„Üdvözlöm Önöket! DJ Dominique vagyok a Retró Rádióból. Az úton lévőknek kívánok biztonságos közlekedést! És, ahogy ígértem hozom minden idők legnagyobb slágereit!”

Egy életműdíj árnyékában könnyű lenne azt hinni, hogy Várkonyi Attila, vagy ahogy az ország nagy része ismeri, DJ Dominique, egyszer csak besétált a reflektorfénybe. A vele készült beszélgetésből azonban egy egészen más történet rajzolódik ki. Egy szegedi srácé, aki egy Tesla B50-es orsós magnóval, egy ollóval és végtelen kíváncsisággal kezdte, majd évtizedeken át építette hittel és kitartással azt a világot, amely végül életműdíjat ért.

Amikor Várkonyi Attila életműdíjat kapott a Magyar DJ és Producer Szövetségtől, sokan úgy érezhették, egy korszakot ismertek el. DJ Dominique esetében inkább egy újabb mérföldkőnek tűnik.
Ő viszont a rá jellemző szerénységgel fogadta az elismerést, miközben ezrek gratuláltak neki.

„Őszintén szólva, nem egyfajta lezárásként élem meg. Inkább egy nagyon szép visszajelzésként. Olyan kollégák kapták meg előttem ezt a díjat, mint B. Tóth László, Keresztes „Cintula” Tibor vagy Dévényi Tibor. Olyan emberek, akik rengeteget tettek a magyar könnyűzenei kultúráért és a DJ-szakmáért.”

Amikor még ollóval készült a remix.

Története egy Tesla B5-ös orsós-szalagos magnóval kezdődött. A mai fiatal DJ-k egy laptopon néhány kattintással vágnak össze zenéket. Attila idejében ehhez olló kellett. Meg ragasztó.

„Édesapámnak volt egy ilyen készüléke, és engem lenyűgözött, hogy hangokat lehet rögzíteni. Rájöttem, hogyan tudom összekötni a rádióval, és elkezdtem felvenni a dalokat.”

Felvette a kedvenc dalait, majd elkezdett kísérletezni velük. Egy Boney M. szám után jött egy ABBA-részlet, aztán még valami más. A technológia mai szemmel inkább barkácsolásnak tűnik, de akkoriban ez maga volt az innováció.

„Én táncolnék veled!”

Egy iskolai buliban ő kezelte a zenét, és egyszer csak azt vette észre, hogy az osztálytársnők csillogó szemmel néznek rá. A fiúk pedig elismerően bólogatnak. Mindenki táncolt, és arcukról sugárzott a öröm és a felszabadultság. A nyolcadikos Attila ekkor értette meg először, hogy a zene nem csupán hangok sorozata és egyvelege. A zene kapcsolat az emberekkel és erősíti a közösséget.

A katonaság, ahol csak egyetlen probléma volt.

A következő állomás a katonaság lett. Ott stúdiósként dolgozott, és szabad délutánokon zenélt a katonatársainak. „Az ivararány nem volt az igazi” – jegyezte meg nevetve. Hiszen csak férfiak voltak. A közönség tehát adott volt, a rajongótábor összetételén viszont még lehetett volna javítani.

Magad Uram, ha szolgád nincsen!

Az egyetemi évek alatt Attila nem egyszerűen bulikat szervezett. Ő építette fel őket. Saját kezűleg nyomtatta a jegyeket. Prizmákat szerzett a fizikaszertárból. A VHS-technológiát beépítette a show-ba. Commodore 64-es számítógépekkel készített látványelemeket.

És amikor Magyarországon még senki nem gyártott mozgó diszkólámpát? Ő készített egyet. Skoda ablaktörlőmotorból. A történet annyira eredendően érdekes és abszurd, hogy szinte filmvászonra kívánkozik.

Valahol egy kollégiumi szobában egy fiatal egyetemista fúr-farag, vezetékezik, festi az izzókat, amelyek időnként felrobbannak vagy egyszerűen leégnek. De a cél világos! A buli legyen jobb, mint a tegnapi.

Debrecenből Budapestre, fájó szívvel.

