Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2019. Szeptember 05. 15:21, csütörtök | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Több mint 70 millió forintból újul meg a Türr kollégiumának épülete

Több mint 70 millió forintból újul meg a Türr kollégiumának épülete

Pályázati forrásból energetikailag korszerűsítik és megújítják a Türr Gimnázium Erkel utcai épületét.

Egyházi Andrea elmondta, a 40 éves vasbeton szerkezetű épület lakószobáinak nyílászáróit a közelmúltban saját forrásból már kicserélték. A szóban forgó felújítás keretében szigetelik az épület külső homlokzatát, valamint a tetőt, továbbá napelemeket telepítenek a gazdaságos üzemeltetés érdekében. A tavalyi évben benyújtott pályázat tartalék listáról került most elfogadásra - mondta el a Pápai Tankerületi Központ igazgatója, aki azt várja a felújítástól, hogy komfortosabb lesz az épület, valamint hogy jelentős megtakarítást eredményez majd a fenntartás tekintetében. A 76 millió forintos beruházás a korábban nem cserélt nyílászárók kiváltását is tartalmazza.

Áldozó Tamás polgármester azt mondta, Pápa városa tulajdonosként érintett a beruházásban, hiszen a tankerület vagyonkezelésébe került épületek önkormányzati tulajdonban maradtak. - Úgy látjuk, hogy a Pápai Tankerületi Központ jó gazdája ezeknek az épületeknek, több ingatlanban hajtottak már végre jelentős fejlesztéseket - hangsúlyozta a városvezető hozzátéve, a szóban forgó épület belső tereiben jelentős felújítás zajlott 2011-ben, önkormányzati beruházásként, most pedig külsejében is 21. századi megjelenésű lesz az épület. Áldozó Tamástól megtudtuk, hogy azon épületek esetében, amelyek az elmúlt években energetikailag korszerűsítve lettek, nagyon jelentős, 30-40 százalékos anyagi megtakarításról lehet beszélni. Ez pedig azért is nagyon fontos, mert az így megmaradt összeget egyéb fejlesztésekre lehet fordítani.

Németh Zsolt, a Türr Gimnázium igazgatója örömét fejezte ki a beruházás kapcsán. Mint mondta, az épület 2011-es önkormányzati felújítása óta is történtek fejlesztések, példaként említette a szobák ablakainak cseréjét, amellyel már jeltősen javult az épület komfortja. Németh Zsolttól megtudtuk, a kollégiumban az Arany János Tehetséggondozó Programban részt vevő diákok is laknak. Nehezebb körülmények közül érkező gyermekekről van szó, ezért is tartják kiemelten fontosnak, hogy olyan körülményeket tudjanak nekik biztosítani az iskola falain túl is, amelyben ki tudják bontakoztatni tehetségüket. Az igazgató hozzátette, az épület kihasználtsága csaknem 100 százalékos.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost