Hírek
2024. November 16. 07:00, szombat |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Tóth Péter: Kisstílű, görcsös vagdalkozással próbálja saját magát igazolni Áldozó Tamás köre
A viharos körülmények között menesztett sportvezető szerint leváltásának valódi okai az irigység, a sértődöttség és a félelem.
Mint ismeretes, Tóth Pétert, a Pápai Sport Nonprofit Kft. ügyvezetőjét idén júliusban váratlanul leváltotta a már megbukott, de még hivatalban lévő városvezetés. Sem akkor, sem korábban a gazdasági társaság működésével kapcsolatban nem hangzott el érdemi kritika Áldozó Tamás akkori polgármester részéről nyilvánosan, azóta viszont több alkalommal hozta elő bizottsági üléseken, illetve a legutóbbi képviselő-testületi ülésen az Áldozó-párti oldal Tóth Péter nevét, miközben ő nem kapott lehetőséget arra sem, hogy elmondhassa álláspontját. Megkerestük a volt ügyvezetőt, hogy reagálhasson az őt ért vádakra.
Szalóky Zsolt: Csaknem négy hónap telt el a váratlan menesztése óta. Minek tudja be azt, hogy azóta is újra, meg újra előkerül a neve különböző önkormányzati üléseken?
Tóth Péter: Egyrészt meglep ez a jelenség, hiszen én nem vagyok ismert ember. Sem politikai tevékenységet, sem látványos közéleti tevékenységet nem folytatok. Nem vagyok jelen a közösségi médiában, nem vagyok társasági ember. Egyszerűen végzem a dolgom ott, ahol megbíznak egy feladattal. És engedtessék meg nekem, hogy azt mondjam, jól végeztem, jól végzem a dolgom.
Másrészt pontosan tudom az okokat, hogy miért foglalkoztak és foglalkoznak velem. Ezen okok pedig nem mások, mint az irigység, a sértődöttség és a félelem. Irigység az elért eredményekre, akár a kft. esetében, akár más téren, amelyeket Áldozó Tamás szűk körén kívül nagyon sokan elismernek. Köszönöm ezúton is a rengeteg megerősítést, amit kaptam! Sértődöttség azon, hogy valakinek van saját véleménye, ami urambocsá nem mindenben azonos a sajátjukkal. Ezzel engem egy ideje nyilvánvalóan be is soroltak az „ellenség” kategóriába, akinek hovatovább még a bukásukban is része lehetett. A félelem pedig azért, mert én valóban pontosan tudom, hisz közelről láttam azokat a torzulásokat, amelyek egyébként a volt városvezetés vesztét okozták ténylegesen. Pontosan tudom, hogy mikor, miben nem mondtak és nem mondanak igazat. Ha személyemnél maradunk, Áldozó Tamástól és az általa kézivezérelt körtől olyan hazugságáradat zúdul felém, amire még az előzőekben leírtak ismeretében is nehéz magyarázatot találni. Elnézést érte, de úgy gondolom, hogy engem nem ennek a behatárolható társaságnak a véleménye határoz meg sem emberileg, sem szakmailag. Engem pár ember és képviselő ítélt nemkívánatosnak, Áldozó Tamást többezer pápai lakos.
Sz.Zs.: Sokan felmondtak a menesztését követően. Mehetett-e mindez a cég működésének rovására?
T.P.: Ezt nem az én tisztem megítélni, nyilván van róla véleményem. Egyébként, ha van egy jól működő rendszer, akkor annak lendülete még kitarthat egy bizonyos ideig. Márpedig volt egy jól működő rendszer. Büszke vagyok azokra a kollégáimra, akik saját döntésük alapján velem együtt távoztak a felmentésemkor. Vállalták a véleményüket és vállalták a jövőjük bizonytalanná válását. Bátrak voltak. Közösen a nulláról hoztuk létre a kft-t, nehéz időszakban, sok munkával, sokszor gáncsoskodások közepette. Voltak kollégáim, akiket már korábban lehetetlenné tettek, elüldöztek. Mi pár hónapja emelt fővel, tiszta lelkiismerettel távoztunk.
