Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2011. Augusztus 04. 08:40, csütörtök | Helyi
Forrás: Naplo-online

Árpád-kori leletek a Fő téren

Árpád-kori leletek a Fő téren

Végre újra dolgoznak a feltárást végző szakemberek.

Mint már beszámoltunk róla, komoly vita alakult ki az ásatást végző személyt illetően. Ezért húzódott ideáig az ásatások megkezdése, most azonban dr. Mordovin Maxim fiatal régész vezetésével ismét gőzerővel dolgoznak. Ő számolt be az eddigi eredményekről.

"- Másfél hete vonultunk fel, és kezdtük az ásatást. A közműárok vonalán dolgozunk, és próbáljuk megtalálni a középkori templom körítő falát. Ha ez sikerül, dokumentáljuk és visszatakarjuk a földbe, de a helyét a tér burkolatában bemutatják majd. Ettől a faltól függ a tervezett korcsolyapálya területe is. Ez eredetileg a nagytemplomig tartott volna, viszont ott van a középkori templom körüli temető, amit az Árpád-kortól a 18. századig használtak, tehát rendkívül sűrű. Ennek a feltárása hosszadalmas és drága volna, így ez kimarad - mondta el lapunk érdeklődésére dr. Mordovin Maxim.

A fiatal régész hozzáfűzte: - A másik feladatunk a közműárok területe, ami három méter széles és több mint harminc méter hosszú szakasz. Itt megtaláltuk a barokk főteret, a különböző köves burkolatokat, sok szétszórt vassal, patkóval, és egyéb más lelettel. Még pénzek is voltak a talajban, csak olyan rozsdásak, hogy egyelőre nem tudjuk, hogy melyik korból származnak. Mégis örülünk, mert majd ezek alapján tudunk tájékozódni. Nekünk nem a pénz értéke számít, hanem a dátum, ami rajta szerepel - mosolygott az ásatás vezetője.

- Itt, a tér délnyugati sarkában volt egy nagy, újkori jégverem, ezt elbontottuk, és alatta rögtön Árpád-kori objektumok kerültek elő. Van egy gödör, amiben egy feldarabolt állat maradványai vannak, valószínű, hogy a nagy részét elfogyasztották, és csak a végtagjait dobálták bele. A másik gödör műhelyépület lehetett, szépen látszik a szenes, hamus, sötét betöltés. Valószínű, hogy itt tűzzel kapcsolatos tevékenység zajlott, a leletek még nem jelzik ezt pontosan, de a hamu mennyiségét figyelembe véve bizonyos, hogy ez nem lakóépület volt. Ez is Árpád-kori, a kerámia ezt jól keltezi. Találtunk cölöplyukakat, ami azt bizonyítja, hogy az épületnek felmenő szerkezete is lehetett. Természetesen a templom körül sírokat is találtunk, de mivel a temető feltárása nem feladatunk, a felső síroknál megállunk, dokumentálunk és visszatakarjuk. Egyelőre itt tartunk - ismertette az elmúlt néhány nap eredményét Mordovin Maxim."

Fotó: Nagy Imre

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi

Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt

Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.

2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi

Negyven év a harcművészet szolgálatában

2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi

Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket

Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.

2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi

Fókuszban a megelőzés Pápán

A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.