Hírek
2023. November 24. 06:00, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Varga Mihály: Magyarország kapu Európa és Ázsia között
A kormány az elmúlt évtized munkájával Magyarországot Európa és Ázsia kapujává tette, amit az egyre nagyobb arányban érkező keleti beruházások is visszaigazolnak - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szervezésében zajló Budapest Eurasia Forum konferencia nyitónapján, csütörtökön.
Kiemelte: a kormány a magyar érdekeket helyezi előtérbe a gazdaságpolitikában is, ezért a blokkosodás helyett az országok közötti széleskörű együttműködést támogatja.
A technológia hatására átalakul a pénzrendszer és a gazdaság, felértékelődik a geopolitika, ezek a változások mind előtérbe helyezik az összekapcsolódást, Magyarország pedig jó lehetőséget kínál Ázsia számára az európai kapcsolatok építésére - fejtette ki a miniszter.
A 2010 óta felépített munkaalapú gazdaságpolitika javuló befektetési környezetet teremtett a vállalkozások számára, ami a nagy hitelminősítők jelentéseiben is visszaköszön - tette hozzá.
Az elmúlt időszak eredményeit sorolva elmondta: a magyar gazdaság teljesítménye 5,3 százalékkal haladja meg a pandémia előtti szintet, szemben az uniós 3,5 százalékos átlaggal, a beruházási ráta 27 százalékkal az egyik legmagasabb az EU-ban. Az államadósság 2010 és 2019 között 80 százalék feletti szintről 65 százalékra csökkent, ami azóta emelkedett, de még így is 10 százalékponttal marad el az uniós átlagtól - jegyezte meg.
A gazdasági komplexitás versenyképességi rangsorban Magyarország a kilencedik helyen áll, és a nemzetközi adóversenyképességi listán is előkelő helyen szerepel - fogalmazott Varga Mihály
Magyarország a 2010 után meghirdetett Keleti Nyitás politikáján keresztül építi az Európa és Ázsia közötti együttműködést, aktívan támogatva az "Övezet és Út" kezdeményezést.
Az ország kapu szerepe tovább erősödhet az olyan hosszú távú beruházásokkal, mint a Budapest-Belgrád vasútvonal, a CECZ Közép-Európai Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködési Zóna fejlesztése - fogalmazott.
Matolcsy György, az MNB elnöke nyitóbeszédében az Európa és Ázsia közötti kapcsolatok megerősítését, az energiaátmenet gyorsítását, a tudásmegosztás fontosságát emelte ki. Az MNB negyedik Eurasia Forum konferenciájának középpontjába idén a fenntarthatóság került.
"Eurázsia és a fenntarthatóság fogalma ugyanannak az éremnek a két oldala" - fogalmazott. Az energiaátmenet területén Kína Európa és a világ előtt jár, de minden országnak lépéseket kell tenni a folyamat felgyorsítására, hogy az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívást, a klímaváltozást kezelni tudja - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: a mesterséges intelligencia, ha okososan használják, az élet minden területén a jólét növekedését eredményezi, nagy előnnyel jár, ugyanakkor megvannak a veszélyei is.
A jegybankelnök a párbeszéd és a tudásmegosztás fontosságról is beszélt. Hangsúlyozta, Magyarország méretei ellenére egyfajta szellemi központként igyekszik előmozdítani a Kelet és Nyugat, Ázsia és Európa közötti párbeszédet, kapcsolatokat, amelyből mindenki nyerhet.
A reneszánsz 500 évvel ezelőtt elindított egy új gazdasági-társadalmi korszakot, és a mostani lehet az Eurázsia korszak eljövetelének kezdete - mondta.
Az MNB negyedik alkalommal rendezi meg a Budapest Eurasia Forum konferenciát, amely idén Átmenetek a fenntarthatóságért címmel zajlik november 23-24-én. A rendezvényre több mint 50 előadó érkezett 15 országból.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.
2024. December 21. 08:52, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint általános érzés a rettegés az európai adventi vásárokban
Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
2024. December 20. 07:53, péntek | Belföld
OGY - A jövő évi költségvetésről dönt a parlament
Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján.