Elsírta magát a boldogságtól Annamari, amikor kiderült, hogy találkozhat a családjával. Az ő esetében ez a nővérét és az unokatestvéreit jelenti, akiket a furcsa lány mindennél jobban szeret. Ezt bizonyítja, hogy az ő képüket vitte be magával a villába költözéskor, ők adnak neki erőt a játékhoz, és egy kicsit miattuk is akar nyerni. De van még valaki, akire Annamari sokat gondol: a kislánya. Igaz, soha nem beszél róla, a villalakók többsége nem is tudja, hogy a furcsa lánynak gyereke van.

16 évesen szült, a kicsi apja, az akkor 18 éves fiú azonban nem akart részt venni a gyereknevelésben. Annamarinak nem volt más választása, le kellett mondania a gyerekéről. A kislány három évre átmeneti szülőgondozóba került, ahol a fiatal anyuka olykor meglátogatta őt, de aztán a gyermeket örökbe fogadták. Azóta nem találkozott vele, nem is tudhatja, hol van, de a távolból szereti, és mindennap gondol rá.

Annamari a fájdalmát egyedül a nővérével, egyetlen bizalmasával tudta csak megosztani, mivel nemcsak a gyerekével nem tartja a kapcsolatot, hanem a szüleivel sem. "A testvérem gyakran meglátogatott, a szüleimnek azonban nem hiányoztam. Évente kétszer, húsvétkor és karácsonykor találkoztam velük, de csakis azért, mert muszáj volt. Most 22 éves vagyok, és évek óta nem láttam a szüleimet. Nem is érdekel, mi van velük, pedig háromutcányira lakunk egymástól."