Sz.Zs.: Bár a családtagja foglalkoztatása volt a menesztés indoka, erről azóta nem esett szó. Bejött a képbe viszont az, hogy az Ön által vezetett PELC, a távozása óta nem a Pápai Sport Kft. autóbuszát veszi igénybe szállításra... Az is elhangzott kritikaként, hogy korábban gyakorlatilag „saját magával kötött szerződést”, mint a PELC és mint a Pápai Sport Kft. ügyvezetője. Továbbá, hogy volt olyan korábbi kolléga, akinek az elküldésének indokaként azt hozta fel, hogy "nem működött vele a kémia".
T.P.: Szinte én szégyellem magam, hogy a közvéleménynek azzal kell szembesülnie, milyen kisstílű, görcsös vagdalkozással próbálja saját magát igazolni Áldozó Tamás köre. A saját családtag, nevezetesen a fiam foglalkoztatása a kft-ben semmilyen szabályt nem sértett. A tulajdonos tudtával, beosztottként végzett sokrétű tevékenységet, gyakorlatilag bérminimumért. Sok feladata közül a szálláshely vállalkozásunk beindítását és üzemeltetését emelném ki, amely munkát remekül ellátott, jelentős bevételt generálva. Aki ismeri, tudja ezt jól. Egyszerűen valamilyen ürügy kellett a felmentésemhez. Miután sem szakmai, sem más téren nem sikerült valós okot találni rá, ennyit sikerült elővarázsolni a kalapból. Lelkük rajta. Megjegyzem, ezen az alapon a felmentésemről szóló döntést meghozók közül jópárnak távoznia kellett volna a tisztségéből, mégpedig azonnal.
A PELC és a Pápai Sport Nonprofit Kft. viszonyát egyszerű megérteni. Kinevezésemkor még teljesen egyetértettünk abban Áldozó Tamással, hogy azokkal az erőforrásokat és lehetőségek, amelyekkel a PELC rendelkezik, jól szolgálhatná a várost és az alakuló Pápai Sport Nonprofit Kft-t. Ezért is lettem, lehettem egyszerre mindkét cég ügyvezetője. Ez az elképzelés teljes mértékben meg is valósult. A két szervezet együttműködése minkét félnek előnyös volt. De el kell mondani, hogy főleg a kft. profitált ebből. A PELC az elmúlt 10 évben 1,5 milliárd forint támogatást hozott a városnak. Ennek kétharmada működési támogatás, ami így nem a város kasszáját terhelte, egyharmada pedig fejlesztés, jórészt önkormányzati tulajdonon végrehajtva. Pályaépítés, öltözőépítés stb. Ez egyedülálló mértékű segítségadás a város számára egy civil szervezet részéről. Ugyanez volt a jellemző a kft. irányában is. A PELC a legnagyobb igénybe vevője volt a kft. létesítményeinek, mint bérlő. A kft. pedig bérelhette a PELC 100 millió forint értékű pályaápoló gépparkját munkavégzésre, gyakorlatilag önköltségi áron. Semmiféle zavarosság nem állt fenn ezekben a szerződésekben! Csak szeretnék ennek látszatát kelteni.
Természetesen soha nem saját magammal kötöttem szerződéseket, ez ostoba állítás. A PELC részéről a PELC elnöke, a kft. részéről én voltam az aláíró. És hogy immár nem a kft. buszát bérli a PELC, annak egyszerű oka van, lejárt a szerződés, új nem köttetett. A kft. új ügyvezetője nem is tett meg semmit ennek érdekében. A PELC-nek hosszú évek óta van másik szerződött partnere is, jelenleg azzal fuvaroztat. Fura dolog a vevőt letolni azért, mert nem a mi boltunkban vásárol…
Az pedig, hogy a kérdésben szereplő "nem működött vele a kémia" felmondási ok volt valakivel szemben az ügyvezetőségem alatt, nevetséges állítás. Ha jól emlékszem, egy többszöri munkaidőcsaláson kapott, és ezért elbocsátott alkalmazottal való hosszú, több vezető jelenlétében zajló felmondó megbeszélésen hangzott ez el, sok-sok egyéb ok és indok mellett. Természetesen az írásba foglalt felmondás rendelkezésre áll. Tragikomikusnak tartom, hogy ezt kell megmagyaráznom.