Az egyetemi sikerekből lett a City Rádió, Debrecen első magánrádiója. Aztán 1994-ben jött a hívás Budapestről, a Juventus Rádiótól. Attila pedig meghozta élete egyik legnehezebb döntését.

„A City Rádió egy nagyon fontos állomás volt. Tulajdonképpen ott tanultam meg, hogy a rádió nem csupán technika, hanem közösségépítés is.”

Eladta debreceni házát és a fővárosba költözött. Azt mondja, tényleg fájt. Nem az a fajta „fájó szívvel”, amit interjúkban szoktak mondani. Hanem az igazi. Mert Debrecenen otthon érezte magát és a mai napig is ha Debrecenbe látogat, mintha hazajönne.

„Vannak pillanatok az életben, amikor a biztonság és a fejlődés között kell választani. Én akkor a fejlődést választottam.”

„Szól a rádió”. Amikor a rádió volt a slágergyár!

A mai Spotify-generáció talán el sem tudja képzelni, milyen ereje volt egy rádiónak. A rádió döntötte el, melyik dal lesz sláger. A rádió döntötte el, kit ismer meg az ország. Ha egy ismert műsorvezető lejátszott egy számot, másnap emberek milliói ismerték.

„A rádió akkor kulturális hatalom volt. Ha egy dalt játszottak a rádióban, másnap az egész ország ismerte. Ha nem játszották, szinte esélye sem volt. Ma elképzelhetetlen az a hallgatottság, amit akkor egy-egy műsor elért. A rádiósok valódi véleményformálók voltak. És ehhez óriási felelősség is társult.”

A többség számára a rádió jelentette az egyetlen kaput a zene világába.

Ennyi. Nem volt titok, se TikTok. Nem volt YouTube. Nem volt algoritmus. Csak a rádió. És aki ott dolgozott, az valóban a zenei élet egyik kapuőrének számított.

„Ha a Neotonnak megjelent egy új dala, abból akkor lett országos sláger, amikor a rádiók elkezdték játszani.”

Az emberek ugyanis nagyon kevés forrásból juthattak zenéhez. Nem létezett ugyebár internet, nem volt streaming, és a külföldi zenei kínálat is nehezen volt elérhető. Bár néhányan hallgatták az Amerika Hangját, a Luxemburg Rádiót vagy a Szabad Európát, ez csak a hallgatók szűk rétegét jelentette, ráadásul az adások vételét sokszor zavarták is.

Amikor a DJ már nemcsak „nyomkodja a gombokat”!

Sokan még ma is úgy gondolnak a DJ-kre, mint akik egyszerűen egymás után rakják a dalokat egy buliban. Várkonyi Attila szerint azonban a szakma az elmúlt húsz évben alapjaiban változott meg.

A legnagyobb fordulat az volt, hogy a DJ-k egyre inkább producerekké váltak.

„Ez egy hosszú, 15-20 éves folyamat volt. Ma már teljesen természetes, hogy egy DJ nemcsak lejátszik zenéket, hanem létre is hozza azokat.”

De mit jelent valójában producernek lenni?

Nem feltétlenül azt, hogy valaki énekel, hangszeren játszik vagy egyedül írja meg a dalokat. Sokkal inkább azt, hogy képes összehozni a megfelelő embereket egy közös alkotás érdekében.

A producer megtalálja a jó énekest, a tehetséges zeneszerzőt, a kiváló hangszeres zenészeket, majd az ötletekből, hangokból és személyiségekből egy működő produkciót épít fel.

„Tulajdonképpen egy produkciót hoz létre, ahogy a szó is mondja”

A világ legismertebb DJ-i közül sokan ezen az úton váltak szupersztárokká. Elég csak olyan nevekre gondolni, mint David Guetta vagy Avicii, akiknek dalait világszerte milliók hallgatják.

Ma már egy sikeres DJ-producer ugyanakkora tömegeket képes megmozgatni, mint a legnagyobb pop- vagy rockelőadók. Nem ritka, hogy több tízezer ember előtt lépnek színpadra, miközben saját szerzeményeik uralják a rádiókat és a streaming platformokat.

Várkonyi Attila szerint ez bizonyítja, hogy a DJ-k világa mára teljes jogú része lett a zeneiparnak. A régi vita, miszerint „ez nem is igazi zene”, lassan a múlté.

