Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2015. November 05. 12:08, csütörtök | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Pápára jön az Omega

Pápára jön az Omega

Advent második vasárnapján lépnek színpadra a református templomban. Vonósok, kórus és templomi orgona kíséretében adják elő Oratórium című produkciójukat, de természetesen a basszus gitárt is hozzák magukkal.

Ma délelőtt Pápára látogatott Kóbor János és Benkő László, a legendás Omega együttes két legmeghatározóbb alakja. Áldozó Tamás köszöntette a zenészeket, majd felidézte a 2002-es emlékezetes pápai Omega nagykoncertet. Üdvözülte az együttes kezdeményezését, hogy a pápai adventi készülődést ilyen színvonalas, messze a város határain túlra is szóló rendezvénnyel színesedik.

Kóbor János elmondta, két éve járják az ország határain inneni és túli helyszíneit Oratórium című előadásukkal. - Kiforott, összecsiszolódott produkcióval érkezünk Pápára. Annak ellenére, hogy templomokban adjuk elő az Oratóriumot, nem akartunk mások lenni, nem akartunk unplugged koncertet adni, hozzuk a dobot és a gitárokat is. Viszont azokat a nótákat vettük elő a több mint 50 éves repertoárból, melyek illenek ehhez a környezethez, természetesen a legnagyobb slágereinket is hallhatja mad a közönség - mondta el az énekes.

Benkő László a zenekar fontos célját emelte ki, mely nem más, mint a közösségteremtés. - Sok évtized gondolatmenete és filozófiája jelenik meg az Oratóriumban. Annak ellenére, hogy az egymást követő dalok között 30-40 év különbség is lehet, mégis az egész dramaturgiailag olyan, mintha egy megbízás alapján csináltuk volna. Ez egy életszemlélet, melyre az embereknek most megint nagyon-nagy szükségük van. A mai világban meg kell teremteni azt a szituációt, ahol a széthúzás helyett az emberek együtt élik át a mostani hétköznapokat és ünnepnapokat - fogalmazott az Omega billengyűse hozzátéve, a templom falai között ennek az eszmének a jelentősége még erősebb.

Ifj. Márkus Mihály református lelkész házigazdaként üdvözölte az Omega megkeresését és köszöntet mondott a városvezetésnek is, hogy felkarolta a rendezvényt és beleillesztette az adventi készülődés programjai közé. - Bízom benne, hogy a koncert nem csupán a nosztalgiát fogja jelenteni, hanem sokkal inkább az ünnepre való készülődés állomásaként egy kicsit a karácsonyi üzenetet is megerősíti, segíti átélni - mondta a református lelkész.

A koncert december 5-én, 19 órakor kezdődik a pápai református templomban.

Lista kép: passzio.hu (Omega Oratórium Debrecen)

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi

Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt

Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.

2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi

Negyven év a harcművészet szolgálatában

2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi

Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket

Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.

2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi

Fókuszban a megelőzés Pápán

A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.