Hírek
2017. Augusztus 16. 09:15, szerda |
Belföld
Forrás: 24.hu
Szembeszállt a NAV-val, vesztésre áll
A NAV visszamenőleges vizsgálatokat folytatott le Szentesi Kálmánnál - aki korábban visszakérte adóját - és találtak is nála valamit, amire ő nem volt felkészülve, mondta a HírTV-ben, Kálmán Olga Egyenesen c. műsorában.
128 ezer forintot utaltak neki vissza korábban, amit mégsem kellett volna, ezzel az adóhatóság szerint megvalósult a költségvetési csalás. És ezt nem a NAV követte el, akik feleslegesen utaltak vissza pénzt, hanem Szentesi.
A polgári engedetlenségi akciója a NAV szerint pedig jogosulatlan visszakérés, ami költségvetési csalás kísérlete, ráadásul még ott van 408 ezer forint is, ezt a bírságot rótták ki rá – ezt már vonják is a fizetéséből.
Meggyanúsították, ujjlenyomatot is vettek tőle, fénykép is készült róla.
„Rajta, csinálják csak”, mondta arra, hogy már szinte várja, csináljon vele valamit a NAV. De arról is beszélt, szerinte vesztésre áll, bár naiv idealista.
Az a célja, hogy a köztudatban is tudatosítsa, nagyon rosszul mennek a dolgok ma Magyarországon.
Nem járulok hozzá ahhoz, hogy szétlopják az országomat.
Most az alkotmánybírósági beadványát fogalmazza, szerinte a szólás- és véleményszabadságát korlátozták azzal, hogy 408 ezer forintra megbírságolták.
Keresték már meg pártok is, de nem akar pártpolitizálni, mert kiábrándult és apátia van. Hitelesebbnek látja magát átlagemberként.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 07:26, hétfő | Belföld
Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
2026. Február 01. 08:31, vasárnap | Belföld
Csézy is csatlakozott a Tiszához
Hatalmas örömmel jelentem be, hogy Csézy lesz a TISZA képviselőjelöltje a mezőkövesdi központú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es választókerületben - írta ki Facebook-oldalára Magyar Péter.

