Hírek
2024. Július 25. 07:55, csütörtök |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
A Mezőörssel csapott össze a Perutz
A pápai együttes a Győr-Moson-Sopron vármegyei első osztályú pontvadászat bajnoka elleni mérkőzést követően négy nappal a második helyezett Mezőörssel találkozott.
Az idegenbeli találkozón 2-2-s félidőt követően 5-3-as hazai siker született - írja a Perutz közösségi oldala.
Mezőörs KSE – Perutz FC 5-3 (2-2) (Hauser B., Sós, Nagy D.)
Az első játékrészben egyenlő elosztásban négy találatot láthattak a nézők, majd a fordulás után a pápaiak szerezték meg a vezetést. Egészen a 70.percig náluk volt az előny, a hajrából viszont az ellenfél jött ki jobban és 5-3-as győzelmet aratott.
Kun-Szabó Attila: A felkészülés során ma találkoztunk a legerősebb ellenféllel, jó csapat a Mezőörs, tele rutinos, magasabb osztályban pallérozódott játékosokkal. Sajnos számolatlanul hagytuk ki a helyzeteinket, és ami ennél is nagyobb baj, hogy a védelemből többen is kidőltek sérülés miatt, ami miatt nem voltunk elég stabilak hátul.
A Perutz július 27-én Badacsonytomajra látogat, majd augusztus 4-én a MOL Magyar Kupában a Győrszentiván vendége lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

