„Mert van a világnak atyja, / Van egy hű gondviselője, / Minden ember megláthatja, / Aki el nem fordul tőle.” (Petőfi Sándor)

A Pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) Petőfi-emlékprojekti ankétsorozatának legutóbbi vendégeként dr. Mail József apátplébános a hit és a költészet, Petőfi Sándor és a hit kérdéseiről, valamint az önmaga számára lényeges Petőfi-versekről vallott hallgatóságának a bicentenárium jegyében.

A beszélgetés moderátora a vendég egykori tanítványa, Kerecsényi Zoltán, a PVE ügyvivője volt, aki a program elején megemlékezett a nemrégiben elhunyt Szabó Ferenc SJ (1931–2022) teológusról, költőről, rádióműsor, illetve folyóirat szerkesztőről. Az egylet két önkéntese, Antal Ferencné és Margl Józsefné pedig egy-egy Szabó-féle poémát tolmácsolt a megjelenteknek.

A világra gondot viselő Istenbe vetett hit és a költészet szebbé teszi az emberi létezést – hangzott el az ankéton. Dr. Mail József a költészettel – mint általában mindenki – gyermekként, az iskolapadban találkozott komolyabban először, de később, fiatal felnőttként elmélyültebben is foglalkozott vele. Petőfihez hasonlóan megérintette a színészet is, eleinte színművész szeretett volna lenni. Kezdetben ő maga is írt verseket, első nyomtatásban megjelent költeménye A vakok címmel éppen Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója esztendejében, a Vigilia folyóiratban látott napvilágot. (Ezt az 1973 tavaszi lapszámot többek között a jeles etnofotográfus, Móser Zoltán Petőfi útja című, megkapó fényképsorozata gazdagította.)

Az apátplébános az egyleti összejövetelre elhozta magával immár jól megsárgult, ifjúkori Petőfi Összesét, melyből felolvasta kedvenc Petőfi-költeményeit, A XIX. század költői-t és a Szeptember végén-t; de felhívta a figyelmet a Ha az isten… című versre is, sőt még egy anno középiskolásként készített, máig megőrzött, saját Petőfi-verselemzéséből is megosztott pár részletet.

A római katolikus plébános úgy vélekedett, hogy Petőfi egyedülállóan zseniális ifjúember volt, hiszen ritkaság az, hogy valaki huszonhat éves korára ilyen tekintélyes életművet hozzon létre, s akinek a népszerűsége szakadatlan ennyi idő után is. Valóban a ránk hagyott versei között kell őt keresnünk, folyamatosan újra kell olvasnunk és értelmeznünk üzeneteit – utalt a háta mögött látható, archív grafikai ábrázolásra, amin a honvédegyenruhát és kardot viselő Petőfi egy szibériai ólombánya bejáratánál, egy kis pislákoló mécsvilágnál állva verseskötetét emeli a magasba, rajta a „Haza és szabadság” jelszavával, továbbá a Biblia egy oda alkalmazott részletének feliratával: „Keressetek ebben és megtaláltok!”

A Szeptember végén-ben található Kosztolányi Dezső (1885–1936) szerint a legszebb magyar verssor: „Elhull a virág, eliramlik az élet.” Petőfi Sándor az élet leghatalmasabb kérdéseit szedte sorba versművészetében, retorikailag és poétikailag hatalmas kijelentéseket hagyott ránk. Foglalkoztatta mindenekelőtt a szabadság, a szerelem, a szeretet, az igazságosság, aztán a lelkiismeret igazsága, tisztasága, ereje, a világ célja, értelme, a valódi boldogság, a halál és az örök élet stb.

A dr. Mail József és Kerecsényi Zoltán által folytatott irodalmi-teológiai jellegű diskurzuson megállapíttatott, hogy az egyébként evangélikusnak keresztelt Petőfi Sándor nem volt vallásos a szó általános értelmében, de nem volt hitetlen sem; volt hite, mely rendező elvként hatott pályáján, jól ismerte a Könyvek Könyvét, a Bibliát, melyről – ha a költészet szót tágan értelmezzük – elmondható, hogy javarészt a költészet eszközeivel dolgozik. A neves piarista író, tanár, Jelenits István szavaival élve „a Biblia az emberi lét mélyét megragadó költészet”. Petőfi lelkét, értelmét, érzelmeit, akaratát, egész személyiségét megragadta. Egyes irodalomtörténészek állítása szerint Petőfi a Bibliát legtöbbet idéző magyar költő. A 175 évvel ezelőtt papírra vetett A költészet című versében imádságnak nevezte a költészetet, „szentegyháznak” a poéta és publikuma találkozását. Hogy csakugyan „szentegyháznak” tartotta a költészetet – „ahová belépni / Bocskorban, sőt mezítláb is szabad” –, elég ránéznünk: minden költeménye verssorát nagybetűvel kezdte, alkotásainak túlnyomó részét datálta, és fennmaradt kéziratai arról tanúskodnak, hogy gondosan korrigált, mérlegelt egynémely szót, szófordulatot, verssort.

