., ill. Sipos)
Bajnokságot nyerni mindig nagyon nehéz, legyen szó bármilyen pontvadászatról. Nincs két éve, hogy Kovács Ferenc és Felber Zoltán vezetésével teljesen új alapokra helyezték a csőd szélére került pápai labdarúgást. A tehetséges pápai fiatalokból álló együttes már az első évben szépen teljesítettek, osztályozó mérkőzéseket játszhatott a Perutz és nem mellesleg megnyerte a vármegyei kupát. De az igazán nagy sikerek ezt követően jöttek. A csapat magabiztosan nyerte meg a bajoki címet, már három fordulóval a pontvadászat lezárását megelőzően. A még hátralévő mérkőzések között lesz egy vármegyei kupadöntő is, ahol megvédheti címét az együttes, de osztályozó mérkőzések is várnak a fiatalokra. Ha a két meccsből álló akadályt is sikererrel veszik a fiúk, akkor kezdődhet a számolgatás, az NB III ugyanis anyagilag is más kávéház...
A bajnoki cím megszerzésének tudatában léptek pályára a játékosok, de nem remegtek meg a lábak, már a 4. percben gólt ünnepelhetett lelkes közönség, a tétovázó kapus mellett Nagy Dávid pöccintette el a labdát 1-0. A 34. percben Sipos rondított bele az ünneplésbe, aki egy szögletet bólintott a kapuba 1-1. De még az első félidőben sikerült ismét megszerezni a vezetést a hazaiaknak, egy jobb oldali beadást Hauser Bálint pofozott közelről a hálóba 2-1. A 64.percben Nagy Krisztián az alapvonalról adott középre, Hauser pedig közelről a léc alá belsőzött 3-1. Húsz perccel a lefújás előtt Ruzsás helyezett higgadtan a jobb sarokba, az 5-1-es végeredményt Nagy Krisztián büntetőből állította be.
A lefújás után következhetett az ünneplés, az érmeket és a győztesnek járó serleget Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és Finta Péter, a MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság vezetője adta át, a bajnokcsapat tagjainak Grőber Attila polgármester is gratulált.

Kun-Szabó Attila: Nagyon boldogok vagyunk, ez a mai siker egy három éves folyamatnak az eredménye. Be tudtuk bizonyítani, hogy igenis pápai, saját nevelésű fiatalokkal is meg lehet szerezni a bajnoki címet. Gratulálok mindenkinek, a játékosoknak, a vezetőség tagjainak, köszönjük a szurkolók biztatását. Nincs még vége a szezonnak, hiszen vár ránk két bajnoki, egy kupadöntő és a két osztályozó - idézi a vezetőedzőt a Perutz közösségi oldala.

A bajnokcsapat tagjai: Banai Zétény, Cseke Patrik, Császár Jácint, Cser Botond, Erdősi Milán, Gajdosi Győző Ármin, Hauser Bálint, Hauser Máté, Mikóczi Dániel, Mogyorósi Bálint, Nagy Dávid, Nagy Krisztián, Németh Noel, Pető Dániel, Rozman Adrián, Ruzsás Dávid, Szalai Csaba, Sós László, Szekér Balázs, Szivós Krisztián, Varga Bence, Varga Péter. A szakmai stáb: Váradi Zsolt, Ifj. Kun-Szabó Attila, Nagy Mihály, Horváth Tamás, Kun-Szabó Attila. Vezetőség: Felber Zoltán, Kovács Ferenc.


Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 14. 07:56, kedd | Helyi
Grőber Attila: Eljött az igazság pillanata
A választás eredményére reagált közösségi oldalán Grőber Attila, Pápa polgármestere, aki szerint történelmi jelentőségű fordulóponthoz érkezett az ország.
2026. Április 14. 07:25, kedd | Helyi
Takács Péter a pártlistáról sem lesz ott az új Országgyűlésben
Takács Péter 123. a Fidesz-KDNP listáján, így várhatóan nem lesz lehetősége beülni a parlamentbe.
2026. Április 13. 15:54, hétfő | Helyi
Molnár Bálint: Az egyik szemem sír, a másik nevet
A Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje is értékelte hírportálunknak a választás eredményeit.
2026. Április 13. 12:56, hétfő | Helyi
Nardai Péter: Kemény kritikusai leszünk az új kormánynak
A Mi Hazánk képviselőjelöltje is értékelte hírportálunknak az eredményeket.

