A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon. A 2010-ben elfogadott törvény így fogalmaz: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A nemzeti összetartozás napján megemlékezést tartottak Pápán, az Országzászló emlékműnél. Vadász Krisztina alpolgármester beszédében kiemelte, június 4. egy olyan nap, amely évtizedeken át leginkább fájdalmat jelentett számunkra, magyarok számára. "Egy nap, amelynek hallatán összeszorult a szív, lehalkult a hang, és könnybe lábadt a szem".

Felidézte, 1920. június 4-én, a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírt békediktátum következtében Magyarország elveszítette területének több mint kétharmadát, lakosságának pedig közel kétharmadát. Több mint 3 millió magyar került határokon kívülre – egyik napról a másikra, úgy, hogy ki sem mozdult lakóhelyéről.

- Családok szakadtak szét, sorsok törtek meg. Egy nemzet egyszerre gyászolt és próbált újra talpra állni. És mégis: az a nép, amelyik túlélt tatárt, törököt, világháborúkat és elnyomást, nem roppant meg. Mert a magyar szív nem földrajzi koordinátákban él, hanem nyelvben, dalban, történetekben, imákban. És talán éppen ez a legnagyobb csoda: hogy megmaradtunk. Hogy nem engedtük el egymást végleg. Hogy a határokkal együtt sem váltunk el egymástól. Mert a magyar szó, a magyar dallam, a magyar érzés nem ismeri a földrajzi korlátokat - fogalmazott Vadász Krisztina.

Az alpolgármester szerint június 4-e emlékeztet bennünket arra, hogy a nemzet nem térképen létezik, hanem bennünk, emberekben.

- A mai nap tehát nemcsak a múltról szól, hanem a jelenünkről és a jövőnkről is. Arról, hogy mit adunk át gyermekeinknek. Hogy emlékezünk-e arra, honnan jöttünk, és hogy képesek vagyunk-e együtt továbbmenni. Hogy felismerjük-e: összetartozni nemcsak nagy szavakban lehet, hanem apró, mindennapi gesztusokban is. Egy kézfogásban. Egy együtt elmondott imában. Egy „jó, hogy látlak” mondatban.
A mai világban, amikor sokszor elszigetelten, bezárkózva élünk, különösen fontos, hogy emlékeztessük magunkat és egymást arra: nem vagyunk egyedül. Egy közösség részei vagyunk – egy évszázadok óta élő, sokat próbált, de mégis rendkívüli erővel bíró közösségé. Az összetartozás nem elvont eszme – hanem kézfogás, hang, arc, történet - hangzott el az emlékező beszédben.

- Az összetartozás nem egyszeri érzés, hanem folyamatos cselekvés. Egy döntés minden nap: hogy nem felejtjük el egymást. Hogy nem engedjük el egymás kezét. Hogy magyar testvérként nézünk arra is, akit sosem láttunk, de akivel közös a gyökerünk. Nemcsak a határokon kívül, de azon belül is. Nem szabad engednünk, hogy egymás ellen fordítsanak minket. Nem szabad engednünk, hogy ebben a kis hazában magyar magyart marja. Trianon azt üzeni, összetartozunk. Nem csak tegnap, nem csak ma, hanem holnap is. Legyünk mi a kapcsolatok őrzői, a nemzet szívverései, akik összekötnek, megtartanak, vigasztalnak, és felemelnek - zárta gondolatait Vadász Krisztina.

A beszéd után az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola műsora következett, majd pedig koszorúzással és a Szózat közös eléneklésével zárult a megemlékezés.