A közönség ugyanis már nem azt nézi, hogy ki milyen hangszeren játszik. Hanem azt, hogy milyen élményt kap. És ebben a modern DJ-producerek a világ legjobbjai közé emelkedtek.

David Guetta és Arany János!

Sokan még ma is úgy gondolják, hogy a DJ „csak lejátszik tíz számot egymás után”. Erre ő egy zseniális hasonlattal válaszolt.

„Arany János ugyanazokat a betűket használta, mint bárki más. Mégis egészen más szavak, sorok és művek születtek belőlük.”

A DJ is tehát ugyanazokból a zenékből dolgozik. A különbség az, hogy mikor, mit és hogyan játszik le. Milyen sorrendben. Milyen hangulatban. Milyen történetet mesél el velük. Milyen hangulatot varázsol a zenével. És ebben valóban művészet van.

„A mai fiatalok, akik érdeklődést mutatnak a DJ szakma iránt, azt kérdezik, mennyi pénzt lehet keresni, mennyi idő alatt lehet híresnek lenni, vagy mennyit lehet csajozni. Én viszont azt gondolom, hogy ezek rossz kérdések. A jó kérdés az, hogy te ki vagy.
Mert végső soron az emberek nem a technikára kíváncsiak. Az emberre kíváncsiak. A személyiségre. A kisugárzásra. A hitelességre. Hogyan kommunikálsz. Hogyan olvasod a közönséget. Milyen energiát sugárzol.
Egy jó DJ valójában történetet mesél zenével. A technikát meg lehet tanulni. A karaktert már sokkal érdekesebb felépíteni.”

A sport, mint tanítás.

Kevesen, de szerencsére elég sokan tudják, hogy Várkonyi Attila nemcsak a DJ-pult mögött volt aktív. Focizott. Kosárlabdázott. Sőt, egyetemi foci és kosárlabda-válogatott, és játékos-edző is volt. Illetve az anno, újra életre hívott DEAC-nak pedig alapítótagja! A sportból hozta magával azt az elvet, amely egész pályafutását végigkísérte!

„Lehet veszíteni. Csak feladni nem lehet. A sport megtanít méltósággal nyerni és veszíteni. Megtanít csapatban gondolkodni.

És megtanít arra, hogy egy rosszabb nap után három nappal újra pályára vagy színpadra kell lépni. Jelen kell lenni!

A példája pedig nem más, mint Szoboszlai Dominik. Aki képes egy kudarc után néhány nappal ismét csúcsformában játszani.

Lisztes Krisztián, Hrutka János, Törőcsik András?

Amikor a beszélgetés második félidejében szóba került a futball, érkezett egy játékos kérdés, ha Várkonyi Attila oszthatna életműdíjat a magyar labdarúgásban, kinek adná? A válasz nem egy név volt. Hanem három történet. Három különböző emberi példa.

Lisztes Krisztián, a sztár, aki ember maradt!

Az első név gondolkodás nélkül érkezett: „Lisztes Krisztián.”

Nem a válogatottságai, nem a bajnoki címei és nem is a külföldi sikerei miatt. Hanem azért, mert Attila szerint Lisztes megmutatta, hogy lehet valaki Európa-szerte ismert futballista úgy, hogy közben megmaradjon ugyanannak az embernek. Szerénynek. Közvetlennek. Segítőkésznek.

Várkonyi Attila évek óta szervez jótékonysági mérkőzéseket DJ Dominique és Barátai néven, ahol gyakran nem reflektorfény, nem telt ház és nem televíziós közvetítés várja a résztvevőket. Hanem néhány tucat néző. Néhány beteg gyermek. És egy jó ügy.

„Krisztián az ilyen meccsekre is azonnal igent mond és eljön”

Olyan pályákra, ahol néha még oda is rúgnak neki, mert mindenki őt akarja leszerelni. Olyan rendezvényekre, ahol sem pénz, sem hírnév nem várja. Csak a segítség lehetősége.

„Nincs benne semmi sztárallűr.”

És talán ennél nagyobb dicséretet nem is lehet mondani egy egykori klasszisról.

Hrutka János, a szorgalom diadala!

