Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2013. Augusztus 27. 09:38, kedd | Helyi
Forrás: papa-ma.hu

Szombaton ismét Aegon Játszótéri Nap

Szombaton ismét Aegon Játszótéri Nap

A városrészi napok sorában a következő a volt Kilián lakótelepen várja az ottélőket és a város más területeiről érkezőket szombaton, augusztus 31-én.

Az egész napos kikapcsolódást biztosító rendezvényt a „játszani és szórakozni minden korosztálynak lehet” mottóval rendezik meg idén is, vagyis a programok összeállításánál kiemelten ügyeltek arra a szervezők, hogy idősebbek és fiatalok egyaránt találjanak kedvükre való elfoglaltságot. Unger Tamás, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, a játszótéri napot a hagyományosan bevált programokból állították össze, és bíznak abban, hogy az előző évekhez hasonlóan nagy érdeklődés kíséri majd a rendezvényt a lakótelepen és környékén élők részéről.
-A játszótéri nap mindig sportközpontú és ettől idén sem térünk el, a Kilián Kupa gyermek és felnőtt labdarúgó mérkőzései mellett, a tavalyi sikeren felbuzdulva ezúttal is megrendezzük az Aegon Kupát, vagyis a Street Ball versenyt – ismertette a képviselő.

A rendezvény másik fontos eleme a jótékonysági céllal szervezett főzőverseny, melynek bevételéből a lakótelep óvodáját és bölcsődéjét támogatják mindazok, akik a megmérettetésen készített ételekből vásárolnak. A versenyre a tavaly indulók többsége már nevezett, köztük több lakótelepi társaság és intézmény.
A nap elmaradhatatlan része a gyermekek számára szervezett játszóház, kalandhajó, sétakocsikázás, ugrálóvár és kézműves foglalkozások, a színpadon pedig változatos produkciók követik majd egymást. A műsorban fellépnek a lakótelep óvodájának és iskolájának diákjai, lesz bábszínházi előadás, baranta bemutató, fúvószenekari koncert, fellép továbbá a Pápai Nyugdíjas Egyesület énekkara, a Black Bunny Egyesület, a Les Taylor and the Swing Sisters, az este sztárvendége pedig Soltész Rezső lesz, akinek műsorát késő estig tartó nosztalgia karaoke parti követi majd.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi

Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt

Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.

2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi

Negyven év a harcművészet szolgálatában

2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi

Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket

Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.

2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi

Fókuszban a megelőzés Pápán

A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.