Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2017. Október 03. 11:00, kedd | Helyi

Színházi előadás, prevenciós tanácsokkal

Színházi előadás, prevenciós tanácsokkal

A rendőrség és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság hosszú évek óta szeptember hónapban folytatja tanévkezdeti kampányát.

Ennek egyik eseményére kapott felkérést Várpalotáról a pápai Dé-Mol Színtársulat. Erről a sikeres és örömteli fellépésről nyilatkoztak a társulat tagjai.
Az általános iskolásokat és óvodásokat is érintő rendezvénysorozat a szabályos közlekedés elemeit igyekezett megismertetni a gyerekek számára. A Várpalotai Rendőrkapitányság kérésére a Zanzafix-mesék harmadik történetét alakítottuk át úgy, hogy finoman beleszőttünk közlekedésbiztonsági ismereteket – tudtuk meg Iványi Balázstól, a mese írójától.
Az eredeti szövegkönyvtől alapvetően nem tértünk el, csupán színesítettük ezekkel a tanácsokkal a mesét – tette hozzá a varázslót alakító Dé Csaba, aki újabb poénokkal és (néha félresikerült) varázslatokkal egészítette ki aznapi produkcióját, melybe a rend őreit is bevonta.

Az alábbi videón 7:50-től látható az ide vonatkozó tudósítás:


Az iskola rendőre program keretében meghirdetett zárórendezvényen A megbűvölt patak című mesénkkel közel négyszáz meghívott gyereket tudtunk bevonni interaktívan a történetbe. Ezalatt a szennyezett patakra és a környezeti gondokra is felhívtuk a figyelmet. A megriadt erdőlakó állatok kalandjai közben a nézőteret megtöltő gyereksereg számára érthető módon „becsempészett” közlekedésbiztonsági ismeretek is elhangzottak – mondta még el Molnár Zsolt.
Az egyébként ötven perces mese olyan heves fogadtatásban részesült a gyerekek részéről, hogy ott helyben, újabb improvizációs játékelemekkel kiegészítve, Várpalotán nyolcvan percesre bővült. Ami azért is nagy szó, mert ennyi időn keresztül szinte lehetetlen fenntartani a kisgyerekek figyelmét. A Társulatnak most mégis sikerült.

A rendőrség részéről is nagy elismerést kiváltó előadáson a félrement varázslások megoldásán túl, az erdőt átszelő út által támasztott nehézségeket is le kellett győzniük az erdőlakóknak, miközben mind egymással, mind a gyerekekkel megismertették az átkelés és az úton való haladás szabályait.
A mesével együtt élő, a szereplőkkel azonosuló gyerekek nemcsak az előadást izgulták végig, de a végén boldog örömmel ölelgették meg a szereplőket egy-egy közös fotó erejéig.
A Dé-Mol Társulat soron következő fellépése A megbűvölt patak című vidám mesejátékkal az Országos Könyvtári Napok keretében lesz Pápán, október 7-én szombaton 9 óra 30 perckor a Jókai Mór Városi Könyvtár műsorfolyamában, ahol a programok ingyenesek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 12. 07:53, hétfő | Helyi

Dúró Dóra tart lakossági fórumot Pápán

Országjárása részeként Nardai Péter vendége lesz.

2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi

Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége

A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.

2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi

A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán

Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.