Hírek
2026. Július 06. 07:45, hétfő |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Több mint 400 ezer forint gyűlt össze az óvoda javára
Színes programokkal, jótékonysági kezdeményezéssel és esti szórakoztató műsorral várták az érdeklődőket szombaton az Erzsébet ligetben megrendezett Erzsébetvárosi-Felsővárosi Napon.
A délután folyamán színpadi produkciók sora szórakoztatta a közönséget. Fellépett a Zsoodance, a Tapolcafői Táncoló Nagyik, valamint a Vaszari Dalkör, este pedig a Frenki, Gráciák és a Papen Music gondoskodott a jó hangulatról.

A legkisebbeket 16 és 20 óra között játékpark, ugrálóvár, hordóvonat, kézműves kuckó, arcfestés, csillámtetoválás, hajfonás és pónilovas kocsikázás várta, míg a faházaknál melegszendvicsek, hamburgerek, üdítők és borok közül válogathattak a látogatók. A gyerekek hot dogot, pattogatott kukoricát, vattacukrot és fagylaltot is vásárolhattak.

A rendezvény egyik legfontosabb eleme idén is a jótékonysági örömfőzés volt, amelynek teljes bevételét a szervezők a Pápai Városi Óvodák Erzsébetvárosi Tagóvodája javára ajánlották fel. A főzőcsapatoknak és a rendezvény látogatóinak köszönhetően összesen 429 ezer forint gyűlt össze az intézmény támogatására.

Az esti köszöntőn Kovács József és Venczel Csaba önkormányzati képviselők üdvözölték a megjelenteket, megköszönve mindazok munkáját, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, valamint a résztvevőknek, hogy jelenlétükkel támogatták a jótékonysági célt.

Az Erzsébetvárosi-Felsővárosi Nap ezúttal is nemcsak kikapcsolódási lehetőséget kínált, hanem a közösségi összefogás erejét is megmutatta: a szórakozás mellett jelentős támogatás jutott a városrész óvodájának.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 15. 07:26, szerda | Helyi
Közös gyakorlaton készültek a baleseti mentésekre a Bázisrepülőtér és a város tűzoltói
Háromnapos közös szakmai gyakorlaton vett részt az MH 47. Bázisrepülőtér Tűzoltó Szakasza és a Pápai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állománya.
2026. Július 14. 14:52, kedd | Helyi
A pisztáciás málnacsók lett Pápa Város Fagyija 2026-ban
Az Azzurro Fagylaltozó nyerte a hagyományteremtő szándékkal megrendezett versenyt.
2026. Július 14. 07:23, kedd | Helyi
Két szépkorút köszöntött Grőber Attila polgármester
Két pápai szépkorút is felköszöntött születésnapja alkalmából Grőber Attila polgármester. Lakatos Teréz 90., míg Mihalowitschné Biró Mária 95. születésnapját ünnepelte az elmúlt időszakban.
2026. Július 14. 07:18, kedd | Helyi
15 hektáron égett a tarló és az aljnövényzet Bakonyszücsnél
A pápai tűzoltók is részt vettek az oltásban.

