Hírek
2013. Január 07. 16:30, hétfő |
Kék hírek
Forrás: MTI
Szigethalmi verekedés - Jogerős döntés: börtönben tölti le előzetesét a gyanúsított
Javítóintézet helyett börtönben kell letöltenie előzetes letartóztatása idejét J. Jánosnak, a szigethalmi késelés gyanúsítottjának a Budapest Környéki Törvényszék hétfői jogerős döntése értelmében - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.
Kende Katalin közölte: a másodfokú tanács ezzel a döntésével helyt adott a Pest Megyei Főügyészség fellebbezésének.
Kállai Gábor, a megyei főügyészség szóvivője pénteken azt mondta az MTI-nek, hogy a bíróság egyebek mellett J. János fiatal korára és betegségére tekintettel határozott úgy, hogy az előzetes letartóztatás idejére - egyelőre 30 napra - ne börtönbe, hanem javítóintézetbe kerüljön. A főügyészség szerint azonban az emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt eljárás alá vont J. János kora nem indokolja, hogy túlságosan "félteni" kelljen őt a bv-intézetben elhelyezettektől, mivel pár hónap múlva betölti a 18. évét. A terhére rótt bűncselekmény súlya is ezt az érvet támasztja alá - magyarázta Kállai Gábor, kiemelve: J. János a főügyészség információi szerint négyszer szúrt. A gyanúsított esetleges betegségével kapcsolatban a szóvivő azt mondta: a tököli börtönkórházban ugyanúgy megfelelően kezelhetnék J. Jánost, mint egy javítóintézetben.
A másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék hétfőn kimondta: J. János közel áll a felnőtt korhoz, és a terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, valamint az elkövetés körülményei is indokolják, hogy az előzetes letartóztatás idejére börtönbe kerüljön, ahol megfelelően tudják kezelni a betegségét is - ismertette a bíróság határozatát Kende Katalin.
A 17 éves J. János a nyomozás eddig adatai szerint január elsején hajnalban egy szigethalmi sörözőben szóváltás, dulakodás után többször mellkason szúrt egy férfit, aki ennek következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Ugyanakkor és ugyanott egy másik férfit is bántalmaztak, ő szintén életveszélyesen megsérült.
Mint utóbb kiderült, az MTK 17 éves ökölvívóját és a Sziget SC 19 éves birkózóját késelték meg. Az előbbi sportolót szombaton hazaengedték a kórházból, azóta otthonában lábadozik - tudta meg Drexler Gézától, az MTK ökölvívó-szakosztályának vezetőjétől az MTI. A Sziget SC vezetőedzője, Joszkin János pedig hétfőn arról tájékoztatott, hogy az életveszélyesen megsérült birkózó is jobban van már, kiengedték az intenzív osztályról.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr–főkapitányság szóvivője hétfőn annyit közölt, hogy a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást, jelenleg is zajlanak a tanúkihallgatások. Azt még nem tudják, hogy ki a másik elkövető – tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült