Hírek
2011. Szeptember 02. 08:33, péntek | Helyi
Rabszolgaügy!
Megkezdődött a 2009-ben elfogott úgynevezett rabszolgatartók tárgyalása a pápai bíróságon, akik aljasul bántak a mindentől megfosztott fogvatartottaikkal, sokszor \"kölcsön is adták\" őket rokonaiknak.
A helyszínt, a Honvéd utcai épületet azóta lebontották, a képen látható üres telek és a falakon hagyott csempék, azok állapota árulkodnak csak arról, hogy itt bizony sanyarú körülmények uralkodtak.
Az ügyészségi vádiratban az szerepel, hogy B. Péter (47) és élettársa, L. Anna (45) ezeknek az embereknek valamennyi iratát, nyugdíját elvette, éheztették őket, sorozatosan bűncselekményre kényszerítették valamennyiüket 2008 őszétől. Az ügynek összesen tizenhat vádlottja van, ugyanis az élettársak kölcsönadták a "csicskákat" ismerőseiknek, rokonaiknak, akik különböző, többnyire betöréses lopást hajtattak velük végre. Például tehergépkocsi felniket tűntettek el, az egyik cég telephelyéről 1,4 milliós értékben vittek el szivattyúkat, villanymotorokat, hűtő- és fejőberendezések tartozékait. Pápán az egyik ismert autókereskedés kerítését megbontva jutottak be telepre, ahonnan 2,5 millió forint értékben hoztak el váltókat. Nem csak helyben követtek el bűncselekményeket: Sümegen a bányából villanymotor-kapcsolókat és rézvezetékeket hoztak el, a kár meghaladta a 800 ezer forintot. Mivel a népes csapat leginkább színesfémben "utazott", előszeretettel szerelték le az oszlopokról a trafókat. Ezért Pápán kívül Gyarmaton és Szergényben is megfordultak éjszakánként. Emiatt több mint hétmilliós kára lett az E.ON-nak.
Volt, hogy kiutaztak Ausztriába, ahonnan egy autós cég raktárából tüntettek el diesel generátort és gépjárműmotort, amiből a tulajdonosnak 640 ezer forintos kára lett. A csapat "számláján" összesen tizennyolc bűncselekmény szerepel, amivel sokmilliós kárt okoztak.
A Pápai Városi Ügyészség B. Pétert és L. Annát többek között a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével, jelentős értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja. Vádlott társaiknak lopás miatt kell felelniük a bíróság előtt. A bírósági tárgyaláson az élettársak ugyanazt mondták, mint a rendőrségi kihallgatásukkor: tagadták, hogy a szerencsétlen sorsú embereket erőszakkal tartották volna maguknál, az elhelyezésüket is megoldották. A "csicskáknak" nevezett "rabszolgákat" ők nem lopni, hanem lomizni vitték. Ugyanezt vallották a megvádolt rokonok is, akik még a rendőrségi eljárásban B. Péterékről, mint rabszolgatartókról beszéltek.
A tanúk vallomásából kiderült, embertelen körülmények között laktak a Honvéd utca 3. alatti házban. A düledező, ólszerű hajlékukban se víz, se világítás, de még fűtés sem volt. Szükségletüket az udvaron végezhették el, mivel még latrina se tartozott a "szobáikhoz". Aki szökni próbált, megverték. A hányattatott sorsú emberek ellen azért nem emelt vádat az ügyészség, mert őket úgy kényszerítették a lopásokra.
Mivel a tárgyaláson nem jelent meg négy vádlott és több tanú, ezért a bíróság november közepére tűzte ki a következő tárgyalási napot.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 16:02, péntek | Helyi
Megvendégeltek ezer embert és összegyűjtöttek több mint 300 ezer forintot a beteg gyermekek javára
Tíz vállalkozó tízféle ételt készített el, amelyekből mindenki szabadon kérhetett egy-egy adagot. Az adományládában 328 ezer forint gyűlt össze, az Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítvány javára.
2024. December 20. 13:12, péntek | Helyi
Adomány a gyermekosztálynak
A Pannónia cégcsoport szervezett adománygyűjtő akciót. Az ajándékdobozokat ma délelőtt vitte be a Gróf Esterházy Kórház Gyermekosztályára Joó Erik ügyvezető, cégtulajdonos.
2024. December 20. 09:23, péntek | Helyi
Advent Pápán: Az erős szél miatt az Ótemplomban tartják meg a mai színpadi programokat
Hidegfront érkezik térségünkbe, amelyet erős szél kísér, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a Gyertyafényes Advent programsorozat mai színpadi fellépéseit zárt helyen tartják meg.
2024. December 19. 12:18, csütörtök | Helyi
Elfogták a rendőrök a belvárosi karácsonyfákban kárt tevő férfit
A pápai Grincs a belvárosi üzletek elé kihelyezett, az ovisok által feldíszített kis fenyőkről lopott el vagy rongált meg fényfüzéreket.