Hírek
2015. Július 30. 13:44, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.) Pápai Rk.
Több pápai boltból is loptak
Vádemelési javaslattal zárta le a Pápai Rk. három zalaegerszegi lakos ellen folytatott nyomozását, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2014. november 06-án két pápai boltban is elkövettek lopásokat.
Vádemelési javaslattal zárta le a Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya három zalaegerszegi lakos ellen folytatott nyomozását, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2014. november 06-án két pápai boltban is elkövettek lopásokat.
A rendelkezésre álló adatok szerint az 51 éves zalai férfi, valamint az 52 éves és 48 éves nő társuk egy pápai bevásárlóközpontban lévő cipőüzletből az áruvédelmi eszközt rongálás nélkül eltávolították egy lábbeliről, amit el is tulajdonítottak. Ezt követően egy helyi áruházból húsárukat tulajdonítottak el több tízezer Forint értékben.
A bolti dolgozók mindkét esetben megjegyezték az elkövetők által használt személygépkocsi forgalmi rendszámát, melynek köszönhetően a Zalaegerszegi rendőrök segítségével tartott házkutatás során előkerült az eltulajdonított értékek egy része.
Az eljáró hatóság a napokban vádemelési javaslattal küldte meg a szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás iratait az illetékes ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

