Hírek
2025. Augusztus 13. 16:53, szerda |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Pénteken ismét Belvárosi Forgatag!
A színes programok mellett az üzletek és a vendéglátóhelyek is várják az embereket.
Immáron hagyománnyá vált, hogy minden hónap egyik péntekjén hosszabban tartanak nyitva a belvárosi üzletek, és programokat is tartanak ezeken a napokon. Augusztus 15-én a Karibi Tánc Egyesület vállalta, hogy megszervezi a programokat. Filipkóné Nagy Mónikától megtudtuk, ezúttal is nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába. A főszervező kiemelte, harmadik alkalommal vesznek részt a Belvárosi Forgatag szervezésében, a Karibi Utcabált pedig negyedszer hozzák el Pápára. A programok közt vannak visszatérők, mint az AForce1 táncosai, a Noémitánc Szenior örömtáncosai, de újak is. Minden bizonnyal sokan lesznek kíváncsiak Kasza László, Komár Laci emlékműsorára, amelyben a szenior táncosok is közreműködnek.

A takácsi Ritmus Bt. szintén tánccal készül, a Pápai Cirkusznűvészeti Egyesület nagyon sikeres akrobatái pedig látványos produkciót hoznak el a Kossuth utcára. Az este csúcspontjának ígérkezik a Salsa Sabrosa Tánciskola és a Karibi Tánc Egyesület fellépése, akikhez bárki csatlakozhat is majd. Az utcabál egészen éjfélig tart, a dj. Paár Vilmos és a dobos Szemenyei Balázs "Balu" közreműködésével.
Utóbbi programokat két belvárosi vendéglátó hely, a Vitafit Étterem és a Marton Édességműhely anyagilag is támogatta. Ne feledkezzünk meg a belvárosi üzletekről sem, amelyek ezúttal is egészen este 19 óráig várják a vásárlókat, a vendéglátó helyeken pedig finomságokat és frissítő italokat vásárolhatunk magunknak.
A rendezvényhez a hangosítást és a padokat a JMK biztosítja.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

