Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2011. Szeptember 07. 08:13, szerda | Helyi
Forrás: Naplo-online.hu

Átadás

Átadás

A forgalom már egy ideje használja, hivatalosan csak most adták át a Böröczky-dombtól a Gróf útig megépült fejlesztéseket.

A pápai beruházás eredményeként a kivitelezők kiépítettek két körforgalmat és egy közlekedési csomópontot, megépítettek egy kilométer hosszúságú utat, 4460 négyzetméter járdát, 35 parkolóhelyet, öt autóbuszöblöt és 280 négyzetméter felületű gépkocsibeállót alakítottak ki. A kivitelezés során 3500 méter útszegélyt és 1600 négyzetméter zöldterületet készítettek el, a Deák Ferenc utca és a Fő utca kereszteződésében pedig 220 négyzetméternyi, természetes kővel borított közlekedési csomópontot alakítottak ki.

A Deák Ferenc utca és a Fő utca kereszteződésénél dr. Áldozó Tamás polgármester és Vörös László, a kivitelező Boroszlán Zrt. vezérigazgatója tartott rövid sajtótájékoztatót, majd a testület tagjai, a tervezők és a kivitelezők bejárták a Közép-dunántúli Operatív Program pályázat keretében megvalósult fejlesztés Tókert utca–Szabadság utca–Gróf út útvonalát.

Az osztályvezető kiemelte a belső elkerülő út megépítésének fontosságát, a megvalósult körforgalmak és kerékpárutak jelentőségét, ezek mind egy célt: a Fő tér tehermentesítését szolgálják. Ez utóbbi felújításáról 2006- ban döntött a testület, a tervezés 2008-ban indult, és 2010- ben már volt építési engedélyük.

Az ünnepség utolsó előadójaként dr. Áldozó Tamás foglalta össze a jelenlegi városi beruházások összefüggéseit, hangsúlyozva a projekt legfőbb eredményét, a város közlekedési infrastruktúrájának javulását, a közlekedés biztonságosabbá tételét.

Fotó: naplo-online.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 13:48, szerda | Helyi

Megvan a Játékfesztivál első fellépője!

Többszörös visszatérő zenekar lép fel pénteken.

2024. Április 17. 13:41, szerda | Helyi

Pápai Történetek - Krahulcsán János volt a vendég

Közösen Pápáért Egyesület által szervezett programsorozat első alkalmán a pápai erdészet nyugalmazott igazgatója volt a meghívott vendég, aki szenvedélyes túrázó, 70 évesen járta először végig az El Camino-t.

2024. Április 16. 16:18, kedd | Helyi

Az E.On segítségével biztonságosan építhet fészket a gólyapár a Közgáznál

A Pápán Hallottam csoportban kezdődött egy felhívással a történet, az áramszolgáltató gyorsan reagált.

2024. Április 16. 12:50, kedd | Helyi

Ismét Pápára jönnek a legjobb történelmi filmek a nagyvilágból!

Április 25-28 között ismét megrendezzük Pápán a Nemzetközi Történelmi Film Fesztivált, ez már a negyedik évad.