Az 1848/49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc egyetlen jelentős Veszprém megyei ütközete, a Pápa melletti Ihász-puszta határában 1849. június 27-én zajlott ihászi csata 170. évfordulónapján, 2019. június 27-én, csütörtökön délután méltó ünnepélyt szervezett Marcaltő Önkormányzata honvédségi, társadalmi és civil szervezetek bevonásával.

A tikkasztó hőség ellenére szép számú közösség gyűlt egybe emlékezni helyből és a környékből Ihász faluközpontjának – a kerek évfordulóra példásan megújult – emlékparkjában. A megjelentek a Himnusz közös eléneklését követően Sandl Fruzsina tanuló előadásában Petőfi Sándor kortársa, Pap Gábor egykori pápai diák, ihászi honvéd, későbbi református püspök „Kelet faja” című, az ihászi ütközet előtt Marcaltőn, 1849. június 20-án írt versét hallgathatták meg, majd Kerecsényi Zoltán, az Elsősorban pápai Városbarát Egylet ügyvivője, a Kossuth Szövetség Veszprém megyei titkára tartott bevezető gondolatokat, és üdvözölte a szervezőség nevében az évfordulóra egybegyűlteket.

Az évfordulós emlékrendezvényt jelenlétével megtisztelte többek között: Főtiszteletű Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök, Magasy Zsolt ezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka, Katona János alezredes, az MH Veszprém Légierő Zenekar karnagya, Szappan Csaba r. alezredes, Pápa város rendőrkapitánya, Horváth Sándor tű. alezredes, Pápa város tűzoltóparancsnoka, Varga Jenő polgármester és Balatoniné Horváth Sarolta alpolgármester Nemesszalók község Önkormányzata – Szalóky Sámuel ihászi csatahős szülőfaluja – képviseletében, valamint Weltler Gábor lelkipásztor, a marcaltői Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvoda lelkésze.

Kerecsényi Zoltán külön köszöntötte Marton Zsolt ihászi születésű patriótát is, akinek hathatós szorgalmazására, aktív utánajárásának köszönhetően a rendezvényen látható és kézzel tapintható volt egy ’48/49-es hat fontos ágyú-hasonmás, mely a tervek szerint minden ihászi emlékprogramon majd látható lesz ezentúl, s mely remélhetőleg egy jövőben megvalósulandó helyi kis falumúzeum részét is képezni fogja. Kerecsényi felhívta a jelenlévők figyelmét arra is, hogy a 2019. június 27-i kerek 170. évfordulós ünnepi alkalomra Marton Zsolt és barátja, Polczer Sándor nyugalmazott marcaltői-ihászi polgármester és családjaik adományozásának köszönhetően emlékjel állítódott a marcaltői köztemetőben (a grófi sírok közelében), az ihászi csatában szerzett sebeikben belehalt, a sírkertben máig ismeretlen helyen elhantolt katonák emlékére is. A fennmaradt adatok szerint a csatát követően – 1849. június 28. és július 3. között – 18 testet temettek el a marcaltői temetőben.
Az ünnepi bevezetésben az is megemlítésre került, hogy a közelmúltban Nemesszalókon megújult az ihászi csata hős katonájának, Szalóky Sámuel Vilmos-huszárnak a nyugvóhelye is. Máig ő az Ihásznál elesettek közül az egyetlen, aki pontos névvel és konkrét nyugvóhellyel ismert.

A 2019. június 27-i 170 éves ihászi emlékünnepély gyakorlatilag a mint egy egész esztendőn át tartott – Marcaltő Önkormányzata és az Elsősorban pápai Városbarát Egylet által közösen hirdetett – „Ihász 170” emlékév lezárása is volt egyben. Az elmúlt egy év során például volt gyermekrajzpályázat, szerveztek a csatához kötődő személyiségekre emlékeztető előadásokat, s adtak közre ismeretterjesztő kiadványokat, úgymint „A Pápa mellett fekvő ihászi pusztán vívott 1849. jun. 27-i csatának emléke” című reprint kiskönyvet, amit még eredetileg 1896-ban a pápai Jókai Kör gondozott. A nagy múltú Kör mostani vezetése talán ezért sem véletlenül tartotta fontosnak ezen 170. évfordulós ünnepen is képviseltetnie magát, s a tisztelet virágait elhelyeznie az ihászi emlékművekhez.