Sz.Zs.: Az is felmerült, hogy az új városvezetés az Ön személyére írná ki az új pályázatot. Megpályázza a Pápai Sport Nonprofit Kft. ügyvezetői pozícióját?
T.P.: Azt hiszem, hogy kötelességem ezt megtenni. Egyrészt azon munkatársaim miatt, akik kiálltak mellettem, és várják az esetleges visszarendeződést. Ez számukra legalább erkölcsi jóvátételt jelenthetne. Másrészt azért is kötelességem, mert nem lehet tétlenül tűrni azt a módot és eljárást, amit velem szemben alkalmaztak. Ha nem pályáznék, az a belenyugvást jelentené. Félreértés ne essék, nem szeretnék én mindenáron újra a kft. ügyvezetője lenni! Minden bizonnyal nem is leszek az egyhamar. Aki a körülményeket ismeri, az tudhatja, hogy nem fogja ezt megszavazni Áldozó Tamás udvartartása. A pályázattal csak újabb, még vérlázítóbb hazugságcunamit kapok majd a nyakamba. Ez előre borítékolható. De szeretném jelezni, hogy ezt nem lehet vég nélkül büntetlenül megtenni! És alkalomadtán és is szeretnék majd kérdéseket feltenni. Például olyasmiről, hogy jelenleg olyan ügyvezetője van a kft-nek, aki a pályázatnélküli kinevezése előtt, Áldozó Tamás közvetlen utasítása alapján, munkakörét megváltoztatva, több mint fél évig egy gyakorlatilag még nem is létező projekt előkészítésében végzett láthatatlan tevékenységet, összeségében sok-sok milliós, városi vagyonból kapott fizetésért. Hogyan lehetséges ez?
Az, hogy az új pályázat az én személyemre lenne szabva, érdekes eszmefuttatás. Az új pályázat két dologban különbözik az elsőkörös pályázattól. Az egyik, hogy nem tartalmazza azt a kitételt, amivel engem akkor gyakorlatilag kizártak a pályázók köréből, a másik, hogy az előnyök között említ olyan végzettséget, amivel én is rendelkezem. Ezt komikus személyre szabásnak titulálni. Viszont az érdekes kérdés, hogy a jelenlegi ügyvezető miért nem adta be pályázatát az előző pályázati felhívásra… Nem érezte magát alkalmasnak a feladatra? De ugye az is meglehet, hogy nem találta szükségesnek pályáznia, hiszen akik a jelenlegi pozíciójába ültették, azok soha nem fognak mást megszavazni helyette, pályázat ide vagy oda. Tehát így gyakorlatilag bármeddig maradhat ügyvezető.
Sz.Zs.:Annyi támadást kap, amennyit egy politikus is "megirigyelne". Sokakat motivált már hasonló arra, hogy felvegyék a kesztyűt és beszálljanak a politika világába. Nem gondolt erre?
T.P.: Nagyon messze áll tőlem ez a világ. Mióta a közelébe kerültem, elborzasztó dolgokkal szembesültem. Ugyanakkor azt is érzem, hogy biztosan lehetne ez máshogyan is. Lehetne tiszta, erkölcsös, emberközpontú a közélet. Látok is hasonlóan gondolkodó politikai szereplőket és pártolom a törekvéseiket. Nagyon szurkolok nekik!
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 18. 08:17, szerda | Helyi
Hamis cipőket árult a pápai kínai üzlet
Iparjogvédelmi jogok megsértésének vétsége miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség azzal a 47 éves kínai állampolgárságú férfival szemben, aki két alkalommal is hamis márkajelzéssel ellátott cipőket árult a boltjában.
2024. December 18. 08:11, szerda | Helyi
Lemondott Köntös László, a református gyűjtemények igazgatója
A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója egészségügyi okokból távozik, 31 évnyi szolgálat után.
2024. December 18. 07:41, szerda | Helyi
Sikerült megfékezni a tüzet a Csókánál
A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kiérkezett a helyszínre tegnap éjszaka, mivel félő volt, hogy a szomszédos festékraktárra is átterjednek a lángok.
2024. December 17. 22:03, kedd | Helyi
Kigyulladt egy tetőtéri lakás a Csóka körforgalomnál
Három járművel vonultak a helyszínre a tűzoltók.