Hírek
2011. Szeptember 04. 17:18, vasárnap |
Helyi
Forrás: Pápa-ma.hu, infopápa.hu
Többen látogattak ki idén a strandra, mint tavaly
Vége a strandszezonnak, holnaptól bezárja kapuit a Várkertfürdő strandja.
Július végén még inkább a panaszé volt a főszerep, az új csúszdák, a nagy strandmedence és a kegyes időjárás azonban hozzájárultak ahhoz, hogy pozitív irányba változzanak a látogatottsági számok. "Az év első nyolc hónapjában többen keresték fel a fürdőt, mint a tavalyi esztendő hasonló időszakában, ezzel megállt az a tendencia, amit az előző években tapasztaltunk, vagyis, hogy néhány százalékkal mindig csökkent a vendéglétszám. Az augusztus pedig egészen pozitív eredményt hozott: tavaly augusztushoz képest kétszer annyi vendég látogatott hozzánk."
A strand új medencéi és csúszdái nagy sikert arattak a látogatók körében, és igazolódni látszik, hogy minden korosztály esetében eltalálták, mi az, ami eddig hiányzott a Várkertfürdőben. A kisgyermekeket fogadó nagy tappancs medence, a fiatalok és idősebbek kedvencévé vált csúszdakomplexum és a sportolni, pihenni vágyókat egyaránt kiszolgáló nagy strandmedence megépítése jó döntésnek bizonyult.
A Várkertfürdő látogatóinak aránya egyébként az idei évben sem változott. A helyi vendégek csupán a teljes vendéglétszám harminc százalékát tették ki, s nagyobb részben más településekről érkeztek a látogatók. Jellemzően Veszprémből, Győrből illetve ezek környékéről, valamint a Pápa környéki településekről, kisebb számban pedig az ország teljes területéről. A külföldi vendégsereg egy részét a kemping lakói tették ki, de nagy volt azoknak a külföldi látogatóknak a száma is, akik nem a szomszédos kemping vendégei voltak.
Fotó: Termalfurdo.net
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