Ami pedig a Petőfi által használt bibliai képeket, tartalmakat illeti, közülük a legtöbb ószövetségi; például 1847-ben, A XIX. század költői-ben a bibliai népvezért, Mózest egyszersmind a költők előképeként jeleníti meg: „Pusztában bujdosunk, mint hajdan / Népével Mózes bujdosott. / S követte, melyet isten külde / Vezérül, a lángoszlopot. / Ujabb időkben isten ilyen / Lángoszlopoknak rendelé / A költőket, hogy ők vezessék / A népet Kánaán felé. / Előre hát mind, aki költő, / A néppel tűzön-vízen át!”

Ugyancsak a Mózes-előkép jelenik meg az 1848-as Vesztett csaták, csufos futások!-ban: „Induljatok / Százezrével, miljomával / A szolgaság Egyiptomábol / A szabadsági Kánaánba, / Mint Mózes népe hajdanába! / Nekik volt, van nekünk is istenünk, / Ő fog vezetni tűzoszlop képében, / S az ellenség kiomló vére lészen / A vörös tenger, melyen átmegyünk!”

Az ítélet című, szintén 1847-es költeményében pedig kimutatható Dániel, Habakuk, Ézsaiás (Izajás) próféták és a Jelenések könyve hatása: „Ez lesz az itélet, / Melyet igért isten, próféták ajkai által. / Ez lesz az ítélet, s ez után kezdődik az élet, / Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk / Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.”

Petőfi időszemléletében a kezdetektől fogva jelen van az örök élet. Példának okáért a 180 éve, 1842-ben Pápán írt Lenke sírján című halotti búcsúztatójában olvashatjuk a következőket: „Hol a teremtő széke tündököl / Felhők felett a csillagezreden… / S örvend előre a jövő felett: / Midőn az alkotó székéből int, / S a drága magzat, s a kedves szülők / Egymást vigadva ölelik megint.”

„Teremtve van-e a világ, / Vagy örök idők óta áll? / S fog-e örökké állani, / Vagy egykor semmiségbe száll? / Megírta évmiljók előtt / A sors, mi fog történni majd? / Vagy a történet gálya, mit / A véletlen fuvalma hajt? / Egy-e a lélek és a test? / Honnan jövénk, hová megyünk? / Elalszik-e a sírba’, vagy / Uj lángra lobban életünk?” – gondolkodott ekképp 1847-es Bölcselkedés és bölcseség-ében.

A Világosságot! – egyaránt 1847-ből – szinte Jézus Krisztus hegyi beszédének boldogmondásait juttathatja eszünkbe a valódi boldogságról, amikor ily módon elmélkedik: „S tulajdonképen / Mi a boldogság? / Hisz minden ember ezt másban leli; / Vagy senki sem találta még meg? / Talán amit / Mi boldogságnak nevezünk, / A miljom érdek, / Ez mind egyes sugára csak / Egy új napnak, mely még a láthatáron / Túl van, de egykor feljövend. / Bár volna így! / Bár volna célja a világnak, / Bár emelkednék a világ / Folyvást, folyvást e cél felé, / Amíg elébb-utóbb elérné!”

A rendhagyó beszélgetés során egyes Petőfi-verssorokkal párhuzamosan – a bibliai hatások bizonyságául – egy-egy szentírási szakasz is felolvasásra került. Befejezésül az egyletiek megemlékeztek a 80 éve halott Oláh Gábor (1881–1942) debreceni illetőségű irodalmárról is, akinek 1909-es Petőfi képzelete című kötetéből szintén ismertetésre kerültek érdekes észrevételek. Például:

„Jézus példázataiból is támadnak képalkotásában hasonlósági elemek. Az élet gyönyörűségeit olyan kiapadhatatlanoknak vallja Petőfi egyszer, mint a bibliai olajos korsót, amelyből hiába öntöttek ki, mindig újra megtelt. Az 1848-as idők demokratikus levegőjében elkiáltja a nagy bibliai szót: »Beteljesült az Írás jósolatja: egy nyáj, egy akol. Egy vallás van a földön: szabadság!« A szabadszállásiakhoz írt levelében Krisztus megbocsátó igéjét veszi szájára: »Ti ellenséges kezet emeltetek rám, én baráti kezet nyújtok tinektek. Követem a szentírást, mely azt mondja: ’Aki kővel hajít utánad, hajítsd vissza kenyérrel.’«… A Bibliából vett képek jórésze hazafias költeményeiben fordul elő. Petőfi ezzel mintegy tovább viszi a XVI. század magyar énekmondóinak azt a törekvését, hogy nemzetünk sorsát szakadatlan párhuzamban láttassák Izrael népének sorsával…” – idézte Kerecsényi Zoltán néhai Oláh Gábort.

(Forrás: PVE-Hírlevél, infoPápa;
fotók: PVE, a nyitóképen:
az idén 200 éve született Orlai Petrich Soma /1822–1880/ festőművész, hajdani pápai diák rajza: Petőfi az egri kispapok között.
A kép forrása: Keserü Katalin: Orlai Petrich Soma. Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1984. 63. p.)

* * *

Rajtunk múlik, gyom vagy virág leszünk-e Isten kertjében:

(Szöveges kép-forrás:
Juhász Ferenc /vál./: Petőfi Sándor válogatott költeményei.
Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1955. 18. p.)