Marcaltő-Ihász polgármesterének, Sandl Zoltánnak ünnepi köszöntőjéből megtudtuk, hogy az elmúlt nyolc esztendő alatt kapta jelenlegi, méltóbb formáját ihászi emlékparkjuk:
„Emlékjelet állítottunk az ihászi csata néhai katonájának, a neves költőnek és későbbi híres kálvinista püspöknek, Pap Gábornak, állítottunk egy szöveges, a csata történetét bemutató emlékeztető táblát; emlékkövet helyeztünk el a ’48-as hagyományokat szívén viselő, országosan ismert és elismert, Ihászon 2010-ben vendégeskedett néhai Katona Tamás történész emlékére, domborművet helyeztünk el leendő közösségi épületünk bejáratához Kossuth Lajos kormányzóelnök tiszteletére. Az idei 170. évfordulóra tovább rendeztük a park területét, új térkövet kapott a központi emlékoszlop előtti rész, s új burkolatot, illetve új emléktáblát kapott maga az ihászi emlékoszlop is. S bízunk abban, hogy a közeljövőben majd megvalósulhat egy emlékszoba is az ihászi csata emlékére a teljesen megújuló, leendő ihászi közösségi épületben. Népünk szabadsága szimbólumának látva az ihászi hősöket, reménykedünk, hogy majd egyre többen lesznek olyanok, akik megújult ihászi emlékparkunkra, megújult emlékműveinkre, új emléktáblánkra tekintve, előttük fejet hajtva tisztelni fogják emléküket, s tesznek azért, hogy fennmaradjanak az utókor számára is!”

A polgármesteri szavak után a marcaltői Kmety György Evangélikus Általános Iskola diákjai rövid verses-énekes összeállítással működtek közre, melyben részletek hangoztak el Plosszer Ferenc pápai káplán 1848/49-es feljegyzéseiből Farkas Jázmin és Huszár Klaudia tanulók előadásában. Petőfi Sándor „Csatában” című versét Kalmár Merse előadásában hallhatták a megjelentek; a gyermekek felkészítő tanára Szabóné Juhász Klára volt. Az iskolai énekkar a „Magyar vagyok” című dalt Kalmárné Somogyi Edina tanárnő felkészítésével-vezénylésével adta elő.

Az iskolások kis műsorát az MH Veszprém Légierő Zenekar követte, mely Katona János alezredes, karnagy vezetésével a 150. genfi zsoltárt („Dicsérjétek az Urat”) adta elő, azután Főtiszteletű Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök emlékbeszéde következett, benne kiemelve Ihász fájdalmas emberi veszteségeit. Jákob János hangsúlyozta, voltaképpen a több mint kétórás ihászi csata egy ágyúcsata volt, melynek pontos áldozati számáról máig ellentmondóak az információk. Részlet a püspök beszédéből:

