Városlista
2025. március 28, péntek - Gedeon, Johanna

Hírek

2012. Augusztus 21. 08:20, kedd | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Szent István példája segítsen megoldani jelenünk problémáit!

Hagyományteremtő célzattal idén családi programokkal egybekötve ünnepelt a város augusztus 20-án. Egyebek mellett nemzeti öntudatot erősítő játszóház, néptánc és régi korok fajátékai várták a gyermekeket a nemzeti ünnepen.

Az Erzsébet-ligetben, talán a jó időnek is köszönhetően szép számú ünneplő gyűlt össze. A felállított színpad mellett Pápa Város Fúvószenekarának toborzójával kezdődött az ünnepi műsor. Az beszédet Unger Tamás alolgármester mondta. A politikus a zsoltárost idézte: "Ezer esztendő Isten szemében annyi, mint a tegnapi nap, amely már elmúlt." Ugyanakkor felmérhetetlenül nagy idő,amelyen a magyarság Szent István tervét követve indult el, hogy otthonra leljen. Egy olyan otthonra, amely immáron több mint ezer esztendeje áll, és amelyet úgy hívnak: Magyarország!

A szónok szerint István feladata nem egy nemzet létrehozása volt, hanem hogy otthont teremtsen. Első királyunk három irány közül választhatott. A Vazulok és Koppányok irányát, akik elzárkóznak minden újtól és a dicső múltból éltek. Vagy Orseolo Péterek és Salamonok útja, akik a múlt teljes lezárását hirdették, minden baj és probléma megoldását külhonból remélték. MóNem átallottak hűbéreskü fejében idegen uralkodó hadseregeit igénybe venni, honfitársaik ellen. Szent kirányunk tudta, egyik út sem járható. Látta, nemzetünk csak akkor maradhat meg, ha gyökereiben szilárdan megkapaszkodva, mindennapjait a kor kívánalmaihoz tudja igazítani. Művét időtálló, örök emberi értékekre építette fel. Népünk a kereszténység felvételével egyenjogú tagja lett az európai népek akkoriban formálódó családjának. A szent király művének legnagyobb eredménye éppen az, hogy hazánk számára kijelölte az új, független európai életet, s ezzel véget vetett a hosszú vándorlás létbizonytalanságának. Szilárd, tervezhető jövőt teremtett meg nemzetünk számára. Azóta is – néhány ránk kényszerített kitérőt leszámítva – ezen az úton járunk - mondta az alpolgármester.

Szerinte Szent István élete és munkássága a mai napig irányt mutató és tanulságokkal szolgál: A legfőbb tanulság az, hogy helytállás, munka, az egymás iránt érzett felelősség és összefogás nélkül kivitelezhetetlen az ország felemelkedése.

Első királyunk példája és gondolatai segítsenek bennünket megérteni és megoldani jelenünk gondjait, jövőre vonatkozó elképzeléseit, hogy hasznára legyünk nemcsak magunknak, de mindazoknak, akik velünk élnek, s akik utánunk jönnek. Istenben, magunkban és a jó szerencsében bízva kérjük szent királyunk áldását e földi hazára és jövőnkre!

Az ünnepi beszédet követően dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte azokat a kitüntetetteket, akik nemzeti ünnepünk alkalmából vehettek át állami elismerést: Győry Endrénét, aki Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott a város és környéke történeti, néprajzi értékeinek megőrzése és átörökítése érdekében évtizedeken át végzett példaértékű tevékenységéért; Veszpréminé Turtsányi Valériát, a JMSZK nyugalmazott igazgatóját, aki Besenyei György-díjat vehetett át Balogh Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől kiemelkedő közművelődési tevékenysége elismeréseként; dr. Hermann Istvánt, a Jókai Mór városi Könyvtár igazgatóját, akit munkája elismeréséül a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntetett ki a köztársasági elnök megbízásából Balogh Zoltán miniszter; és Nyulasi József fafaragó művészt, aki hagyományátörökítő és értékmentő tevékenységéért a Népművészet Mestere Díjat vehette át. (Forrás: papa-ma.hu)

A köszöntést követően a Vadvirág néptáncegyüttes műsora, Vízer Dávid énekhangja és Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara szórakoztatta az ünneplőket. A megemlékezés ezen része koszorúzással és a Szózat eléneklésével zárult, az Országzászló Emlékműnél.

A koszorúzás után sokan visszatértek az Erzsébet-ligetbe, ahol a Teleszterion Színházi Műhely és pápai diákok adták elő a Szarvasfi című mozgásszínházi játékot.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 28. 10:06, péntek | Helyi

Visszatérően bántalmazta élettársát

Távoltartását indítványozta a Pápai Járási Ügyészség annak a 28 éves férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint a tavalyi évben és az idén is többször bántalmazta élettársát az egyik Pápa-környéki faluban.

2025. Március 28. 08:41, péntek | Helyi

Rendőrautó és szarvasbika találkozott Kapolcsnál

2025. Március 27. 15:22, csütörtök | Helyi

Újabb részletek derültek ki a Pápát keletről elkerülő útról

Ülésezett az új út kapcsán a tervtanács, amely a keleti elkerülő út részleteit tárgyalta.

2025. Március 27. 11:20, csütörtök | Helyi

Szabadkai Veritát visszahívták, Tóth Pétert kinevezték a Pápai Sport Kft. élére

Számos ügyet tárgyalt a város képviselő-testülete, amely első ízben ült össze a márciusi időközi választást követően, módosult összetételben.