Pápa város múltjának egy szeletével, egy pestisjárvány tárgyi emlékével, az ahhoz kapcsolódó helyi vonatkozásokkal, a franciskánusok itteni szerepével kapcsolatosan tartottak ankétot a pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) önkéntesei; rendhagyó módon, rendhagyó helyen.

A Barát utcai Kisboldogasszony – ferences – templom néhai kolostorépületének Kígyó utcai szárnyában, a hajdani szerzetesi nyomda helyiségében őrzött 1683-as „járványemlék”, vagyis gróf Esterházy Ferenc és Thököly Katalin fogadalmi képénél helyet foglalók előtt dr. Mail József apát-plébános mutatta be az értékes – immár lassan 340 esztendős – műalkotást, a pápai római katolikusság máig féltve őrzött kincsét. Beszélt keletkezésének körülményeiről, a korszak históriájáról, azon belül is az egyházi-felekezeti viszonyokról.

Ez egy olyan régi festmény, melyet még Petőfi Sándor költő is láthatott – állapították meg a jelenlévők az atyával –, hiszen amikor Petőfi 1841 őszén hosszas tolnai-baranyai csatangolás után visszajött Pápára, akkor az Assisi Szent Ferenc utcában, vagyis a Barát utcában, a pápai ferencrendiek zárdájával átellenben, a mai szociális intézet épületében fogadott szállást egy Lantay Sándor nevű diáktársával és másodunokatestvérével, a későbbi híres festőművésszel, Orlai Petrich Somával. Petőfinek az a hely szolgált második pápai lakóhelyéül, egészen 1841/42 fordulójáig, míg a kemény tél beálltával, fűtésgondok miatt át nem költözött a református Ó-kollégium melletti házba, a mai Petőfi utcába. Akkor, amikor a ferences templom és rendház szomszédságában lakott, elképzelhetetlen, hogy egyszer sem tért be, legalább egy alkalommal, legalább kíváncsiságból szétnézni a templomba.

Akkoriban ez az olajfestmény a templom főoltárától balra, a szentély falán függött. Mit láthatott rajta Petőfi, illetve mit láthatnak rajta mindmáig a szemlélők? Azt, hogy a ferences barátokat 1660 körül a városba visszatelepítő, s javukra alapítványt tevő Esterházy Ferenc gróf és felesége, Thököly Katalin felajánlják Pápa városát a Máriacelli Szűz Máriának. A pápai ferences templom főoltárán is a Máriacelli Szűzanya ezüstruhás szoboralakját lehet találni, ami szintén egyidős a templommal. Akkortájt a buzgón hívő nép a ragályos betegségek, és úgy általában minden baj elmúlásáért a legszívesebben Szűz Máriához könyörgött. A „segítő” Mária kultusza a 17. században pusztító háborúk, járványok, éhínségek sorával magyarázható, az akkori buzgó hívek a karján Jézust tartó Szűzanya oltalmazó közbenjárásától várták a bajok eltávozását; a pestist a török rabiga utolsó átkának tartották.

A festményen máig olvasható egy latin fölirat, mely magyarul ekképp szól: „Fogadalomból felajánlották a háború és az átkozott pestis idején (1683). Védd meg e helyet az ellenségtől, a pestist pedig távoztasd el innét.”

A festmény igen érdekes részleteket tartalmaz, ugyanis látható rajta a középkori pápai vár és plébániatemplom máig egyetlen hiteles ábrázolása is – az akkori templom a mai Nagytemplommal ellentétben teljesen más tájolásban, a Korvin utca felé nézve állt homlokzatával –, de felfedezhető rajta a ferences templom épülete és a Kálvária is. Elsősorban ezen különleges részletek közeli megtekintéséért látogattak el a városbarátok Kerecsényi Zoltán ügyvivő kezdeményezésére az ódon falak közé.

Dr. Mail József szerint a ferencesek pápai rendháza a kultúra fellegvára volt, jelentős könyvtárral bírtak, rendkívül értékes, közel háromezer kötettel büszkélkedhettek; ősnyomtatványokra, köztük a Káldi-féle bibliafordításra, egyéb gyűjteményeikben pedig számos egyházművészeti ékességre vigyáztak. Már pápai megtelepedésük kezdeti időszakában kolostori iskolát működtettek, egy időben posztókészítő műhelyük is volt, nyomdát, könyvkötő műhelyt üzemeltettek egészen a múlt század közepéig, az államosításig. Kolduló rend lévén adományokból tartották fenn magukat, a szegény hívek iránt szolidárisan viseltettek, folyamatosan segítették a nélkülözőket, az otthontalanokat, a kéregetőket, az árvákat, a hadiárvákat, a menekülteket; gyámolították a betegeket, különösen a pestis- és kolerajárványok idején.

A ferenceseket 1475 és 1484 között a Gara család telepítette le szűkebb pátriánkban. Székhelyük akkor a Szent László utcában helyezkedett el. Kolostoruk szerzetesi iskolája még 1531 után is fennállt. 1527-ben a város akkori földesura, Thurzó Elek pártfogása mellett terjedt el a reformáció Pápán. Akkor a lutheránusok lefoglalták ugyan a templomot a plébániával és az iskolával együtt, de a ferenceseknek nem esett bántódásuk. Ezt igazolja az a tény is, hogy a rend 1535-ben, az addig Nagyváradon működő teológiai főiskoláját is Pápára hozta. Ebben az időben huszonegy szerzetes élt a pápai kolostorban. 1543-ban az ozorai zárda minden kincsét is ide menekítették a törökök elől.

