Ha jól tudom, már nagyon korán megismerkedett a zenével. Miért a komolyzenét választotta, mi fogta meg benne?

Mert elrontottak gyerekkoromban. Polgári nevelést kaptam, belélegeztem a könyveket és a zenét. Tulajdonképpen előbb ismertem meg Mozartot, mint Madonnát. Aztán amikor később megismertem Madonnát, azt mondtam, hogy Mozart még mindig jobb. És innentől aztán magától értetődő volt, hogy nemcsak magunknak játszottunk a testvéreimmel, hanem a külvilágnak is. Az egész munkám arról szól, hogy aki nem olyan szerencsés, hogy olyan könnyen „elromlik”, mint én és csak később ismerkedik a klasszikus zene világával, annak ezt az ismerkedést megkönnyítsem és magáénak érezhesse ezt a műfajt.

Mi a titka? A klasszikus zene nem feltétlenül a legnépszerűbb műfaj, ön mégis évről-évre sokakat megszólít, itt Pápán is.

Ez egy tánc a borotvaélen. Úgy kell értéket teremteni és megőrizni, hogy a produkció nem eshet le sem az érdektelenség, sem pedig a csinnadratta, a show irányába, mert akkor maga az üzenet is elveszik. Igyekszünk olyan látványkoncerteket csinálni, ahol megőrizzük az értéket, de alátámasztjuk úgy, hogy a 21. század embere számára is értelmezhető legyen. Úgy kell megszólítani a nagyon magas impulzusszinthez szokott mai közönséget, hogy a látványon, beszéden, körítésen keresztül eljusson a valódi üzenet. A beszéd zenetörténeti narráció, olyan infó, melyet egyből használ a közönség, hiszen ennek ismeretében hallgatja a darabot. A látvány pedig abból áll, hogy minden műsorszámhoz egy festőművész készít művészi grafikákat. Talán ez a merészség és izgalmas maiság az, ami miatt kicsit többen vannak a koncertjeimen, mint egyébként egy szokásos komolyzenei koncerten.

Valahol azt olvastam, hogy ezt a fajta szemléletet Amerikából hozta magával. Évekig élt ott, miért döntött úgy, hogy hazajön?

Amikor elmentem, volt bennem egy „enyém a világ” érzés. Mint a legtöbb huszonévesben. Aztán eltelt 5-6 év és azt mondtam, hogy ennyi elég volt Amerikából. Néha el kell menni ahhoz, hogy lássa az ember azt, hogy mennyire fontosak neki azok az értékek, melyeket hátrahagyott. Ha itthon elkezdem énekelni, hogy „rossz a Jézus kiscsizmája”, akkor azt mindenki tudja folytatni. Kint hiába kezdem el teli torokból, mindenki nagyon kedvesen megtapsol, hogy milyen aranyos ez a Kelet-európai fiú, de nincs rá visszhang. Ez vagy fontos valakinek, vagy nem. Vagy mélyek a gyökerei, vagy nem. Nem kárhoztatom azokat, akik fel tudják húzni a gyökereiket és le tudják ereszteni valahol máshol, de én nem tudtam. Ezért vagyok itthon. És életem egyik legjobb döntése volt, mert annyi szeretetet, elfogadást és mosolyt, mint amit itthon kaptam, annyit ott se kaphattam volna. Ez egy nagyon aktuális téma. Pénzben talán jobb lett volna, de az nem minden. Mindenki szereti a pénzt, én is, de egy idő után nem számít, hogy az embernek mennyi van. Nem tud két autóba ülni, vagy három nadrágot felhúzni. Az elég fogalmát a nyugati társadalom nem szereti hallani és nem is igazán érti. Annyira erősen tolják az értékrendünkbe, hogy mindig mindenből akarjunk egy újat, egy jobbat. Nem értjük azt, hogy milyen az, hogy valaminek itt a vége és az ember mosolyogva azt mondja: köszönöm, én ezzel megelégszem.

A május 12-i pápai koncertjeúj helyszínen, a nemrég megújult református ótemplom falai között lesz megtartva. Járt már az épületben?

Most jövök onnan és azt kell mondjam, hogy beleszerettem. Olaszországban jártam is és játszottam is több hasonló helyszínen. Kicsit eldugott és ahogy belép az ember akkor feltárul, hogy jé, van itt valami, méghozzá egy ékszerdoboz. Gyönyörű, az akusztikája is csodálatos, alig várom. Lelke van, öröm lesz megtölteni zenével.

Bach, Vivaldi, Gershwin műveit hallhatjuk majd a koncerten. Van-e kedvence közülük?

Nehéz volna választani, ez olyan, mintha Picassotól azt kérdezné, hogy melyik a kedvenc színe. Idén Gershwin és Vivaldi évforduló van, Bach pedig minden évben szerepel a kínálatban. Mindhárman funkcionális emberek. Bachot akkor hallgatok, amikor zavarban vagyok, összekuszálódnak a gondolataim. Van egy végtelen rendje, egyszerűen rendet tesz a fejben. Vivaldi és Gershwin pedig akkumulátor töltők. Imádtak zenélni. Nem zárkóztak elefántcsont toronyba és tele van energiával a zenéjük. Szóval nehéz lenne kedvencet választani és ezért is hozom el mindhármukat.

Lista kép: facebook