Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2021. Október 01. 07:51, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Veszprém Megyei Főügyészség

Számos ügyben vádolja a pápai ügyészség az 51 éves férfit

Számos ügyben vádolja a pápai ügyészség az 51 éves férfit

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette mellett súlyos testi sértés kísérletével, zaklatással, rongálással és ittas vezetéssel is vádolja a Pápai Járási Ügyészség az 51 éves férfit.

A férfi a volt élettársát bántalmazta, értéktárgyait megrongálta, közös gyermekük előtt a nőt a házának felgyújtásával, párját pedig veréssel fenyegette, majd ezek után ittasan vezetett.

A vádirat szerint az elkövető mintegy tizenöt éven át élt élettársi kapcsolatban a sértettel Pápán, amely azonban megromlott, és az asszony új szerelmi kapcsolatot létesített. Tavaly év végén a nő ezt közölte a vádlottal, valamint azt is elmondta, hogy egy közeli faluban házat vásárolt magának. A férfi ezek után durván bántalmazta a sértettet, és kijelentette, ha őt nem szereti, akkor mást sem szerethet, illetve megöli. A nőnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, azonban a bántalmazás a módjára, intenzitására és a sértett védekezésére figyelemmel, súlyosabb következményekkel is járhatott volna. A vádlott másfél hónappal később telefonon megfenyegette a volt élettársát, hogy az általa vásárolt házat felgyújtja, ezért a sértett a vádlottal közös, serdülőkorú gyermekével és új párjával az ingatlanhoz ment. A vádlott ezek után maga is megjelent az ingatlannál, oda egy másolt kulccsal bement, és a sértett számos berendezési és más értéktárgyát összetörte, megrongálta, mellyel összesen mintegy 260 000 forintos kárt okozott. Ezek után a férfi, immár gyermekük jelenlétében, a sértettet ismét megfenyegette a ház felgyújtásával, a sértett párját pedig azzal, hogy elintézi, megvereti. Az ittas férfi ezek után gépkocsiba ült, és azzal elindult a sértett házától, azonban a rendőrök röviddel ezt követően igazoltatták.

Az ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását, a közügyek és minden olyan tevékenység vagy foglalkozás gyakorlásától történő eltiltását indítványozta, amelynek keretében kiskorú személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését, végezné, illetve kiskorúval egyéb hatalmi, befolyási viszonyba kerülne.

A kép csak illusztráció (SINOSZ.hu)

Címkék: ügyészségi hír

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost