Hírek
2017. November 06. 12:26, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Pénteken és szombaton liba napok és újbor ünnep a kastélyudvaron
November 10-11-én, pénteken és szombaton kerül megrendezésre az Esterházy-kastély udvarán, az idei Szent Márton napi újbor-ünnep Pápán.
Bognárné Novák Ilonától megtudtuk, a két nap során közel tíz művészeti csoport lép fel a sátorban felállításra kerülő színpadon. Pénteken szentelik fel az új bort, valamint sor kerül a pálinka-lovag avatási ceremóniára is. Pénteken este a Főnix, szombaton pedig a Trend zenekar szórakoztatja majd a közönséget. A művelődési központ programszervezője kiemelte, a szombaton 19 órától színpadra álló Pankastic zenekar fellépését, mely rendkívül igényes és különleges zenei világgal lett méltán népszerű a hazai fesztiválokon. A szervezők gondoltak a legkisebbekre is, idén is lesz Liba Tour, mely három helyszínen, a Kópévárban, a Kékfestő Múzeumban és az Esterházy-kastélyban kézműves foglalkozásokkal várja a családokat, akik a menetlevél két helyszínen való lepecsételtetésével nyereményjátékon is részt vehetnek.
Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője a libanapok gasztronómiai kínálatát ismertette meg a sajtó képviselőivel. Hat boros faház és egy pálinkaház várja majd a kilátogatókat, de a gyermekek kedvence, a kürtős kalács sem fog hiányozni a rendezvényről. Természetesen Márton napján libából készült ételekből is széles választék áll majd rendelkezésre. A balatoni, a tokaji, a villányi és természetesen a somlói borvidék is képviselteti magát a rendezvényen.
Az Esterházy-kastélyt is üzemeltető cég vezetőjétől megtudtuk, a Liba-Tour keretében számos érdekességgel készülnek. Nagyon szép díszeket készíthetnek el a családok, közkívánatra pedig ezúttal is perec fog sülni a sütőkben.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.

