Hírek
2014. Október 13. 09:36, hétfő |
Helyi
Forrás: Papa-ma.hu
Szőke László elégedett az eredménnyel
Meglátása szerint a regnáló polgármester mellett induló jelölteknek nagyobb esélye lett volna nagyobb részvételi aránynál.
- Egy kicsit nagyobb részvételi arányra számítottam – mondta dr. Szőke László, független polgármesterjelölt vasárnap este két órával az urnazárás után. A Jobbik támogatásával induló jelölt a párt Szent László utcai irodájában várta a választás eredményeit.
- Én, aki augusztus 15-én robbantam be a köztudatba - hiszen ezt megelőzően látványos közéleti tevékenységem nem volt -, igazán szép eredménynek tekintem ezt a közel 20 százalékos arányt, amit elértem. Erre lehet építkezni, előttünk áll öt év, vannak alapok, amikből ki lehet indulni, ki lehet még alaposabban dolgozni azt a programot, amit a lakosság elé tártam – fogalmazott. Dr. Szőke László hozzátette, hatalmas támogatást kapott a logisztika területén a Jobbiktól, a szórólapok, plakátok terjesztésében, de az aktivisták is nagy segítségére voltak a kampány során.
Arra a kérdésre, hogy vannak-e elképzelései a továbbiakban is a Jobbikkal, úgy válaszolt, a várossal vannak elképzelései. Mint mondta, a város érdekében bárkivel hajlandó együttműködni, akinek olyan az értékrendje, mint az övé.
- A konzervatív, nemzeti értékrendszer tűzöm továbbra is a zászlómra – mondta.
Fotó archív
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

