Hírek
2014. Július 31. 09:19, csütörtök |
Helyi
Forrás: Pápai Rendőrkapitányság
Villanyóra leolvasónak adta ki magát
Idős emberekhez csengetett be és villanyóra leolvasónak adta ki magát 2014 júniusában Mezőlakon az a dunaújvárosi férfi, akinek az ügyét vádemelési javaslattal zárták le.
Fekete Ernő r. főtörzsőrmester és Baráth Balázs r. törzsőrmester körzeti megbízottak 2014. június 26-án délelőtt a Mezőlaki Polgármesteri Hivatalban folytattak megbeszélést, amikor a polgármesternek telefonon több helyi lakos is jelezte, hogy egy idegen férfi járja a falut. Az ismeretlen személy házakhoz csengetett be villanyóra leolvasás miatt, holott a településen az elmúlt héten olvasták le az órákat. A körzeti megbízottaknak az egyik falubeli hölgy elmondta, hogy 11 óra körül beengedett magához egy férfit, aki miután felírta az óra állását, távozott. A rendőrök az ál-villanyóra leolvasó keresésére indultak és hamarosan a helyi vasútállomáson igazoltatták, majd előállították a Pápai Rendőrkapitányságra. A gyanúsítottként kihallgatott férfi vallomásában elmondta, hogy elaludt a vonaton, így került Mezőlakra. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve házakhoz kért bebocsátást, ahol villanyóra leolvasónak adta ki magát. Tettét azzal indokolta, hogy szeret emberekkel, különösen idősekkel foglalkozni.
A gyanúsított ellen magánlaksértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás iratait a Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2014. július 30-án vádemelési javaslattal küldte meg a Pápai Járási Ügyészséghez.
Fotó illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