„Ennyi idő, százhetven esztendő távlatából visszatekintve mi sok mindent másként látunk, és másként értékelünk, éppen ezért nehéz mérleget vonni a hadicselekmények értékelésében. Mindenek ellenére azt gondolom, fontos jelentősége volt ennek az ihászi csatának. Schütte altábornagynak, a császári erők parancsnokának tudomásul kellett vennie azt, hogy azért idegen földön jár, ahol soha nem adták és soha nem adják ingyen a győzelmet – mint ahogy az előbb az iskolás gyermekek is énekelték – mert mi magyarok vagyunk; büszkék mindarra, ami bennünk van, amit hoztunk az ereinkben az őseinktől, és nem adjuk oda senkinek a földünket, akármibe kerül is az.
A túlerővel szembeszálló huszárjaink, és minden itt harcoló magyar katona, és népfelkelő szabadságharcos a helytállásával hősként vonult be a magyar nemzet történelmébe. És itt most egy pillanatra megállnék a hős szó kapcsán. Azért azt lássuk be, hogy a hőst alapvetően az különbözteti meg a hősködőtől, hogy a hősiességre mindig nehéz felkészülni. Hiszen az nem úgy van, mint az amerikai-hollywoodi filmekben, hogy reggel felébred a »mi hősünk«, aztán elhatározza, hogy »ma hős leszek« – és tényleg az lesz a filmvásznon –, hanem a hősiesség az egy adott pillanatban bekövetkezett helyes döntésnek a következménye. Ergo a hősöket és a gyávákat nem a nagy alkalmak szülik soha, hanem azok csak leleplezik őket.
A heves érvek és ellenérvek ütközőzónáiban vergődve a szakma, az érzelem, a hazafiság gondolatai között vívódva lássuk be, a szükség szorítása nagy úr egy hadvezér számára is. Mert amikor egy adott felelős vezető, akire rászakad egy ilyen történelmi pillanat minden súlya, – egy nemzet szabadságának a súlya, az bizony igenis megpróbálja őt testileg-lelkileg, – és meggyötri. Dehát megtanultuk egy bölcs mondásból, hogy »aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is«. Így élünk mi több mint ezer esztendeje ebben a Kárpát-medencében.
Kmety tábornok, mint felelős vezetője a magyar csapatoknak, mindezt nagyon jól látta. Mégis talán minden áron fékezni szerette volna a császári előrenyomulást, és minden magától és csapataitól telhetőt megtett azért, hogy valahol megakassza az ellenséges előrenyomulást.
Eleink hősies küzdelemmel felvették a harcot, és később még jó néhányat – majd számolgassuk nyugodtan magunkban, alig másfél hónap múlva augusztus 13-án bekövetkezik a világosi fegyverletétel –.

A túlerő, a cáriak ellenében a kimerült magyar csapatok nem bírták tovább. Azon a napon, a kényszerű hatalomátvételt jelezve Görgei Artúr kiáltvánnyal fordult a néphez és csapataihoz ezekkel a jelentős, súlyos szavakkal zárva azt: »Polgárok! Mit Istennek megfejthetetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággal, s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet. Polgárok! Isten marad velünk!«

És így volt, így történt. Mert igaz, hogy következtek aztán a megtorlások, a börtönévek, a gyászévek, de hamarosan a kényszer hatása alatt megváltozott udvari politika kezdeményezésére létrejön a kiegyezés, és egy új Magyarország eszmél önmagára, amely a sanyarú évek nyomán, néhány évtized alatt Jedlik Ányosokat, Bláthy Oszkárokat, Puskás Tivadarokat, Kandó Kálmánokat ad a világ technikai fejlődéséhez, és újra magára vonja Európa figyelmét.
Tisztelt emlékezők! Mai visszatekintésünkben tisztelettel adózunk az ihászi csata minden résztvevője – neves és névtelen szereplője – emléke előtt. Nem akartak ők mást, mint a magyar nemzet szabadságát, önrendelkezését, megmaradását és felemelkedését. Fájdalom belátni, hogy az ehhez vezető út pedig gyakran az életünkön át vezet – a ma Európájában is.

Ahogyan annak idején Jézus Krisztus megáldoztatott a golgotai kereszten érettünk, a mi megmaradásunkért, örök életünkért, úgy válhat a nemzet ügye számunkra is az önfeláldozás részévé, – ahogyan annak idején ez itt Ihászon is történt, az itt elesettek életére nézve.

De azért maradjon meg bennünk: az ihászi csata kitörölhetetlenül részévé vált a magyar történelemnek. A környékbeliek az alapvető emberi jogok, a szabadság utáni vágy beteljesedéséért folyó küzdelem csatájaként őrzik ma is – itt a mában is, a történelmi emlékezetükben – mindazt, ami itt történt. Így hajtunk fejet ma, emlékezve, és majd néhány perc múlva elhelyezve a kegyelet virágait hős eleink vitézsége előtt tisztelegve. Fájdalmas visszatekintésünket Kodolányi János író gondolataival szeretném zárni, amelyek úgy gondolom ma is útmutatóak lehetnek minden ember számára, – az itt lévő fiataljaink számára is, akikben ott dobog a jövő:
»Meg kell értenie az embernek, hogy nem véletlen, hová születik, hol él, hová tartozik, milyen nyelven beszél, mit hisz, mire teszi föl az életét, mit tagad és mit nem vall a magáénak, mit ölel magához, és mit utasít el magától. És nem véletlen, milyen sors az, amit az embernek végig kell küzdenie, vállalnia kell, meg kell hajolni előtte, és tudomásul kell vennie, akármennyire zúgolódik is gyenge óráiban, és bárhogy szeretne tőle néha-néha megszabadulni…«
E gondolatokba szinte belekarolnak Márai Sándor sorai: »Soha ne feledd, a haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is… A haza végzet, személyesen is. Nem fontos, hogy szereted-e, vagy sem. Egyek vagytok.«”

A Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspöksége vezetőjének gondolatait követve került sor az ihászi emlékoszlop új táblájának a leleplezésére.
Az 1848/49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc egyetlen jelentős Veszprém megyei ütközete, a Pápa melletti Ihász-puszta határában 1849. június 27-én zajlott ihászi csata emlékére 1973-ban Marcaltő község akkori vezetése, valamint a szintén akkortájt működött Megyei Petőfi Emlékbizottság közösen emlékoszlopot helyezett el Ihász település központjában. 1973-ig Ihász-puszta északi széléhez, a Marcaltő felé vezető út mellé – a mai formájában 1948 óta, a szabadságharc centenáriuma óta álló – névtelen hős honvéd sírjához zarándokoltak el évről évre március idusán, s a csata évfordulónapjain a helyiek a néhai ihászi iskolásokkal. 1973 óta hagyomány, hogy immár minden esztendőben oda, és ide is elhelyezik a tisztelet virágait az ihászi polgárok a környékből érkezőkkel. Marcaltő Önkormányzata tehát az idei kerek évfordulóra megújította ezt az 1973-as emlékoszlopot, s erre egy szebb, esztétikusabb, az egykori ’48-as országcímerrel is díszített fekete gránittáblát vésetett, továbbá új térkövezést készíttetett az emlékoszlop elé, és az attól balra és jobbra elhelyezkedő emlékkövekhez.

Az emlékoszlop új, a mostani 170. évfordulóra állított emléktábláját Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök és Sandl Zoltán polgármester avatták fel, mely alá aztán a megjelent hivatalos szervezetek, fegyveres testületek, civil és társadalmi közösségek képviselői nemzeti színű szalagokkal átkötött fenyő- és babérkoszorúkat helyeztek el. Marcaltő-Ihász, Pápa és Nemesszalók önkormányzata, valamint a Magyar Honvédség, a Pápai Rendőrkapitányság, a Pápai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság megjelent képviselői mellett koszorúztak a marcaltői Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, az Elsősorban pápai Városbarát Egylet, a Pápai Honvéd Bajtársi Klub, továbbá a Pápai Jókai Kör, valamint a Vitézi Rend megjelent vezetői, tisztségviselői.

„Második himnuszunk”, a Szózat hangjai, illetve a katonai díszőrség elvonulása végeztével az emlékpark hátsó részében felállított sátorban kiskiállítás volt megtekinthető az ihászi csatához kötődő neves személyiségekkel, az ütközet emlékezetével és az elmúlt időszak emlékápolásaival kapcsolatos archív képekből, melyeket Hegyiné Böröcz Adél körjegyző asszony iránymutatásával a marcaltői hivatal lelkes munkatársai állítottak össze nagy gondossággal. Itt, ezen tablók előtt adott át emlékplaketteket és emléklapokat Sandl Zoltán és Kerecsényi Zoltán azon személyeknek, akik az emlékév és a június 27-i rendezvény lebonyolításában élenjáró segítők, közreműködők voltak.

Fontos megjegyezni, hogy a 170. évforduló alkalmából nemcsak Ihász települési központjának emlékjeleihez helyezték el a helyiek emlékkoszorúikat, hanem a már említett faluszéli, országút menti névtelen hősi sírhoz, valamint Ihász temetőkertjébe is, az ott nyugvó tiszttartók, Kinder János nemzetőr és id. Stetina Ferenc sírjára is. Id. Stetina Ferenc az ihászi csatát megelőzően a honvédek ellátását segítette, majd az ütközet után gondoskodott a hősi halottak tisztességes eltemetéséről.

-tudósítónktól-

(Fotók: EpVE-Marton Zs.)