Hírek
2021. Július 07. 17:13, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Tüntetők várták Gyurcsány Ferencet Pápán
Orbán Imre vezetésével korábbi jobbikos szimpatizánsok gyűltek össze, hogy emlékeztessék Gyurcsány Ferencet és követőit arra, hogy "miket követett el saját országa ellen a volt kormányfő".
- Három napja a 2009-es Erzsébet téri rendőrterrorra emlékeztünk, mikor is a Magyar Gárda 212 tagját verte meg, fújta le könnygázzal, majd hurcolta el a Gyurcsány-korszak rendőrsége. A mai napon meg arra, hogy az az ember, aki miatt 2006-ban fellázadt az ország, újra a hatalomba készül. Arra az emberre aki elmebeteg politikájával oly árkot ásott 2002-ben a magyar emberek közé, mely árok betemetésére ma már kevés esély mutatkozik. 2022-ben kormányzásra készül a elmebaj és az elvtelenség. Kormányzásra készül a magyar gyülölet és a kollaboráció, kormányzásra készülhet, mert sok mindent megcselekedtek az elmúlt 12 évben, csak egy valamire nem volt tehetség. Mégpedig arra, hogy az "öszödi böszme" oda kerüljön ahová való - kezdte sajtótájékoztatóját a volt jobbikos politikus, aki magánemberként szervezte a demonstrációt, olyan szintén korábbi jobbikosokkal együtt.
Hivatalosan is próbálták engedélyezni a tüntetést, ám a rendőrség elutasította a
kezdeményezést, a Gyurcsány Ferenc által tartott lakossági fórum területét
műveleti területté nyilvánították, és megtiltották Orbán Imrééknek az oda való
belépést. Tábláikkal, és bekiabálásaikkal igy is próbálták jelezni részvételüket, és
emlékeztetni a volt kormányfőt és követőit arra, "miket követett el saját országának
állampolgáraival szemben"
- Feltehetjük a kérdést, hogy a magyar nemzet jövőjéért egy minimálisan is aggódó
magyar, hogyan támogathatja a Gyurcsány formálta szivárvány koalíciót? Miért
nem lát át a gyülölet függönyén? A válasz egyszerű. Mert így vannak szocializálva
A Jobbik példája is jól bizonyítja, hogy valami ellen mindig könnyebb politizálni, mint
valamiért kiállni. Mert vannak emberek, akik mindig csak nemet tudnak mondani
mindenre. Mert vannak emberek, akik soha nem tudnak igent mondani. Mert 15
évig Gyurcsány takarodj" volt, most meg a Gyurcsányt akarom van Ök igy
vannak összeralva. És akkor ebből a posványból emelkedik ki, mint lobogó
lángoszlop a sotét éjszakában, az öszödi böszmel - folytatta Orbán Imre, majd
hosszan sorolta Gyurcsány "bünet" egyebek mellett "a megszorításokat a
kampányban elhazudott gazdasági mutatószámokat, a Svábhegyi Gyermekkórház
bezárasát a saját maga által bevallott hazugságokat a 23 millio romanozást, az ország eladósítását vagy hogy a hatalom ökleként működtette a rendőrséget".
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

