Hírek
2017. December 05. 13:43, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Végéhez közelednek az útfelújítások
A Korona és a Vásár utcán is aszfaltoznak, napokon belül véget ér a közlekedési káosz.
Molnár István városfejlesztési osztályvezető elmondta, a 650 millió forintos útfelújítási program első ütemében felújításra kerülő négy utca közül a Török Bálint utca és a Várkert út elkészült, az útburkolati jelek festése van még hátra, illetve a Várkert úton a járdacsatlakozások kialakítása zajlik. A Korona és a Vásár utcákon intenzív munkavégzés zajlik ezekben a napokban, a Korona utcán jelenleg teljes lezárás van érvényben a víztorony és a Korvin utca közötti szakaszon. A Vásár utcán szintén aszfaltoznak, itt azonban fél pályán haladhat a forgalom, de érdemes kerülőúton közlekedni, mivel komoly torlódások alakulhatnak ki. Mindkét utca két rétegű aszfaltburkolatot kap, a munkálatokkal határidőre elkészülnek. Ne lepődjön meg viszont, ha ezt követően is kint maradnak a harmincas táblák, mivel a műszaki átadás-átvétel idején a kivitelező felelőssége, hogy ne történjen baleset és ezt sebességkorlátozással tudja biztosítani.
Áldozó Tamás polgármester is megtekintette a munkálatokat. A városvezető elmondta, ilyen mértékű útfelújítási program hosszú évek óta nem volt Pápán. A polgármester bízik abban, hogy a munkálatok elkészültét követően az autósok azt fogják mondani, hogy megérte a sok kellemetlenség, mivel jó minőségű közlekedési infrastruktúra áll majd rendelkezésre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

