Hírek
2022. Július 11. 12:12, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Rátámadt az asszisztensre az egyik Pápa környéki háziorvosi rendelőben
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség azzal a 46 éves férfival szemben, aki 2022 februárjában az egyik Pápa környéki falu orvosi rendelőjében a háziorvos asszisztensére támadt.
A vádirat szerint az elkövető egy orvosi beutaló kiállítása miatt került nézeteltérésbe a sértettel a helyi egészségház várótermében, melynek során a beutalót összegyűrte és az asszisztens nyakához dobta, majd támadólag megindult a nő felé, azzal fenyegetőzve, hogy kitekeri a nyakát. A sértett a vádlott elől bement az orvosi vizsgálóba, melynek ajtaját be akarta zárni, azonban nem tudta, mert a férfi utánament, és nyomta befelé az ajtót, amely emiatt nekicsapódott asszisztensnek, aki az ütéstől a vizsgálóasztalra esett. A vádlott ezek után bement a vizsgálóba, ahol ismét megfenyegette a sértettet, majd a háziorvos felszólítására távozott az egészségházból. Az ügyészség a vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta az elkövetővel szemben azzal, hogy a bíróság az előkészítő ülésen történő beismerése esetén egy év hét hónap végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a férfit.
Fotó: pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:53, hétfő | Helyi
Dúró Dóra tart lakossági fórumot Pápán
Országjárása részeként Nardai Péter vendége lesz.
2026. Január 12. 07:46, hétfő | Helyi
Államtitkárként viszi végig pápai kampányát Takács Péter
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.

