Városlista
2024. december 21, szombat - Tamás

Hírek

2017. November 18. 09:42, szombat | Kék hírek
Forrás: police.hu

Több tízmillió értékű lopás – a sértett is benne volt

Több tízmillió értékű lopás – a sértett is benne volt

Napelemeket, készpénzt, ékszert lopott egy férfi Gerdén, mint később kiderült a sértett is részt vett a napelemek ellopásában.

Egy férfi arról tett bejelentést tavaly október 5-én, hogy ingatlanába az elektromos kapu nyitószerkezetének megrongálásával bejutott valaki, és az ott lévő napkollektorokból 112 darabot szakszerűen leszerelt és eltulajdonított. Ezután az elkövető a lakóépület ablakát betörte, azon keresztül bejutott a házba, és onnan 7 millió forint összegű készpénzt, illetve ékszereket tulajdonított el. A bűncselekménnyel összesen több mint 20 millió forint kárt okozott.

A nyomozás akkor vett fordulatot, amikor a feljelentő megváltoztatta vallomását. Eszerint a napelemek elszállításáról ő is tudott, sőt abban közreműködött. A biztosítónál a napkollektorokra kötött szerződésben a biztosítás értékét is meg akarta emelni 1,5 millióról 20 millióra, azonban ez nem járt sikerrel. Tisztában volt azzal, hogy a napelemek az áramszolgáltató tulajdonát képezik, azonban egy adósa azt ígérte neki, hogy jó áron értékesíti majd a napelemeket, és a vételárból kiegyenlíti a tartozását. A betörésről azonban csak a későbbiekben szerzett tudomást, ugyanis aznap nem otthon töltötte az éjszakát, és miután hazatért, akkor észlelte a bűncselekményt, és tette meg feljelentését.

A nyomozás során az áramszolgáltató sérelmére elkövetett bűncselekmény kapcsán lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 47 éves gerdei férfit, valamint egy rendbeli csalás vétség kísérlete miatt is gyanúsították. A napelemeket elszállító 56 éves pécsi férfit a rendőrség szintén lopás bűntett elkövetésével gyanúsította. Az ellopott napelemeket egy pécsi raktárban hiánytalanul megtalálták, majd lefoglalták a nyomozók.

A két férfi ellen folytatott nyomozást a Szigetvári Rendőrkapitányság a napokban lezárta, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült