Hírek
2018. Június 04. 07:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Töreki Milán: A mai nap az emlékezésé
Ma van a Trianoni békediktátum évfordulója, melynek kapcsán a Jobbik volt képviselőjelöltje a következő közleményt juttatta el hírportálunknak:
"Nehéz megszólalni minden év június 4. közeledtével. Nehéz, hiszen a Fidesz - kormány kvázi ünnepnapként tekint erre a napra, mely azonban semmiképp nem ünnepnap, hanem gyásznap. Az év 364 napján lehet ünnepelni megmaradásunkat, ám ez a nap az emlékezésé kell legyen történelmünk egyik legnagyobb tragédiájára. Ezért javasolta annak idején a Jobbik a Trianon-emléknapot, amit a kormány dalolós, táncolgatós Nemzeti Összetartozás Napjára változtatott 2010 után.
Számunkra nem pártpolitikai kérdés az elszakadt nemzettestvéreink képviselete, hiszen mi nem potenciális szavazót látunk bennük, hanem olyan magyar embereket, akik rajtuk kívülálló politikai okok miatt szenvedték meg a XX. század borzalmait, és akik alsóbbrendű állampolgárokká váltak
egykori szülőhazájukban.
Nehéz megszólalni ezen a gyásznapon, hiszen minden évben szembe kell néznünk azzal, hogy Országunk 2/3-át és több mint hárommillió magyart csatoltak el idegen, ellenséges érzületű, a külhoni magyar közösségeket a mai napig asszimilálni vagy elüldözni akaró államokhoz.
Nemzetárulásnak tartjuk azt, hogy bár Orbán Viktor 2005-ben szimbolikus helyen, Tusványoson megígérte, hogy székely autonómia nélkül nem elképzelhető Románia uniós csatlakozása, a Fidesz 2007-ben mégis feltételek nélkül megszavazta azt. Most a kormány által előszeretettel kommunikált szerb-magyar történelmi megbékélés közepette újból feladni készül a délvidéki magyarság alapvető érdekét, az autonómiát. A Jobbik szerint történelmi bűn volna Szerbiát feltételek nélkül beengedni az Európai Unióba.
Idén a pápai Jobbik alapszervezete és ifjúsági tagozata közös túra keretében ellátogatott a Ság
hegyre, amely keleti peremén található a Trianoni kereszt, melyet 1933-ban Kemenesalja népe
állított a hazánkat megcsonkító békediktátum elleni tiltakozásul. Ez az ország legnagyobb ilyen jellegű emlékműve."
Töreki Milán, a Jobbik Ifjúsági Tagozat Veszprém megyei elnöke
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

