Hírek
2015. Augusztus 25. 15:55, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), wikipedia
Szerelmesek figyelem! Már Pápán is lakatolhattok
A Pápai Nagycsaládosok Közhasznú Egyesülete saját forrásból állított lakatfalat a pápai Áruház melletti kis területen, az Eötvös utcában. Szerelmesek és barátok helyezhetik itt el összetartozásuk jelképét.
- Már régóta formálódott bennünk a gondolat, hogy az egyesület nevében állítsunk egy emlékművet a szerelmeseknek Pápán. A lakatfal mellett ötlet gyanánt szóba került egy szerelmesek padja is, de az előbbi mellett döntöttek végül az egyesület tagjai - tudtuk meg Krasztel Lászlóné elnökasszonytól, aki azt is elmondta, a lakatfal létesítéséhez engedélyt kellett kérniük az önkormányzattól, mely városképi szempontból az Áruház melletti területet fogadta el. - Ezt a kis területet három éve fogadta örökbe a PÁNKE, virágokkal ültettük be, ám ezeket gyakram megrongálták, ezért a területet visszaadtuk az önkormányzatnak. Bízunk benne, hogy a lakatfal nem fog ilyen sorsra jutni - mondta el Krasztelné.
Az első lakatot a Pápai Nagycsaládosok Közhasznú Egyesülete helyezte el a falon, ahol jelenleg 7 pár szerelmi szombóluma látható. Az emlékművet az egyesület saját forrásból, egy magánszemély adományából valósította meg, augusztus 19-től helyezhetők el rajt a szerelmi lakatok.
Magyarországon először Pécs belvárosában (a Janus Pannonius utcában, amely a Széchenyi téri Gázi Kászim pasa dzsámiját és a Pécsi székesegyházat köti össze) jelentek meg a lakatok két egymáshoz közeli vaskerítésen.A későbbiekben hagyománnyá vált, hogy olyan szerelmesek zárnak lakatot a kerítésre, akik ezzel a gesztussal azt kívánják megerősíteni, hogy összetartozásuk örök. Manapság már nem csak szerelmesek lakatjai kerülnek fel, hanem turisták is szívesen emléket állítanak pécsi látogatásukról egy-egy lakattal.
Fotó: wikipedia
A pápai szerelmesek lakatfala egy költőt is megiheletett, íme a verse:
Aranyosi Ervin: Pápai lakatfal
Az Egyesületünk lakatfalat állít,
ami majd mutatja, hány szerelmes járt itt.
Lakat lesz jelképe hosszú szerelmüknek,
– a lakat zárása, fogadalmi ünnep.
Mert a lakat jelkép, kiállandó próba,
maradandóbb e nyom, mint lábnyom a porban.
Két hűséges szívet lakat kapcsol egybe,
akik már a Földön, eljutnak a mennybe.
Szerelmi vallomás, örök szerelemmel,
amilyet az útján ritkán tesz az ember.
Mert tudod a lakat, őszinte üzenet,
s komolyan gondolja, aki szívből szeret.
A lakat odaköt egy helyszínhez téged,
ahol boldogságod pároddal megélted.
E kis zár egyúttal, szép titkok őrzője,
szájra is, és szívre, egyként jut belőle.
Hidd, aki lakatot csatol fel e falra,
az e pillanatot őrizni akarja,
ám nem csak emlékként, a lelkében szépen,
hanem az anyagban, itt e földi létben.
Maradandó módon akar nyomot hagyni,
örökre szívedben ott akar maradni.
S visszatérni újra e csodaszép helyre,
ahol kivirágzott élete szerelme.
A lakat az képes sorsot összekötni,
van, hogy a szív másképp nem képes működni,
Ellenáll gonosznak, rémes jégverésnek,
megőrzi a titkot, mit a szívbe vésnek.
Ha van, akit szeretsz, kit szívedbe zárnál,
állj meg a szerelem szép lakatfalánál,
legyen a lakatod örök fogadalom,
hűséged záloga itt, a lakatfalon!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 06. 10:20, vasárnap | Helyi
Perutz: Újabb kiütéses győzelem
A pápai csapat a vármegyei pontvadászat 8. fordulójában 6-1 arányban győzte le a mérkőzést kilenc emberrel befejező Gyulafirátótot.
2024. Október 04. 13:18, péntek | Helyi
Íme a nagyteveli buszmegálló egyik ötletgazdája!
Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a napokban bemutatott nagyteveli nappali-buszváró nem előzmény nélküli: Bakonykoppányban már szeptemberben átadtak egy hasonlót.
2024. Október 04. 12:50, péntek | Helyi
Megtörtént az átadás-átvétel a Városházán
Konstruktív módon zajlott a folyamat, egyetlen vitás ponttal.
2024. Október 03. 15:54, csütörtök | Helyi
Eladta a rábízott, egy milliót érő fűkaszát
A Pápai Rendőrkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki a 27 éves férfit.