Hírek
2016. Június 30. 09:02, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), vg.hu
R83 - Gyorsút lesz a Pápa-Győr szakasz
Megkezdődött a kormány új útépítési stratégiájának megvalósítása, amely szerint bizonyos szakaszokon az autópályák vagy autóutak helyett R jelű gyorsutakat építenek.
A beruházások jellemzően előkészítési fázisban tartanak – közölte a lappal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), de már egy hónapja dolgoznak a 21-es út három szakaszán, és jelenleg is zajlik a 67-es út közbeszerzési pályázata, amelynek köszöntően majd Kaposvárt is bekapcsolják a gyorsforgalmi úthálózatba - írja a hvg.hu, a Világgazdaságra hivatkozva.
Az R76, vagyis az M7–Balatonszentgyörgy szakasz kivitelezési pályázatának kiírása a tervek szerint 2016 végéig megjelenhet – tette hozzá a minisztérium.
A hazai és európai uniós források hatékony és észszerű felhasználása érdekében az NFM a gyorsforgalmi utak egy új, a főút és az autóút közötti típusának bevezetését kezdeményezte. A javaslatot a kormány tavaly októberi határozatában azzal a feltétellel fogadta el, hogy a tervezés és kivitelezés során minden esetben lehetőséget kell biztosítani a gyorsútként megépülő szakaszok autóúttá vagy autópályává bővítésére.
A hatályos jogszabály szerint új út építésével, kapacitásbővítéssel az M1–Esztergom (R11), a Hatvan–Salgótarján–Somoskőújfalu (R21), a Bátonyterenye–Fedémes–Ózd (R23), az M3–országhatár (R49), az M7–Balatonlelle–Kaposvár (R67), az M7–Balatonszentgyörgy–Keszthely–Zalaegerszeg (R76) és M1–Pápa (R83) viszonylatokon létesíthető gyorsút (lásd térképünket).
A gyorsutak lényegében keresztmetszeti méretükben, a csomópontok kialakításának a lehetőségeiben és a maximálisan megengedett sebességben különböznek az autópályáktól.
A gyorsút kétszer két sávos, fizikai elválasztással rendelkező, leállósáv nélküli gyorsforgalmi út, amelyen szintbeli kereszteződés (például jelzőlámpás csomópont, körforgalom) kialakítása megengedhető, ha ezt a forgalom nagysága biztonságosan lehetővé teszi. A haladási sebesség óránként maximum 110 kilométer. A szintbeli kereszteződések között legalább 15 kilométeres távolságot kell hagyni.
A gyorsutak az autópályák költségeihez képest az egyszerűsített műszaki tartalommal arányosan mintegy 20-30 százalékkal olcsóbban építhetők meg. A pontos érték azonban szakaszonként változhat más befolyásoló tényezőktől, például a domborzati viszonyoktól függően.
Megkerestük a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot azzal kapcsolatban, hogy milyen szakaszban van az R83-as út előkészülete, mikor kezdődhetnek el a munkálatok és mikor vehetik birtokba az autósok. A minisztérium válaszában elmondta, áprilisban kezdődött meg az új út tervezése és engedélyeztetése. Ez legfeljebb ötszáz napig tart, így legkorábban 2018 elején történhet meg az első kapavágás az R83-as úton, 2020-ban pedig - ha minden jól megy - elfelejthetjük a két település közti csaknem egy órás menetidőt és a zötykölődést.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

