Hírek
2020. December 03. 08:39, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Sorozatban igényelt gyorskölcsönöket, egyiket sem fizette
A Pápai Járási Ügyészség kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádol egy 37 éves helybeli férfit, aki a sorozatban igényelt gyorskölcsöneinek, áruvásárlási hiteleinek egyikét sem fizette.
A vádirat szerint az elkövető először 2017 májusában egy pénzügyi szolgáltatótól 110 hetes futamidőre igényelt 400 000 forintot úgy, hogy a törlesztés már a szerződés megkötésekor sem állt szándékában. A vádlott ezt követően az egyik pápai műszaki üzletben mobiltelefon és hajvágó vásárlásához vett igénybe 243 000 forintos fogyasztási kölcsönt június közepén, majd két nap múlva ugyanebben az áruházban egy újabb mobiltelefont vett hitelre. A 275 000 forintos áruvásárlási gyorskölcsönt ez esetben egy másik pénzintézet biztosította, a vádlott azonban egyik banknak sem fizetett. Második vásárlása alkalmával még valótlan nyilatkozatot is tett, minthogy egyéb hiteleit letagadta, s ezért hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt is felelnie kell. Az ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát, s abban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta az elkövetővel szemben a Pápai Járásbíróságnak. Az ügyészség arra is indítványt tett, hogy az egyik sértett által a kárának megtérítése érdekében bejelentett polgári jogi igénynek a bíróság adjon helyt, míg a bűncselekményekkel megszerzett pénznek azt a részét, amelyre a két másik sértett nem jelentett be polgári jogi igényt, vagyonelkobzással vonja el a vádlottól.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

