Városlista
2024. december 21, szombat - Tamás

Hírek

2011. December 04. 07:39, vasárnap | Sport
Forrás: mno.hu

Sokk az Üllői úton

Sokk az Üllői úton

Kilenc emberrel fejezte be a Békéscsaba elleni 2-2-re végződött mérkőzést a Ferencváros, amely így befejezte az idei kupaszereplését.

A Fradi támadólag lépett fel, és az első perctől a kapujához szögezte a lila-fehéreket. Az ötödik percben Junior tört be a tizenhatoson belülre, ahol felrúgták. A labda mögé a sértett állt, és higgadtan a bal kapufa mellé helyezett. (1–0)

A Kaposvárról érkezett Juniort sok kritika érte a ferencvárosi szurkolók részéről. Megalkuvást nem tűrő harcosságával és lelkesedésével bebizonyította, hogy helye van a Fradiban. Ez a gól már nagyon kellett neki.

Támadásban maradt a tavalyi bronzérmes és számos helyzetet alakított ki. Az első negyedóra végén Somalia hagyott ki egy ordító ziccert, majd kevéssel később Pölöskei maradt teljesen egyedül a bal szélen, de ős is kihagyta a kihagyhatatlant. Nagyon nyomott a Ferencváros, de újabb gólt nem tudott szerezni, pedig Klein és Pölöskei előtt is újabb óriási lehetőség adódott, azonban Balogh mind a két alkalommal bravúrral védett. Amikor már ő is verve volt Józsi szabadrúgásánál, akkor a kapufa segítette ki a viharsarkiakat.

Hősiesen védekezett a Békéscsaba, amely egy pontrúgás után ki is tudott egyenlíteni. A 31. percben megbosszulta magát a Fradi rengeteg kihagyott helyzete. Egy távoli szabadrúgást Pozsár tekerte be a Fradi ötösére, ahol menetrend szerint érkezett Makra, aki okosan a hosszúba helyezett. A semmiből egyenlített ki a Békéscsaba. (1 –1)

A félidő hajrájában Jovanovics lőhetett volna kapura, de buktatták, ezért összeesett. A chilei játékvezető megmagyarázhatatlan módon a Fradi játékosának adott sárgát színészkedésért. A játékrész legvégén Junior szabadrúgását hárította lábbal Balogh Tamás.

Az első 45 percben jól tömörültek a tizenhatosuk előterében a vendégek, így megnehezítették a Fradi támadásait. A hazaiak a vezető találatuk után fokozatos kényelmesedtek el, aminek egyenlítés lett az ára.

A szünetben cserélni kényszerült Détári Lajos, ugyanis Józsi György megsérült. A fordulás után görcsösen játszott a Fradi, de tíz perc játék után ismét megszerezte a vezetést. Egy szöglet után rossz helyre kifejelt labdát Jovanovics készített le Juniornak, aki 30 méterről kapura lőtt. A bombáját Otten az ötösön bravúrosan megszelídítette, majd Máthé mellett a kapuba passzolt. (2 –1)

Mark Otten a Fradi legnagyobb nyári fogása volt. A holland védekező középpályás már az Európa-liga selejtezőiben bizonyította rátermettségét. A zöld-fehérek kaposvári nyitómérkőzésén pedig szabadrúgásból mentett pontot.

A csabai játékosok szabálytalanságokkal próbálták tördelni a Fradi játékát. A 60. percben egy brutális belépő után tíz főre fogyatkozott a Ferencváros. Martin Klein akkora rúgást kapott a jobb lábfejére, hogy abból ömleni kezdett vér, ami miatt ő sem tudta folytatni a találkozót. A chilei játékvezető kezéből teljesen kicsúszott az irányítás.

A 74. percben kilenc főre olvadt a Ferencváros: Jova nagyon rossz ütemben futott ki a kapujából, így már csak szabálytalanul tudta megállítani Juhászt. Jova kiállítása után, mivel a Fradinak már nem maradt cseréje Rósa Dénes húzta magára a kesztyűt. A labda mögé a Lecuta állt, majd a kapu jobb oldalába passzolt. (2 –2)

A 75. percben a Békéscsaba is elveszítette egyik játékosát. Tchana szabálytalankodott a jobb szélen, amiért megkapta a második sárgáját, így a kiállítás sorsára jutott. A 91. percben hatalmas lökdösődés alakult ki a csabai kapu előtt, mert a vendégek kapusa sérülést szimulált.

Az eredmény már nem változott, így a Békéscsaba kiejtette a Ferencvárost a Magyar Kupából.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés

Ferencvárosi TC–Békéscsabai Előre 2 –2 (1 –1) Tj.: Békéscsaba, 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal

Albert-stadion, 2500 néző. Vezette: Alvaro Garcia Miquel (dr. Varga Zsolt, Pápai Zoltán)

Ferencváros: Jova - Jovanovics, Otten, Balog Z., Junior - Józsi (Rózsa 46.), Klein, Lisztes, Abdi (Tóth B. 59.) - Pölöskei Somalia (Oláh 56.)

Békéscsaba: Balogh T. – Mészáros (Ferenczi 72.), Kállai, Makra, Juhász - Balogh M. (Fülöp T. 72.), Balázs J., Szélpál Sztrunga 84.), Pozsár –Tchana, Leucuta

Gólszerzők: Junior (5., büntetőből), Otten (55.) ill. Makra (31.), Lecuta (74., büntetőből)

Sárga lapok: Jovanovics (41.) ill. Balázs (35.), Mészáros (43.), Tchana (60.), Juhász (82.)

Kiállítva: Jova (72.) ill. Tchana (75.)

További eredmények:

Kozármisleny–Baja 0-0 Tj.: Baja, 2–0-s összesítéssel

Kaposvár–Putnok 3-0 Tj.: Kaposvár, 4–1-es összesítéssel

Debrecen–Kecskemét 1-1 Tj.: Debrecen, 3–1-es összesítéssel

Győr–Diósgyőr 4-1 Tj.: Győr, 5–2-es összesítéssel

Haladás–Videoton 0-0 Tj.: Videoton, 1–0-s összesítéssel

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport

Ádám Martin visszatért Paksra

A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.

2024. December 18. 08:05, szerda | Sport

FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.

2024. December 17. 08:32, kedd | Sport

M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat

Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.