A későbbi földesúr, Török Ferenc már nem tanúsított olyan megértést, mint elődje, ezért a barátok 1559-ben kénytelenek voltak elhagyni Pápát. Csak 1660 körül térhettek vissza gróf Esterházy Ferenc és neje, Thököly Katalin jóvoltából, akik 4000 forintos alapítványt tettek a számukra.

1678–1680-ban építtette fel Esterházy Ferenc az új templomot és a kolostort. A Rákóczi-féle szabadságküzdelem idején, 1707-ben felégették a labancok. 1715-ben építették fel újból. Azonban 1747-ben ismét tűz martalékává vált a rend pápai otthona. Ezt követően, 1764-ben gróf Esterházy Károly püspök építtette újjá, s a Kígyó utca felől újabb épületszárnnyal bővíttette. Szintén az Esterházyaknak köszönhetően került sor 1822-ben a templom és a kolostor restaurálására, akkor készült el a templom vörösmárvány főoltára is. A templom az olasz barokk stílus képviselője, a római Il Gesù templom (Chiesa del Santissimo Nome di Gesù all’Argentina) távoli hatását mutatja, a Jézus Társasága, vagyis a jezsuita rend – a római katolikus egyház legnagyobb létszámú szerzetesrendje – honosította meg nálunk ezt a típust.

Az apát-plébános felhívta a jelenlévő városbarát egyletiek figyelmét arra is, hogy a ferences templom főoltárától balra eső falrészen – ahol anno az alapítók fogadalmi képe, „az átkozott pestis” 1683-as „járványemléke” függött – ma egy 20. századi freskó látható, a pápai születésű festőművész, restaurátor Závory Zoltán (1906–2000) alkotása, mely egy csodálatos gyógyulást mutat be. A régi ferences házi krónika tanúsága szerint 1715 körül, a templom Szent Antal oltáránál történt az eset. Egy katona, egy bizonyos Veinberger Mihály lezuhant a lováról és a lábait törte. Álmot látott, mely szerint, ha itt, a ferenceseknél meggyónja bűneit, és Szent Antal oltáránál magához veszi Krisztus testét, akkor meg fog gyógyulni. A feltételeket teljesítette és valóban meggyógyult, saját lábain hagyta el a templomot.

Dr. Mail József kiemelte, az utóbbi négy évben egyházmegyei, állami és önkormányzati támogatásoknak, továbbá cégek és csupaszív hívek nagylelkű adományainak köszönhetően megújult a templom és kolostor tetőszerkezete, mely igencsak rossz állapotban volt. Be-beázott a templom, veszélybe kerültek a freskók, a kolostorrészen pedig időnként lehullottak a cserepek. Mint mondta, jelenleg is felújítás zajlik a templomban, a villanyhálózat teljes megújítása, hiszen huzamos ideje nem volt már villanyvilágítás, a vezetékek sok évtizedes elavultságuk végett leégtek, gyertyafénynél mertek csak misézni. Éppen ezért, ezen fontos és nélkülözhetetlen munkálatok miatt a templom az idei év végéig zárva tart.

A különleges – június 24-i, nyári napfordulói, Keresztelő Szent János- és Szent Iván-napi – alkalmat, a tartalmas történeti ismertetést, azon felül a PVE elmúlt hét évét segítő tevékenységét megköszönve, az egylet nevében emlékplakettet nyújtott át dr. Mail József apát-plébánosnak Kerecsényi Zoltán ügyvivő.

Zárásképpen a megjelentek közösen énekelték el a Magyarország régi himnuszaként használt „Boldogasszony Anyánk” kezdetű népéneket (hazánknak a 19. századig, Kölcsey Ferenc művéig nem volt hivatalos, „törvényesített” himnusza).

Végül egy kétfős küldöttség – Kovács Attiláné és Margl Józsefné – az ankéton jelenlévők nevében Petőfi-idézetes emlékszalagot vitt az Esterházy-kastélynál magasodó Petőfi-szoborhoz. Megállapították, hogy a több mint két hónapja eltűntek után újra szépen gyűlnek Petőfi vándorbotján a Petőfi-versidézetes szalagok. A PVE továbbra is kéri mindazokat, akik az elmúlt hónapokban – „Köss egy szalagot Petőfi vándorbotjára!” mozgalmuk felhívására – vittek a kastély előtti szoborhoz emlékszalagokat – melyeknek április végén sajnálatos módon nyomuk veszett –, hogy legyenek kedvesek újra elkészíteni, újra elvinni, újra felkötni, és fényképekkel is dokumentálni azokat.

(Forrás: PVE-Hírlevél,
fotók: PVE)

Ajánlott olvasmány:

Mezei Zsolt: Pápai templomok. Pápa Város Önkormányzata, Pápa, 2001.

Az alábbi képeken az egykori pápai ferences nyomda „terméke” látható. Az első világháború előtti utolsó „békeév” során, az 1913-as „szent misszió emlékére” készült – bizonyára a ferences barátok Pápán és környékén sok-sok példányban terjeszthették –, rajta X. Pius pápa 1913 augusztusában az egész földkerekségen, minden szent misszió emlékére felállított kereszthez kapcsolt búcsúk szöveg-részletével. (A kordokumentum Kerecsényi Zoltán lokálpatrióta tulajdona.)