Hírek
2016. Március 21. 15:31, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu, Dé-Mol Színtársulat
Teltházas mesedélután a Diamondban
Megtelt az előadótér a pápai Diamond Fitness Centerben, ahol 2016 március 19-én a Dé-Mol Színtársulat mutatta be saját szerzeményét kicsiknek és nagyoknak.
A mese Iványi Balázs író, az egyik tag tollából született, majd a próbák alatt egyre színesedett a sok ötlettől, végül egy komplett mesejáték lett belőle, ahol kicsi és nagy egyaránt megtalálhatja benne a neki tetsző és rá vonatkozó részt. A tanításokban és poénokban bővelkedő előadás végig nagyszerű hangulatban zajlott, mert a gyerekek az első percben felvették a mese lüktetését, majd hangos bekiabálásokkal tették igazán érdekessé a mese további alakulását. Az előadók sem hagyták ezt szó nélkül, természetesen lett is belőle kacagás, korra és nemre való tekintet nélkül. A Kedves Közönség az előadás végén közösen készíthetett fotókat a kedvenc mesehősével, vagy az egész Társulattal, kinek kedve szerint éppen. A Társulat Külön Köszönetét ezúton fejezi ki a Kedves Közönségnek, akik harmadszor is megtöltötték a nézőteret Pápán! Mindenkit vár nagy szeretettel a következő előadására, melynek részleteit a későbbiekben közölni fogják!
Dé Csaba
Iványi Balázs:AZ ELVARÁZSOLT ERDŐ
A Dé-Mol Társulat vidám mesejátéka
Zanzafix, a hóbortos varázsló az örök fiatalság szérumát igyekszik elkészíteni. Titkos varázsfőzetéhez már csak egy összetevő hiányzik, de annak sehogy sem tud a nyomára akadni. Ennek megszerzésében az erdő állatai sem partnerek. A róka átveri, a medve konfliktusba keveredik vele, a mókus visszalopja tőle a nélkülözhetetlen bogyókat, a nyúltól sem tud meg semmit, mert az megijed. A bagoly pedig csak okoskodik.
Zanzafix megelégeli a dolgot, kicsit átváltoztatja tulajdonságaikat. A megkevert erdőlakók szórakoztató jeleneteken át vergődnek el a felismerésig: itt valami nem normális. Ám mint kiderül, hiába kényszerítik a varázslót a rend helyreállítására, bizony az sem lesz tökéletes. Ami egyszer elromlott, már sosem lesz ugyanolyan. Viszont a kínos, de vicces helyzetekből is van kiút. A megoldást mi más hozhatná el, mint egy tévedés. A végén persze mindenki boldog, még ha Zanzafixnek nem is ez volt a célja.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.













