Hírek
2025. Február 26. 13:25, szerda |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Szombaton újra megnyitja kapuit a Huszár Közösségi Ház
Számos közösség otthona volt az emblematikus épület, amelyet az energiaválságra hivatkozva zártak be és azóta sem nyitottak meg újra. Grőber Attila fontos választási ígérete volt a közösségi ház újranyitása.
Február elején kezdték meg az épület felújítását, a nyílászárók cseréjével, annak érdekében, hogy a ház fenntartási költségei is kedvezőbbek legyenek, továbbá az önkormányzat célja az is, hogy az új Huszár Közösségi Ház különböző módokon saját bevételre is szert tegyen.
Grőber Attila az épület újranyitása kapcsán korábban úgy fogalmazott, hogy a Huszár Közösségi Ház nem magától záródott be, hanem bezárták az energiaválságra hivatkozva, majd pedig nem nyitották azt újra. "Az akkori döntéshozóknak nem voltak fontosak az itt működő közösségek" - emelte ki.
Úgy tűnik, hogy a civileknek viszont nagyon is fontos a volt HEMO, ugyanis az újranyitás kapcsán egyre-másra jelentkeztek azzal, hogy önkéntes munkájukkal segítenék az épület alkalmassá tételét. A nyílászárók cseréjét követőn nagyon sokan megfordultak a házban, volt, aki festőhengert, volt, aki seprűt és egyéb takarítóeszközt ragadott, hogy minden a helyén legyen szombatra.
A széleskörű összefogás eredménye az, hogy március 1-jén délután ünnepélyes keretek közt megnyílhat az emblematikus épület. A nyitórendezvényen is közreműködnek azok a közösségek, amelyeknek ismét otthona lesz a Huszár Közösségi Ház.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