A második név már egy másik történetet képvisel. Attila szerint Hrutka János annak a bizonyítéka, hogy nem minden a veleszületett tehetség.

Miközben Lisztes, Lipcsei vagy Gera Zoltán ösztönös futballzsenik voltak, Hrutka János más utat járt. A munkáét. A kitartásét. A céltudatosságét.

„Megmutatta, milyen messzire lehet eljutni szorgalommal. Magyar válogatott volt. Bundesliga-bajnok és Magyar bajnok lett. Majd a pályafutása után a médiában is sikeres maradt, és Bajnokok Ligája-döntőt is közvetített.”

Attila számára ő annak az élő példája, hogy a tehetség fontos, de a szorgalom sokszor még fontosabb.

A harmadik név hallatán szinte minden futballrajongó megáll egy pillanatra.

Törőcsik András, a legendás újpesti zseni. A játékos, akit még a rivális szurkolók is csodáltak.

Várkonyi Attila családja fradista volt. Szegeden a helyi csapatnak drukkolt, Debrecenben a Lokinak és a DEAC-nak. De a Fradi az Fradi!Mégis, amikor Törőcsikről beszél, ugyanaz a rajongás hallatszik ki a szavaiból, mint azokéból, akik minden hétvégén miatta mentek ki a stadionba.

„Amit ő tudott a labdával, az csoda volt.”

Attila szerint az egyik legnagyobb vesztesége a magyar futballnak, hogy olyan kevés felvétel maradt fenn Törőcsik játékáról. Mert azok, akik látták élőben, ma is ugyanazzal a csillogó szemmel mesélnek róla. Nemcsak a cselei miatt. Hanem azért is, ahogyan látta a játékot. Ahogyan gondolkodott a pályán. Ahogyan élt a futballban.

Várkonyi úgy érzi, Törőcsik története egyben egy korszak története is. Egy olyan tehetségé, akinek talán más sors jutott volna egy másik korban, más körülmények között.

„De ez már egy harmadik félidő története lenne”

És valóban. Mert miközben az életműdíjról beszélgettünk, valójában nem futballistákról hallottunk. Hanem emberi magatartásról és példaképekről. A szerénységről. A szorgalomról. És a zsenialitásról.

Három tulajdonságról, amelyeket Várkonyi Attila egész életében maga is próbált követni.

Az interjú vége felé jött a legfontosabb kérdés. Ki ő? DJ? Rádiós Producer? Showman? Sportember? A válasz egyszerű volt.

„Most édesapa vagyok és férj. Hét éve megnősültem. Hat éve megszületett a kislányom és azóta minden más perspektívába került.”

Már nem az a legfontosabb, hogy még egy fellépést elvállaljon. Nem az, hogy még egy meccsre eljusson. Hanem az, hogy a lánya okos, művelt, sportos és a világban eligazodni képes emberré váljon.

Talán ezért különleges ez az életműdíj. Mert nem egyetlen szakmát jutalmaz. Hanem egy egész életet.

Egy olyan ember életét, aki orsós magnótól jutott el odáig, hogy Michael Jackson előtt játsszon százezer ember előtt. Aki Skoda ablaktörlőmotorból épített diszkólámpát. Aki hitt a munkában, amikor még nem létezett az „influenszer” szó.

Attila története egyszerre szól zenéről, rádiózásról, sportról, kíváncsiságról, kitartásról és hitről. Egy olyan korszak tanúja és alakítója volt, amikor az emberi kreativitást még nem alkalmazásokkal, hanem forrasztópákával, ollóval, ragasztóval, magnószalaggal és rengeteg kíváncsisággal lehetett felfedezni. Talán ezért is hiteles ma is, mert számára a siker soha nem cél volt, hanem következmény.

„A szerencse fontos. De a helyet a szerencsének mindig kemény munkával kell megteremteni”

És ha közben még egy ország is táncol a zenéire, az már csak a ráadás.

„Ezzel a mai történet véget ért. Remélem hamarosan élőben is találkozunk. Búcsúzik a házigazda Várkonyi Attila azaz Dj Dominique. És, ahogy a Nagymamám mondta: „Minden jóra fordul, csak egészség legyen!”

Szerző:tico