Hírek
2014. Október 08. 19:55, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Remény és köszönet - Kampányzáró lakossági fórumot tartott a Jobbik
Lassan lezárul az október 12-i önkormányzati választások kampányának véghajrája. A Jobbik helyi vezetői és az általuk támogatott Szőke László polgármester-jelölt összegezték a kampányt.
A családias hangulatú rendezvényen Orbán Imre úgy fogalmazot, hogy a honi politikai színtéren a Jobbik az egyetlen hiteles erő. A párt helyi elnöke szerint mind a Fideszt, mind pedig a baloldal pártjait "jó messziről el kell kerülni", nem szabad együttműködni velük, helyi szinten sem. Mint mondta, pártja nem feltétlenül a hatalom megszerzéséért jött létre, sokkal inkább azért, hogy reményt adjon az embereknek.
Süle Zsolt önkormányzati képviselő - előtte szólóval szemben - inkább a helyi ügyekről beszélt. Véleménye szerint mára Pápa városa gazdaságilag és morálisan mélypontra került. - A városvezetés hibái, a rossz helyzetfelismerések és az azokra adott hibás válaszok vezettek oda, hogy a következő képviselő-testület komoly feladat elé néz - mondta a képviselő. Meglátása szerint az új polgármesternek lépéseket kell tenni azok ellen a "barátok és párttársak" ellen, akik "érdemtelenül töltenek be pozíciókat", tehát "rendet kell tenni". Több pénzt kell fordítani a városlakók kényelmét szolgáló intézkedésekre, így a csapadékvíz elvezetésére, az utak, járdák felújítására. Süle Zsolt valódi munkahelyteremtést szeretne látni a következő öt évben, illetve sokat tenne a a közbiztonság javítása érdekében.
Szőke László függetlenként induló, de a Jobbik által támogatott polgármester-jelölt két szóban foglalta össze a kampány során szerzett tapasztalatait: köszönet és remény. Köszönetet mondott mindazoknak, akik önzetlenül támogatták a kampány során, a saját szabadidejüket áldozták fel mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül. És a remény, mely abból a rengeteg pozitív megerősítésből táplálkozik, melyet az elmújt másfél hónapban kapott.
A jelölt azt is kiemelte, hogy a kampány során nem tapasztalt semmilyen atrocitást, vagy komolyabb pengeváltást ellenfeleivel. A legjelentősebb eredménynek azt tartja, hogy - elsősorban a közösségi oldalon - példát tudtak mutatni az embereknek, akik közül sokan "félnek kimondani, amit valójában gondolnak". Mint mondta, igenis ki kell állni magunkért és környezetünkért. Példaként említette a Vízmű utcában megépített forgalomlassító "fekvőrendőr" esetét, melyet túlméretezése miatt számos kritikával illettek. - Meg is lett az eredménye, ugyanis a napokban orvosolták a problémát - tette hozzá a Szőke László.
A programpontjai közül a város megtartó erejének a javítását emelte ki. - Törekedni kell az önfenntartó, saját közösségét megvédeni tudó, a polgárok életének mindennapjait megkönnyítő intézkedések meghozatalára. Továbbá arra, hogy a működtetéshez szükséges források helyben keletkezzenek. Mindent meg kell tenni a vállalkozások, foglalkoztatók idecsábításáért, a gazdaság élénkítésének érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

