A pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) Petőfi-emlékprojektje keretében Rozgonyiné Csepregi Annamária tanárnő, a Pápai Jókai Kör titkára Petőfi Sándorról, életének utolsó hónapjairól, napjairól, óráiról tartott kiselőadást az egylet legutóbbi ankétján, mely Varga Árpád költő „Petőfi örök” című, saját szabadversének felolvasásával kezdődött.

Az egylet önkéntesei örömmel fogadták a tanárnő Petőfivel kapcsolatos dolgozatának ismertetését, az a köré szervezett kerekasztal-beszélgetést. A 2022/23-as PVE-s Petőfi-emlékprojekt során minden olyan témát befogadnak, minden olyan kérdéskört szívesen vesznek, ami a halhatatlan szellemű poétával, nemzeti hőssel kapcsolatos, s ami érdeklődésre tarthat számot az egyletiek körében. Most egy városi pedagógus, lokálpatrióta önálló, amatőr petőfis kutakodását, anyaggyűjtését tárta a kis civil társaság megjelent hallgatósága elé; de sajátos stílusban, amolyan szépirodalmi töltettel.

A történettudomány hivatalos álláspontja szerint Petőfi Sándor az 1849. július 31-én Segesvár mellett zajlott csatában vesztette életét, a költő holttestét pedig az ütközet után, más elesettekkel együtt jeltelen tömegsírban földelték el. Arra, hogy mi is történt valójában Petőfivel, hogyan halt meg, csak igen hiányos bizonyítékok állnak a történészek rendelkezésére, mivel Petőfi halálának nem volt közvetlen szemtanúja. Nagyrészt erre vezethető vissza a 19. század második felétől kibontakozó Petőfi-legendárium is, mely szerint a költő túlélte a segesvári csatát, fogságba esett, és a távoli Oroszországban élte le hátralévő éveit, teljes elhagyatottságban. Rozgonyiné Csepregi Annamária nem törekedett és törekszik új utakat vágni a Petőfi-kutatás tekintetében.

Számos régi kiadványt előbányászott, számos kötetet elolvasott, forrásokból táplálkozva, azokra támaszkodva állított össze egy szépirodalmi stílusú dolgozatot, némi fikcióval fűszerezve, azonban gondolkodásra késztetve másokat is. Az egylet önkéntesei élénk figyelemmel kísérték a tanárnő vetített képekkel illusztrált előadását, melyet végül az emlékprojekt plakettjével jutalmaztak. Ugyanígy fejezték ki köszönetüket a már sokadik alkalommal közreműködő Varga Árpádnak is. (Elhangzott „Petőfi örök” címet viselő, új gondolati lírája az alábbiakban olvasható.) Az egyletiek a találkozót záró kötetlen beszélgetés során azon is elgondolkodtak, hogy a közeljövőben érdemes lehetne akár szélesebben is, sokszorosított formátumban is megismertetni Csepregi Annamária munkáját.

„Sejtettük, hogy ezt a témát, Petőfi »eltűnését« nem fogjuk tudni »megúszni« emlékprojektünk ideje alatt, de fontos aláhúzni, hogy a mi emlékprojekti vezérfonalunk továbbra is a 180 éve Pápán talpra állt, belső világában megerősödött, Petrovicsból Petőfivé vált rímfaragó. Van egy szimbolikus, Az Üstökös egyik 1877-es lapszámában megjelent, immár 145 éves Petőfi-ábrázolás, melyet összejöveteleinken is ki szoktunk helyezni, s amelyen a honvédegyenruhát és kardot viselő Petőfi egy szibériai ólombánya bejáratánál, egy kis pislákoló mécsvilágnál állva verseskötetét emeli a magasba, amin a »Haza és szabadság« jelszó olvasható a Biblia egy oda alkalmazott részletével: »Keressetek ebben, és megtaláltok!« Bárhol is legyenek, nyugodjanak Petőfi Sándor földi maradványai, nem az a lényeg.

Emlékezzünk csak a 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja – a néhai devecseri és dabronyi kántortanító –, Gárdonyi Géza egri sírjának a feliratára: »Csak a teste«. Fennmaradt írásaiban, gondolataiban, üzeneteiben keressük Petőfit is; és ott, azokban biztos, hogy meg fogjuk őt találni. Szelleme alkotásaiban mindmáig él, és ez a legfontosabb, ez a megtartó erő ma is, holnap is.” – hangsúlyozta a kerekasztal-beszélgetésen Kerecsényi Zoltán, a PVE ügyvivője.

A PVE nyári szünet előtti utolsó ankétját tartotta június 28-án, azonban mégsem vonulnak teljesen „szabadságra”, mert nem egy környékbeli kulturális kiruccanást terveznek Petőfi és kortársai nyomában az elkövetkező hetekben, továbbá még más jellegű dolgokra is készülnek – tudtuk meg a civil társaság ügyvivőjétől.

Varga Árpád:

Petőfi örök


Petőfi.
E név kötelesség,
és mert minden magyar ember előtt ismert,
halála rejtelmesség:
örök agónia,
az időben megrekedt –
nem is kell feltámadnia,
folyton születő s folyton elveszett.

Petőfi:
már e hangsor is költemény,
önmagát író vers,
gyógyír a nyelvnek,
s mint kovász a kenyérnek,
szükségszerű jótétemény.

Magyar embernek,
magyar gyermeknek
első komoly költője ő,
róla mindig többet tudnak,
hívják fárosznak,
lángoszlopnak.
Anyanyelvünk gyümölcsfái
verseivel virágoznak.

De nekem kit mutat e szó: Petőfi?

Csak itt élhetett,
magyarok között
a Kárpát-medencében.
Ezt a földet járta végig,
itteni vizek partján, medrében,
itteni puszták, bányák,
kaszárnyák között,
itteni allékat, nyiladékokat,
kastélyokat keresztezve.
Szívébe a szabadság és a szerelem költözött,
verseit és vérét hazájának ontva hazáját védte.

És nem lehetett naiv –
vagy minden forradalmár az?
És nem lehetett gavallér –
vagy egy asszony szava sem ravasz?
Az idők vádjai gyakran közénk hullnak,
de minden újabb esőt felszárít a holnap.
Marad az érték, az örök.

Petőfi örök.

(Pápa, 2022. június)

(Forrás: PVE-Hírlevél,
fotók: PVE)