Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2016. November 11. 11:52, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Szemétügy - Grőber: Zűrzavar, káosz és gyávaság

Szemétügy - Grőber: Zűrzavar, káosz és gyávaság

A szocialista politikus múlt heti sajtótájékoztatóján elmondta, kezdeményezte az önkormányzat Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának összehívását, illetve a Közszolg Kft. igazgatójának meghallgatását.

Grőber Attila a témában a következő állításokat tette. - Ténykérdés, hogy az áprilisban létrehozott központi szervezet (NHKV) nem működőképes. Tény az is, hogy ezt a működésképtelenséget egyetlen kormányzati politikusok sem merte kimondani és kifogásolni. Tény az is, hogy áprilistól októberig úgy telt el fél év, hogy a pápaiak nem tudták, hogy mikor és hogyan kell fizetni a szemétszállítási díjat. Az is tény, hogy valamikor karácsony közeledtével bérmunkaként csekket fog küldeni a Közszolg és aki havonta fizette a díjat, annak visszamenőleg is kell fizetnie, méghozzá úgy, hogy minden hónapban dupla díjat ad fel - fogalmazott Grőber Attila, aki szerint ugyanakkor kétséges, hogy meddig fog ez így működni, mivel a Közszolg és az NHKV között létrejött szerződés csak december 31-ig érvényes, így senki nem tudja, hogy mi lesz ezután pontosan. - A tegnapi ülésen nem tudtam eldönteni, hogy ami itt történik az vicc, vagy tragédia. Nyolc hónappal egy szervezet létrehozása után nem tudják a pápaiak, hogy hogyan és miként fognak fizetni. Ez felháborító, de az is, ahogyan ezt a politika kezeli: Gyáván és bátortalanul - fogalmazott a politikus, aki a KLIK-re célozva azt mondta, láttunk már olyan központi szervezetet, amelyről kiderült, hogy nem működik.A politikus arra kéri a döntéshozókat, hogy legyenek tekintettel arra, hogy az emberek teherbíró képessége véges, sokaknak nehézséget okozhat kéthavi díj befizetése.

Az MSZP pápai elnöke hosszútávon is aggályosnak tartja ezt a fajta központosítást, mivel nem tisztázott, hogy a helyi Közszolgnak mekkora összeget juttat vissza az NHKV az általunk befizetett szemétdíjakból. "Zűrzavar, káosz és gyávaság" - jellemezte a jelenlegi helyzetet Grőber Attila.

A múlt heti sajtótájékoztató másik témájával kapcsolatban, mely a város gazdálkodásáról szólt Grőber Attila elmondta, az internetes felületeken tapasztalható névtelen kommentelőknek felajánlotta: Bárhol, bármikor hajlandó velül leülni vitatkozni, amennyiben az alkalom nyilvános.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost